term ID:
parent cat ID:7
parent cat ID 1:
post ID:10956
category_7 #9927b0

Kerti törpék a design boszorkánykonyhájából

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Kerti törpék a design boszorkánykonyhájából

Myreille - Publikálva:

A kerti törpe olyan állatfaj, amely kihalása minden pillanatban indokolt lenne, mégis mindent túlél, sőt, még a trendeket is követi.

A törpék vagy más néven manók időtlen idők óta a mesevilág részei. Kerti karrierjük azonban későn, csak 1872-ben indult, amikor egy türingiai cég elkezdte gyártani a piros sapkás, nagy szakállú agyagfigurákat. A kerti törpe (Gartenzwerg) azóta szerves része lett a Németországról kialakult képnek, valóban alig van német kert törpe nélkül, sőt ezt a vonalat erősítette, hogy a piros sapkás apró ember helyet kapott az 1958-as brüsszeli világkiállítás német pavilonjában is. Innen már csak egy lépés volt a világkarrier, és valóban, napjainkban szinte minden kertben van egy apróbb vagy egy nagyobb törpe. A kerti törpe hagyomány szerint vagy kerti szerszámot, vagy a Hófehérke című mese mintájára bányászszerszámot (lámpást, csákányt, lapátot) “cipel”.

Szinte az első agyagtörpék megjelenése óta tart a vita, hogy a kerti törpe giccs vagy sem, azonban akármit mondanak az esztéták, a kerti törpék sorsát a kereslet dönti el. Az emberek pedig veszik, mint a cukrot és beállítják a kertjükbe.  A maga eszközeivel ez ellen tiltakozik a Kerti Törpék Felszabadító Mozgalma (Front de Liberation des Nains de Jardins), amely elrabolja a kerti törpéket és természetes élőhelyeikre – erdőkbe, mezőkre – viszi.

Feministák nehéz szívvel fogadják, de az igazi kerti törpe csak férfi lehet. Legalábbis ezt állítja a Nemzetközi Társaság a Kerti Törpék Védelméért (Internationale Vereinigung zum Schutz der Gartenzwerge), amely így definiálta a kerti törpe ismérveit: agyagból készül, férfi, szorgos, barátságos és teljesen fel van öltözve. Kortárs designereket azonban nem feszélyez ez a leírás saját törpéik elkészítésében.

Kerti törpe mustra Egyszerű, lendületes vonalak, recikált műanyag és rengeteg szakáll. Minimalista kerti törpék szemükben némi őrülettel. A XIX. század legtörpébb törpéi.

Baddy/Design Joe Velluto és A. Fabbian (EURO3PLAST)

Jane Hamley Wells web>>

A városi kerti törpe nem olyan szelíd, mint vidéki rokona. Dacos, harapós és egész testében érzi a rock and rollt. Ha nagyon bepipul, néhány alfaja lámpatestként is funkcionál.

Urban Gnome/Design: Vitamin

Urban Gnome/Design: Vitamin

Urban Gnome/Design: Vitamin

Urban Gnome/Design: Vitamin

Urban Gnome/Design: Vitamin

Vitamin web>>

Philippe Starck szokása szerint a giccset olyan fokra emeli, amikor már művészet. Persze, az esztétikán túl a lényeg a funkció. Mélyen egyetértek a kerti törpék dolgoztatásával, de inasnak csak a gombaházba venném fel őket.

Gnome stool-table - Kartell/Design: Philippe Starck

Kartell>>

A Studio TX kerti törpéje egy régi magyar népmesére emlékeztet, mert van is törpe meg nincs is. A héliummal töltött zacskó egészen a felhőkig tör, egyszerre léggraffiti és városi megoldás a törpekérdésre, hiszen kerti törpe nélkül nincs élet, de vele sem.

Green graffiti flower bombs - Studio TX

Green graffiti flower bombs - Studio TX

Studio TX>>

Kapcsolódó cikk: Fújd le kályhaezüsttel és máris trendi

Visszaugrás a navigációhoz

Visszaugrás a navigációra