Segítsüti: Narancsos-mandulás linzerszív

Myreille

Nagymamám linzerét anyukámmal együtt tettük ünnepélyesebbé, a kiszúrót a fiam választotta. Segítsüti, licitálj és segíts te is!

Immáron hagyománnyá vált, hogy a Segítsüti akció keretein belül 27 gasztroblogger süteményeket bocsát licitre, a sütemények árából, valamint minden más támogatásból befolyt összegből koraszülött osztályokat támogatnak. A mostani, 2010. őszi akcióban az budapesti I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika és a szegedi kórház koraszülött osztályát.

Illetve mondhatom, hogy támogatunk, mert most az én narancsos-mandulás linzerszívem is kalapács alá kerül.

Napokat töltöttem el azzal, hogy a lehető legtökéletesebb süteményt megtaláljam. Végül nagymamám linzerére esett a választás, amit anyukámmal együtt tuningoltunk fel kandírozott narancshéjjal, mandulával és áfonyával. A tucatnyi kiszúróból pedig a fiam választotta a szívformát. Így esett ez a családi, generációkon átívelő recept és sütemény.

A 27 süteményre, köztük a narancsos-mandulás linzerszívre a segítsüti.hu oldalon  lehet licitálni, a süti árverés menüpont alatt. A licithez egy egyszerű regisztráció (név, e-mailcím) szükséges. A licit kezdete 2010. szeptember 17., azaz a mai nap, amikor a blogokra kikerülnek a sütemények és nyilvánossá válik a 27 résztvevő. A licit  nyertes az lesz, aki a legmagasabb összeget ajánlja egy-egy süteményért szeptember 20-án 23:59-ig.

A licit zárónapja, szeptember 20, az UNICEF kezdeményezésére 56 éve a gyermekek világnapja, ez a neves nap tökéletesen illik a Segítsüti céljához, a legkisebbek segítéséhez.

Fontos információ még a felajánlott narancsos-mandulás linzerszívről, hogy az adag 50 db, Budapesten személyen át tudom adni, máshova Postamester Nagyisten segítségével tudom eljuttatni.

Licitre fel!

Segítsüti: Narancsos-mandulás linzerszív

Narancsos-mandulás linzerszív

Hozzávalók:
20 dkg vaj
20 dkg cukor
2 tojássárgája
2 ek tejföl
1 narancs reszelt héja
3 ek apró kockára vágott, kandírozott narancshéj
20 dkg durvára darált mandula
40 dkg liszt
1 ek a maradék tojásfehérjéből
2 ek szárított vörösáfonya

A vajat a cukorral habosra kell keverni, majd bele kell dolgozni a tojássárgákat, a tejfölt, a kandírozott narancshéjat valamint a reszelt narancshéjat. Ezután bele kell keverni a darált mandulát és a lisztet, utóbbit 10 dekás részletekben. Lisztből lehet, hogy picit több vagy picit kevesebb kell, a liszt minőségétől függően. (A massza igen sokáig keverhető fakanállal, és csak a végére marad egy kis gyúrás.) A kész tészta lágy, de nem ragad a kézhez. Bőségesen lisztezett felületen fél centi vastagra kell kinyújtani a tésztát, kiszaggatni, sütőlapra pakolni, megkenni az enyhén felvert tojásfehérjével, a szívek közepére egy-egy fél asztalt áfonyát tenni, majd 200 °C fokos sütőben, nagyjából 10 perc alatt készre sütni. Fémdobozban napokig megőrzi frissességét, de nálunk ideje sem volt „várakozni”, pillanatok alatt elfogyott.

Be Sociable, Share!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Nyomtatás Nyomtatás

3 hozzászólás a “Segítsüti: Narancsos-mandulás linzerszív” című cikkhez.

  1. Csibe szerint:

    Micsoda szívecskék! Szeretem a mandulás, és a narancsos dolgokat is :)

    VálaszVálasz
  2. Szépek ezek a kis szivecskék:)

    VálaszVálasz
  3. Vesta szerint:

    És üdv a csapatban!

    VálaszVálasz

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Hozzávalók

  • Hírcsatorna
  • Levélküldés
  • Facebook
  • Twitter
  • Visszaugrás a navigációra