Ez az élet!?

Remous

Halálábrázolás a művészetben Caravaggiótól Damien Hirstig. 

Vanitas vanitatum et omnia vanitas! – Hiúságnak hiúsága, minden hiúság (vallási értelemben: hiábavalóság, csupa hiábavalóság), idéztem a Prédikátor könyvéből, amikor a kamaszkorú lányom legújabb hóbortját vettem tudomásul, a koponyamintás cipőfűző, póló, fülbevaló és számtalan csecsebecse láttán.

Nincs új a nap alatt (Nihil obstat, imprimatur, de ez most tényleg nem latin óra) és ez igaz a divatra is.

Az európai kultúrtörténetben a koponyamotívum, a halál szimbólumaként a 16. században jelent meg a képzőművészetben és azóta folyton folyvást előbukkan.  (De már találtak koponya motívumot a pompeji mozaikok között is.) A párizsi Musée Maillol, Vanités című kiállítása átfogó képet ad a koponya ábrázolásáról Caravaggiótól, Zurbaran át a kortárs alkotókig: Damien Hirstig.

Luigi Miradori dit Genovesino: Cupidon endormi

Salvador Dalí: Emberi koponyát formál hét meztelen nő

Michael Foucoult önarckép

A lányomat nem sikerült elcipelnem a tárlatra, de elmeséltem neki, hogy az emberi élet rövidségét, múlandóságát és hiábavalóságát tükröző szimbólumok a középkorban egyre nagyobb szerepet kaptak a képzőművészetben is, így különböző képtípusok alakultak ki. Az ún. vanitas képek közé sorolhatóak a haláltánc ábrázolások is. A legismertebb és legtöbbet használt vanitas szimbólum a koponya, de nagy hangsúly van az időhöz kapcsolható elemeken is, mint a pókháló, homokóra, romos épületek és a kialudt gyertya. Megjelennek – különösen a haláltánc ábrázolásokon – a földi hatalom és tudás jelképei is. A könyv és a koponya együttes ábrázolása, a pénz vagy a társadalmi szintek reprezentációi. Nemcsak a múlandóság, “Hiúságnak hiúsága, minden hiúság”, hanem a vele szembesítő motívumok is megjelennek, mint a tükör, az elpattant húr vagy a szappanbuborék. Ez utóbbinak története érdekes és jól nyomon követhető, ugyanis először feliratként– homo est similis bull („Az ember buborékhoz hasonló”) Varro és Lukiánosz műveiben – jelenik meg a képeken. Majd a XVI. században „vizuális nyelvre” fordítják, és később ennek nyomán a buborékot fújó puttók a következő századok, kedvelt, de tartalom nélküli zsánerképei lesznek. A vanitas csendéletek a XVII. században terjedtek el, elsősorban a barokk németalföldi festészetben. Társadalmi mondanivalójuk mellett nyomon követhető rajtuk a világi festészet változása, ekkor jelennek meg az ún. kisműfajok, mint a csendélet, tájkép, életkép.

Most pedig vanitas pret-á-porter, azaz fülbevaló, póló, cipőfűző, öv és minden ami a divathoz kell.

Musée Maillol web>>

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra