Húsimádók estje, avagy a kolbász a retikülben

Először egy „laza” tatár beefsteak, majd egy jó hamburger, pár bárányborda, egy kis kolbász és végül a desszert nem más, mint steak vargányával, sült céklával és zsenge cukkinivel.

Bevallom, hogy az első pasim isteni tatár beefsteakkel udvarolt nekem. Lehet, hogy virágot is hozott, de arra nem emlékszem, viszont a műanyag dobozra és benne a mennyei húsra pontosan, és nem a húson múlott, hogy a kapcsolat hamar kihűlt. Egy szép bélszínnel vagy egy márványos tarjával a mai napig le lehet venni lábamról, de azt sohase hittem volna, hogy lesz férfi, aki rávesz arra, hogy a tatár beefsteakhez ne daráljam, hanem apróra vágjam a húst. Ha egészen őszinte akarok lenni, akkor most se Sanyi séfen múlott a dolog, pedig megtett mindent, hanem a többieken, akik a Miele Húsimádók estjén rávettek arra, hogy vagdaljunk, és miközben szaporán jártak az éles kések, összeismerkedtünk és megalapoztuk a hangulatot egész estére. Készült még hamburger, sertéshálóba csomagolt kolbászkák, rozmaringba és chipsbe panírozott bárányborda és tökéletesre sütött steak. Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy az ilyen közös főzéseknek milyen remek a hangulata és csak amikor ott vagyok, döbbenek rá, hogy jobban feltöltenek, mint egy mozi vagy egy színházi előadás. Persze, tanultam is: nem kell se hagyma, se mustár a hamburgerpogácsába, a tatár beefsteakbe viszont erősen javasolt a füstölt pirospaprika és ha steaket sütök, nem érdemes a koleszterinen lamentálni, kétszer annyi vaj kell alá, mint eddig én gondoltam. Az első hibát a tatár beefsteaknél követtem el. Megettem az összeset, ráadásul bőven ettem hozzá a frissen sült, ropogós gyökérkenyérből is. Annyira finom volt, hogy nem lehetett abbahagyni. Majd lenyomtam a hamburgert. A buci szintén Sanyi séf műve volt. A kolbászt csak megkóstoltam és elcsomagoltam – így került a retikülbe, másnap reggelire is tökéletes volt -, majd nekiveselkedtem a báránynak – a panírként szolgáló chips érdekes kísérlet volt, nekem nem jött be, de az legyen az életben a legnagyobb bajom, hogy a báránybordán túl erőteljesnek érzem a chipset -, és végül a feszülő hasam se tudott lebeszélni arról, hogy sorra ne kerüljön a steak. A macaron és a csoki szuflé közel sem olyan tökéletes, mint egy közepesen átsütött steak. Omlós, ízletes, pedig csak só és bors volt a fűszere, és nemes. Az emlékektől bármikor összefut a nyál a számban. Az este tanulsága, hogy egy húsimádó nő életébe mindenképpen kell egy megbízható hentes valamint egy-egy főzős este, amikor nem kell foglalkozni a bevásárlással, a mosogatással és az időzítéssel (mert ez Sanyi séf feladata), más fekteti le a gyerekeket (férj vagy a nagymama), van idő egy-egy pohár borra (3 éve nem ittam bort a vacsorához) és jókat lehet enni valamint beszélgetni. A főzőiskola sokkal szórakoztatóbb, mint egy étterem, mégis olyan jókat lehet enni, mint a legjobb étteremben. Az élmények hatására másnap mégse húst sütöttem, hanem gyökérkenyeret, de nem azért, mert nem lett volna kedvem újra végigenni a teljes menüt. Sőt! Ám ez már egy másik történet… Köszönöm a meghívást a Miele Főzőiskolának, a fotókat pedig Panyi Zsuzsinak, én ugyanis otthon felejtettem a fényképezőgépemet, ám olyan jó volt ez az este, hogy írásban is meg kellett örökíteni.