• Hírcsatorna
  • Levélküldés
  • Facebook
  • Twitter
  • A fürtös uborka becsülete

    2009. június 28.
    Myreille

    uborkaNagyszüleim kertjében mindig volt paradicsom, paprika és fürtös uborka. Utóbbit nem csak saját célra termelték, hanem eladásra is. Azt hiszem, ezzel maszekoltak. Így a szép és apró uborkák ládába kerültek, a nagyobbakból uborkasaláta vagy kovászos uborka készült meg télire csemegeuborka. Én viszont, valamilyen rejtélyes ok folytán, rákaptam a kicsi, nyers uborkákra, amelyeket a mai napig imádok.

    Uzsonnaidőben nagymamámmal kimentünk a kertbe, leszedtünk egy paradicsomot és két-három uborkát. Az uborkákat jól megsikáltuk a kerti csapnál, majd nagyanyám a konyha hűvösében kent egy szelet vajas kenyeret, a paradicsomot cikkekre vágta, az uborkát felkarikázta és picit megsózta. Az uborka lédúsan roppant a harapásra.

    Piacon a kovászos uborkának árultak között szoktam válogatni a vékony, kemény és kicsi példányokat. (A kovászos uborkát is ezekből az uborkákból szeretem igazán.) Jól meg kell mosni, hogy minden szúrós szőrszála eltűnjön, és már lehet is enni. A fürtös uborka íze sokkal édesebb, mint a kígyóuborkáé, ráadásul az apró magvak miatt “tömörebb” is.

    Az uborkát már az egyiptomiak és a rómaiak is ismerték. Víztartalma 90-96%, viszont semleges ízét csak hosszas nemesítéssel nyerte el. Tiberius császár még a keserű uborkát tartotta orvosságnak, habár sokak éppen keserűsége miatt gondolták mérgezőnek. Az uborka kalóriaértéke elhanyagolható,viszont rosttartalma, amely főként a héjában található, a káposztáéhoz hasonló. Jelentősebb mennyiségben tartalmaz magnéziumot, kalciumot, káliumot, foszfort, vasat és nátriumot. Káliumtartalma miatt hatékony vízhajtó, egyben méregtelenítő is, mert segíti a vesében felhalmozódott méreganyagok kiürítését.

    paradicsomuborkasalata2 Nyaranta fürtös uborkából készítem a tzatzikit: az uborkát lereszelem, besózom, majd kicsavarom. Tejfölt összekeverek 2-3 gezezd zúzott fokhagymával és az uborkával, végül lehűtöm. Legjobban sült csirkecomb mellék kedveljük, akárcsak a nyári salátát, amelyhez felvágok 7-10 db fürtös uborkát, 6 paradicsomot és egy nagy fej, friss lilahagymát. 1 evőkanál nádcukrot összekeverek 2 evőkanál balzsamecettel és 5 evőkanál olíva olajjal, némi sóval és őrölt borssal. A zöldségeket meglocsolom az öntettel és jól átforgatom, majd hűtőben legalább 2 órát pihenni hagyom.

    A sült csirkecomb ugyanolyan egyszerű, mint a két saláta, viszont mennyei. A felsőcombokat sütőtálba teszem. Megsózom, megborsozom és bőven megszórom kakukkfűvel. Egy fél fej fokhagymát megpucolok és a csupasz gerezdeket a combok közé dugdosom. Alufóliával letakarom és bő egy óráig sütöm, ezután leveszem a fóliát és addig sütöm, amíg zsírjára sül.

    Oszd meg a nagyvilággal:
    • Live
    • Facebook
    • Google Bookmarks
    Nyomtatás Nyomtatás

    3 hozzászólás a “A fürtös uborka becsülete” című cikkhez.

    1. csuporho szerint:

      Nálunk is így volt. A fóliában nőttek az uborkák, imádtuk. Mi, unokák.
      Ugyan nem mostuk meg, hanem a ruhánkban törölgettük le a szőrszálakat. :) és igeeeeen nyáron én is mindenhez kicsi uborkákat használok, mert sokkal finomabb. Összehasonlíthatatlan.
      Örültem ennek a bejegyzésednek, egy kis nosztalgia.:) Hétfőn kis is fogom próbálni belőle a tzatzikit. :)

      VálaszVálasz
    2. milla szerint:

      A tzatzikit ajánlom kipróbálni natúr joghurttal -én ezért a változatért vagyok teljesen oda. Legjobb állagúnak a Spar márkájú tejfölt találtam.

      VálaszVálasz
    3. jkriszta szerint:

      Kipróbáltam a recepteket. A nyári saláta és a csirke az egész familimnek nagyon ízlett. Köszönet érte!!

      VálaszVálasz

    Szólj hozzá