Csupán néhány napra találkoztunk.
A Bihar-hegységbe zárkóztunk a mentőkutyásokkal pár évvel ezelőtt.
Riporterként mentem veletek (boldogan), hiszen kalandra fel! Hó, hegy, a természeti erőkkel vívott kihívás, kutyák… csupa jó ember jön össze ilyen helyen.
Te ügyelet után jöttél, estére csatlakoztál a csapathoz. Nyoma sem volt a fáradságodnak, az első pillanatban megfogott a dinamizmusod. Pár perc után úgy beszélgettünk, mintha évtizedek óta ismernénk egymást. Én a riporter kíváncsiságával kérdeztelek, Te önmagad adtad. Aztán mélységes tisztelettel hallgattalak.
Meséltél a Kárpátok, a Tátra, az Alpok, az Ararát, a Mount Mc-Kinley megmászásáról és a szakmai kihívásokról: az indiai -, az algériai földrengésről, az indonéziai szökőár utáni expedícióról, a barlangi mentésekről. Kötetlenül sztoriztál és a mellékmondataidból tudtam, hogy számodra nem egyszerűen az adrenalinszint emelését jelenti az extrém körülmények közötti lét, hanem a zsigereidből jövő humanizmust, a tenni akarást, a szakmaisággal párosított segítségnyújtást. Ez a Te belső erőd.
Késő éjjelre járt, amikor gyermekkorodról, a te Zaboládról, a Máramarosi havasokról , a Háromszéki hegyekről meséltél; aztán a forradalomról, amikor Marosvásárhely utcáin – medikusként – láttad el és szedted össze a sebesülteket. Lehet, nem vetted észre, de megváltozott a hangod. (A rádiósok azt mondják : ” az évek során megtanulunk a fülünkkel látni”.)
Előbújtak belőled az emlékek és a kalandvágyó, agilis férfiből, egy érzékeny, mélyérzésű, fiatal férfi portréja kerekedett. Épp a veszélyhelyzetek és a félelem pszichológiájáról diskuráltunk, miközben elcsendesedtek a kutyák, alváshoz szedelőzködtek a többiek az aranyosi menedékházban. Te a fejed búbjára tolt napszemüveget levetted és azt mondtad:
- A veszély miatt kialakuló félelem a mindennapjaink velejárója. Nem lehet e nélkül élni, de emiatt nem tenni semmit, nem szabad. Volt idő, amikor szakmai szempontból foglalkoztatott a halál, de én élni akarok! … Biztosan eljön majd az idő…. biztos valami jó helyen … hegyekben. Nagy hegyekben. Remélem. De nem szoktam erre gondolni… Na most tegyük el magunkat holnapra, sok dolgunk lesz.
Figyelj Levi!
Pihenj nyugodtan! Biztosan jó helyen vagy.
Ennél szebben nem lehetett volna megemlékezni róla.
Az ideje pedig valóban nagy hegyekben jött el. Így van ez …
Hiszek benne, hogy ha már így kellett alakulnia, számára a legjobb helyen történt. Megértem a családot is, de örülök, hogy nem indítanak kutatást.