Pop Art: Trollkodás vagy művészet?

Myreille

Ludwig Goes Pop + The East Side Story kiállításon jártam és szembenéztem egy két méteres muffal, amúgy régóta vágytam újra látni, Elvis lábai közé küzdöttem magam és persze, láttam eredeti Andy Warholt, Lichtensteint és Wesselmannt.

Három dolog miatt mindenképpen látnom kellett a Ludwig múzeum pop art kiállítását. Fontossági sorrendben az első ok, hogy eredetiben akartam látni Andy Warhol leveskonzerveit. Kilenc ott is lógott a falon annak rendje és módja szerint.

A képek pikírt profánsága 50 év távlatából is érezhető – Andy Warhol 1962-ben festett több tucat variációt a Campbell’s leveskonzervből -, azonban azt csak elképzelni lehet, hogy anno a németalföldi festőkön, Rembrandt-on, Van Gogh-on nevelkedett művészettörténészeket mennyire sokkolt egy ennyire hétköznapi, ennyire elcsépelt és olcsó tárgy művészetbe emelése. Ráadásul a művészet addig a gazdagok a művelt felső tízezer kiváltsága volt, konzervleveseket pedig a nem túl gazdagok fogyasztottak.

Andy Warhol jelentős társadalom- és művészetkritikát fogalmazott meg alkotásaival: a filléres leveskonzerv, mert élelem, fontos az ember számára, a művészet viszont nem létszükséglet. A fogyasztói társadalom azonban Warhol-t is bedarálta. Ki a fene adna pénzt olyan pólóért, cipőért, táskáért, akármiért, amelyen egy leveskonzerv látható, ha Warhol nem festi meg ezeket a képeket? Ócska promó cuccok lennének, nem pedig divatos darabok. Warhol halhatatlanná tette a Campell’s leveskonzervet és olyan piaci előnyt biztosított számára, amit a konkurensei nem tudnak leküzdeni.

Kilend Andy Warhol híres leveskonzervei közül/Ludwig Múzeum, Budapest, 2015 - Fotó: Myreille

Kilend Andy Warhol híres leveskonzervei közül/Ludwig Múzeum, Budapest, 2015 – Fotó: Myreille

A második okom Roy Lichtenstein és a pöttyei. Látni akartam a vásznon a pöttyöket és a vonalakat.

Gyönyörűek. Tökéletesek.

Amíg a legtöbb zseniális festménynél a koncepciót, az ecsetkezelést vagy a rendhagyó színhasználatot dicséri a művészettörténet (és annak profi vagy amatőr követői), addig a pop art alkotások a legritkább esetben “szépen” festettek. Lichtenstein viszont úgy nagyítja fel a képregénykockákat, hogy annak rétegei bámulatosak.

Roy Lichtenstein egyik leghíresebb képe a Ludwig Múzeumban, Budapest, 2015 - Fotó: Myreille

Roy Lichtenstein egyik leghíresebb képe a Ludwig Múzeumban, Budapest, 2015 – Fotó: Myreille

 

Ludwig Múzeumban, Budapest, 2015 - Fotó: Myreille

Ludwig Múzeumban, Budapest, 2015 – Fotó: Myreille

 

Tom Wesselmanntól több alkotást is kiállítottak a Ludwig Múzeumban, de nekem ez a kedvencem... - Fotó: Myreille

Tom Wesselmanntól több alkotást is kiállítottak a Ludwig Múzeumban, de nekem ez a kedvencem… – Fotó: Myreille

A harmadik ok pedig Keserü Ilona. Egyszerűen nem tudom feledni a 10 évvel ezelőtti találkozást és meg akartam nézni, hogy az a kép tényleg egy felnagyított muff vagy az emlékeim csalnak meg.

Igen. Muff.

A Ludwig Goes Pop + The East Side Story erőssége, hogy a Peter és Irene Ludwig világhírű német műgyűjtő házaspár által létrehozott gyűjtemény, a pop art emblematikus művészei mellett kevésbé ismert alkotókat is bemutatja, valamint a budapesti kiállításon helyet kaptak a korszak magyar és kelet-európai művészei is.

Ludwig Goes Pop + The East Side Story, Budapest, 2015 - Fotó: Myreille

Ludwig Goes Pop + The East Side Story, Budapest, 2015 – Fotó: Myreille

Születésekor a pop art népszerűsége és érdekessége abban rejlett, hogy a közönségtől korábban meglehetősen nagy távolságot tartó absztrakció után az 1950-es évek második felétől egy olyan figuratív ábrázolást hozott az akkori kortárs művészetbe, amely hétköznapi referenciái révén ismerős és látszólag könnyen értelmezhető volt a nézők számára.

40 évesen (vagy ennél fiatalabban) háttértudás nélkül azonban ugyanolyan nehéz kontextusba helyezni a keleti-blokk alkotásai, mint az amerikaiakat, hiába nőtt fel az ember lánya Magyarországon. A tetszik-nem tetszik eldöntendő kérdés sem merül ki annyiban, hogy amit látunk, az szép vagy nem szép számunkra, mert azt a gondolatot, motivációt kell megragadni, ami a mű keletkezése mögött megbújik.

Például a fetisizált banán erotikus felhangja könnyen tetten érhető, azonban nem árt tudni, hogy abban az időben banánt csak pult alatt lehetett kapni és csak annak, akinek jó összeköttetései voltak, illetve ebben az időben erősödött fel a nők tárgyiasítása a reklámokban.

A nők, a muff és a szexualitás rengeteg képen megjelenik. A pop art ugyanis a tömegkultúrából építkezik és ötven évvel ezelőtt ugyanazok a hírek adták el – tartották el – az újságot, mint napjainkban: szex, pucér nők, sztárok, balesetek, tragédiák és reklámok.

A kiállításon számos ismert és kevésbé a köztudatban élő női művész – Vera Fischer, Miša Pengov, Milena Usenik, Sanja Iveković, Jana Želibská, Natalia LL, Keserü Ilona, stb. – munkái is láthatóak. Többek között ez azért fontos, mert nagyon kevés női művészt ismerünk, akinek tevékenysége – részben vagy egészben – a pop artba sorolható, miközben az irányzatra jellemző a női test és a szexualitás “használata”, illetve ezek a művésznők maguk is gyakran ábrázoltak nőket éppen a média által sugallt sztereotípia kritikájaként.

Közgazdász szemléletemmel – nem tudom megtagadni önmagam, bocs – azt se tudom eldönteni, hogy mi lett volna Warhol-lal és a pop art-tal, ha a művészettörténész végzettségű, de egyébként csokoládégyáraikból meggazdagodó Ludwig-házaspár nem kezdi el felvásárolni a műveket. Pénzt adtak az alkotásokért, ezzel definiálták, hogy ez nem trollkodás, hanem művészet, ugyanakkor hiányt teremtettek a piacon, mert jó kapcsolataik révén a nulladik percben elhappolták a műveket és ezzel szintén felfelé verték a képek értékét. Ezek után a művészettörténet nem tehette meg, hogy nem foglalkozik a Pop Art-tal, nem kanonizálja, hiszen ezzel önmagát tette volna nevetségessé.

 

Claes Oldenburg barlangjának vitrinjei - Ludwig múzeum, 2015, Budapest - Fotó: Myreille

Claes Oldenburg barlangjának vitrinjei – Ludwig múzeum, 2015, Budapest – Fotó: Myreille

 

Claes Oldenburg barlangjának vitrinjei - Ludwig múzeum, 2015, Budapest - Fotó: Myreille

Claes Oldenburg barlangjának vitrinjei – Ludwig múzeum, 2015, Budapest – Fotó: Myreille

Ha nagyon lecsupaszítjuk, akkor Claes Oldenburg vitrinjeiben is csak szemetet pakoltak – mi ebben a művészet? Önmagában semmi. Azonban aki már járt az emberiség történetének kezdetét bemutató kiállításon – általános iskolában legalább egyszer mindenki elcipeltek egy ilyenre – nagyon hasonlót látott. Hétköznapi tárgyakat és tárgydarabokat sötét kiállítóteremben, megvilágított vitrinekben. Oldenburg – a felülről egyébként Mickey Mouse fejet formázó térben – azt mutatja meg, hogy mi marad a 20. századi ember után, és tart görbe tükröt, hogy arról, hogy milyen felszínesen, pazarlóan és sablonosan élünk.

Számomra Oldenburg Mouse Museum-ja volt a kiállítás csúcspontja, de azért még – egy kép erejéig – beküzdöttem magam Elvis lába közé. A tükröződéssel játszottam és azzal, mi lehetne egy olyan dolog, amire sokan kattintanak…

lumu_popart05

 

 

Kiállító művészek: Altorjai Sándor (HU), Altorjay Gábor (HU), Bak Imre (HU), Juraj Bartusz (CS-SK), Birkás Ákos (HU), Peter Blake (GB), Boris Bućan (YU-HR), Csutoros Sándor (HU), Radomir Damnjan Damnjanović (YU-BIH), Allan D’Arcangelo (USA), Jim Dine (USA), Stano Filko (SK), Vera Fischer (YU-HR), Galántai György (HU), Tomislav Gotovac (YU-HR), Gulyás Gyula (HU), Gyémánt László (HU), Raymond Hains (F), Richard Hamilton (GB), Al Hansen (USA), David Hockney (GB), Hopp-Halász Károly (HU), Robert Indiana (USA), Sanja Iveković (YU-HR), Zmago Jeraj (YU-SLO), Boris Jesih (YU-SLO), Jasper Johns (USA), Dragoš Kalajić (YU-SRB), Keserü Ilona (HU), Kismányoki Károly (HU), Bĕla Kolářova (CS-CZ), Julius Koller (CS-SK), Konkoly Gyula (HU), Korniss Dezső (HU), Nikola Koydl (YU-HR), Körösényi Tamás (HU), Natalia LL (PL), Lakner László (HU-D), Jean-Jacques Lebel (F), Roy Lichtenstein (USA), Richard Lindner (D-USA), Janez Logar (YU-SLO), Juraj Meliš (CS-SK), Alex Mlynárčik (CS-SK), Claes Oldenburg (USA), Dušan Otašević (YU-SRB), Paizs László (HU), Neša Paripović (YU-SRB), Miša Pengov (YU-SLO), Pinczehelyi Sándor (HU), Marko Pogačnik (YU-SLO), Robert Rauschenberg (USA), Mimmo Rotella (I), Rudolf Sikora (CS-SK), Siskov Ludmil (HU), Leonid Šejka (YU-SRB), Szenes Zsuzsa (HU), Szentjóby Tamás (HU), Joe Tilson (GB), Tót Endre (HU-D), Milena Usenik (YU-SLO), Vilt Tibor (HU), Wolf Vostell (D), Andy Warhol (USA), Tom Wesselmann (USA), Jurry Zieliński (PL), Jana Želibská (CS-SK)

Ludwig Goes Pop + The East Side Story
2015. október 9 – 2016. január 3.
http://www.ludwigmuseum.hu

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra