Pipp és Polli: A kis tócsa és A szuper roller

Axel Scheffler könyvet írhatna arról, mi kell egy jó gyerekkönyvhöz, a Pipp és Polli sorozat mégse lett tökéletes.

Egyszerűnek tűnik mesét írni, hiszen csak el kell mondani egy történetet. A mese azonban nehéz műfaj. A meséhez kell a varázslat, kell a csoda és az érzelmi felkavarodás is. Legalábbis a jó meséhez.

Axel Scheffler nevét A Graffaló, Boszi seprűnyélen és Zog, a sárkány mesék kapcsán jegyeztük meg. Nem csak a szövegeket, de az illusztrációkat is megszerettük, sőt, a kettő együtt alkotott tökéleteset. Így éhesen vetettük magunkat a Pipp és Polli sorozatba, amelyet önállóan jegyez.

Pipp szürke nyuszi, Polli barna egérke. Ők ketten barátok és olyan kalandok esnek meg velük, mint az embergyerekekkel.

Axel Scheffler pontosan tudja, milyen könyv kell a legkisebbeknek. Pipp és Polli könyvek mérete éppen gyerekkézbe való, az illusztráció részletes, önálló nézegetésre is alkalmas és az 1-2 mondat, ami oldalanként a könyvben olvasható, éppen megtartja egy kisgyerek figyelmét a következő lapozásig. Felnőtt szemmel is szépek a könyvek: karakteresen, szellemesen illusztráltak és a csíkos könyvgerinc valamint a csíkos belső borító egyenesen imádni való.

A témák se lennének rosszak. A szuper roller az önzőségről, A kis tócsa a bepisilésről rövid tanmese. A szöveg azonban darabos. Nincs benne fülbemászó ritmus és nincs benne szellemesség. A mondatok szárazak, kicsit még kényszeredettek is, azonban az mindenképpen a könyvek mellett szól, hogy valós problémákkal foglalkoznak és szelíden nevelnek. Néha előfordul, hogy meggondolatlanok vagyunk és ennek bizony következményei vannak, és néha előfordul, hogy a nagy játékban a kisgyerek figyelmetlen és becsorgat, azonban ez nem a világ vége, legközelebb jobban kell figyelni.

Pipp és Polli szerethető Axel Schefflre-figura, és hamarosan jön a sorozat következő része is, A rémisztő szörny és A piros lufi, és mindkettő, már címük alapján, ígéretesnek tűnik.