Színek helyett fények – Kollár Andrea ezüst őzei

Mióta elolvastam Szabó Magda Őzét, vágytam egy Bambira. Meg is találtam. Összegömbölyödve alszik ezüst erdőben, kék fák árnyékában Kollár Andrea festményén.

    Hogyan lesz valaki festő? Gyermekkoromtól kezdve elvarázsolt az alkotás öröme. Nem is igazán a teremtés végeredménye érdekelt, hanem maga a teremtés folyamata volt az, ami időről időre magával ragadott. Tizenegy éves voltam, amikor a kezembe került egy művészeti album, és lenyűgözött a gondolat, hogy vannak emberek, akiknek az a munkájuk, hogy nap, mint nap fürödjenek ebben az állapotban. Ekkor gondoltam először arra, hogy milyen boldog is lehetnék, ha én is ezt tehetném és beiratkoztam egy rajziskolába. Boldog vagy? A rajzszakkörből később művészeti egyetem lett, mostanra pedig azt teszem, amiről mindig is álmodtam, festek, rajzolok, alkotok, teremtek. Amikor festek mindig az egyszerűségre, letisztultságra törekszem. Nem akarom, hogy a képeim harsogjanak, nem szeretnék belezsúfolni mindent egy-egy képbe. Arra törekszem, hogy meglegyen az, az egy bizonyos gondolat, érzés, amit át szeretnék adni a képeim nézőinek, és ezért mindent egyszerűsítek. Frontális beállítások, szabályos osztások jellemzik a képszerkesztésemet. Színeimben pedig a három alapszínen kívül mást nem használok, illetve igen, a fehéret, azzal töröm a színes szürkéimet Nehéz elképzelni egy festőt színek nélkül. Ez a kettő valahogy összetartozik. Szinte már nem színekkel, hanem fényeket festek. A képeimen a szürke is inkább egy ezüstösen, vagy gyöngyházszerűen csillogó felület. Hiszen ez az egyetlen dolog, ami érdekel, a fény, és ennek a megfestése.       Az alkotásaid megmozgatják a befogadókat? A munkáim megítélése elég kettős. Sokszor ér kritika azért, mert monokrómak a képeim, hogy festő létemre nem vagyok kolorista, másokat pedig éppen a festményeim szerénysége bűvöl el. Gyakran visszatérő motívumok képeiden az őz és szarvas. Kedvelt szimbólumom az ezüst szarvas vagy őz, ami a lelket szimbolizálja, és a víz, ami az érzelmek kivetülése. Erdőben bujkáló szarvas, viharban eltévedt vitorlás hajó, feszített víztükör, nyugalom, béke, csend, földön túli szeretet, fényáradat, jellemzik ezt a korszakomat. Az elmúlt két évben festészetem fő motívuma az utazás volt, a lélek utazása. Sohasem volt, mindig is lesz tájakon tett barangolások ezek. Bolyongás, tévelygés, vihar előtti csend, titkok, remények, fény és hit, amikről mesélek. Képeim alapjául valós élmények szolgálnak, amelyeket igyekszem úgy átalakítani, hogy azok ne egy bizonyos érzetről, vagy tájról meséljenek, ne pusztán a saját benyomásaim maradjanak, hanem a közös nyelvünkön szóljon a lelkünkhöz, a lelkünkről. Kollár Andrea honlapja: andreakollar.com     Kollár Andrea festőművész az “Utazás a végtelenbe” című sorozatát és életszakaszát egy kiállítás zárja a Nyitott Műhelyben, amely április 3-ig délutánonként tekinthető meg.