A gyerek, aki romba dönti a tökéletes gyerekszobát

Myreille

A  lakber magazinok tökéletes gyerekszobái csak addig léteznek, amíg a gyerekek be nem teszik a lábukat. Utána másként lesznek tökéletesek.

 

Ethan Allen Mickey mouse kollekciója és enteriőrje

Ethan Allen Mickey Mouse kollekciója és enteriőrje: Tulajdonképpen ideális ez a minimalizmus, be lehet borítani egy talicska játékot.

 

A gyerekeknek nem színskáláról választanak falszínt, hanem szívből

Szülőként arra törekszünk, hogy a gyerekünknek a legszebb gyerekszobát alakítsuk ki, hogy minden adott legyen a tökéletes gyerekkorhoz. Emlékszem, mennyire boldog voltam, amikor anyuék rózsaszínre festették a szobám falát, mert én az kértem – lila hengeres minta is került rá -, és mennyire egyértelmű volt, hogyha a fiam kék szobát szeretne, akkor a gyerekszobában kékek lesznek a falak. Számít hogy a kék mennyire megy a már meglévő bútorokhoz és szőnyeghez vagy mennyire illik az aktuális trendekbe, eddig mindig kék volt a szobája (sohase mi festettük, kéken kaptuk az albiban), most is kék legyen. És az igazán súlyos, hogy eszembe se jutott vitatkozni, más lehetőségeket felvetni – ahogy szoktam, ha el akarok érni valamit vagy nem értek egyet valamivel -, hanem mentem és a színskáláról kiválasztottam a leginkább vállalható kéket. Sehogy se álltunk még a házzal, de a kék festék már megvolt. (Elszánt anya vagyok, de ezt eddig is tudtuk.)

A második gyerekszobánál (alvós szoba) már szemem se rebbent, amikor Mustang került a falra.

 

Gondosan kiválasztott képek helyett idióta poszterek és matricák

Van néhány régi (8-10 éves) moziplakátom, amelyeket imádok és gondoltam jól fej leszek és oda adom a gyerekeimnek. Amúgy is imádják a Pókembert, Buzz Lightyear, meg a Kung-fu Pandát. Csináltunk LEGO dobozokból is képeket, de ezzel még nem volt kész a dekorálás. Legalábbis a fiaim szerint. A legváratlanabb helyekre plakátokat és rajzokat ragasztottak. Természetesen ragasztógyurmával,ami a festéssel együtt jön le…

Az egész téma a képek miatt jutott eszembe, amikor megláttam Ethan Allen Disney kollekciójának négyrészes Mickey Mouse képeit és hogy milyen klasszul mutatnának Dani ágya felett. Aztán kapcsoltam. Nekem bejönne, bármelyik lakber magazinban tökéletesen mutatna, de Dani nem lenne lenyűgözve, ő ragaszkodna a falmatrica kalózokhoz, amivel az ágyát és az ágya környékét ragasztotta tele.

Szeretem ennek az "alvószobának" a hangulatát, színeit, de elképzelni nem tudom, hogy a virágot a vázával együtt ne 2 mp belül rúgnák le a fiaim....

Szeretem ennek az “alvószobának” a hangulatát, színeit – az Architectural Digest-ban találtam -, de elképzelni nem tudom, hogy a virágot a vázával együtt ne 2 mp belül rúgnák le a fiaim….

 

Rendetlenség, ami a gyerekkel együtt jár

Figyelted már a gyerekszoba fotókon a JELZÉSÉRTÉKŰEN földre HELYEZETT játékokat, nyitva hagyott könyveket? Tuti, hogy a fotózás előtti két napban ott gyerek nem járt. Illetve biztos létezik pedáns gyerek, aki nem csinál felfordulást és nagyobb örömét leli az összepakolásban, mint a szétpakolásban, de én még nem találkoztam vele (és az se biztos, hogy ne rémülnék halálra tőle). Én JELZÉSÉRTÉKŰEN fel szoktam szólítani a fiaimat, hogy pakoljanak össze, legyen rend a szobában, mert az ablakig nem tudok elmenni anélkül, hogy legóba ne lépnék. Na és a talpba fúródó legó az, ami biztosan kiváltja belőlem a felbőszült anyát. 

Ez is egy klassz szoba - Design by Holly Mathis, fotó: hgtv.com -, de hol vannak az apró játékok, amik mindig elborítják a szőnyeget?

Ez is egy klassz szoba – Design by Holly Mathis, fotó: hgtv.com -, de hol vannak az apró játékok, amik mindig elborítják a szőnyeget?

 

Ami a gyerekszobába mindenképpen kell: polc, tároló, tároló és tároló

A műészien letisztul, már-már minimalista gyerekszobák tényleg gyönyörűek, de a gyerekemnek 3 éves korára több játéka lett, mint nekem egész gyerekkoromban, majd szültem még egy gyereket és a játékok száma nem csökkent… (Tudom, jól élünk. Szerencsére.) Valaki mondja meg, hogy hova pakolnak azok a gyerekek, akik 3 polcot kapnak, meg egy dizájnos tárolót. (Lehet, hogy náluk van külön szoba a játékoknak vagy a fotózás kedvéért a fotós háta mögé gereblyézték a rendetlenséget?) Nálunk megint aktuális projekt a legószekrény és újabb játéktartók installálása, mert megint kinőtték a jelenlegit és úgy látom, hogy játéktárolóból sohasem lehet elég. Mert ha a kisautók számát már nem engedem nőni, akkor jönnek a WC-papír gurigából készült távcsövek, a hajtogatott madarak, tobozok és egyéb kincsek, amiket szigorúan tilos kidobni.

 

A legjobb a gyerekszobában

Minden napom fénypontja, amikor lefekvés előtt benézek alvó gyerekeimhez és szétvetett karral-lábbal, édesen alszanak. És lehet, hogy végtelenül sziruposan hangzik, de annál tökéletesebb gyerekszobát, ahol a gyerekeim alszanak, még életemben nem láttam.

Szóval a gyerek az, aki romba dönti a tökéletes gyerekszobát, de ő az, aki tökéletessé is teszi, még akkor is, ha így a szoba egyetlen lakber magazin címlapjára sem férne fel.

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra