term ID:
parent cat ID:7
parent cat ID 1:
post ID:3993
category_7 #9927b0

5 formatervezett diótörő

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

5 formatervezett diótörő

Myreille - Publikálva:

nussknacker Nincs mese, a november a diótörés ideje. Készülni kell a karácsonyra meg el is kel ütni a hosszú téli estéket valamit hasznos foglalatossággal. Legalábbis nagymamám így gondolta. Aztán az ember felnő, a diófa egyre többet terem, és tényleg kezdeni kell valamit a rengeteg dióval. A diótörő kínálat azonban nem túl fergeteges, ha az ember lánya nem éppen Hillary Clinton combjával roppantana csonthéjat. Illetve akad desiger, aki még ott tart, ahol egyes madarak: dobj a dióra valami nehezet és akkor eltörik a csonthéj. Szerencsére akadnak ennél szofisztikáltabb megoldások is, íme az 5 legjobb. Első emlékeim a diótörésről öcsém játékkalapácsához kapcsolódnak. Kapott ugyanis szerszámkészletet, legyen a gyerek már fiatalon beoltva férfiassággal, majd a nyár alatt a szerszámok eltűntek a homokban, tyúkólban és egyéb fekete lyukakban. A kalapács, azonban mindent túlélt – még most is a tollaim között őrzöm és használom -, és úgy sejtem előrelátó nagyanyám mentette meg. Ő már akkor látta, hogy jó fog jönni a kalapács a diótörés idejét. Lapítottuk is vele a diókat rendesen. Pár évvel később – a rendszerváltás környékén – nagyanyám előállt a tuti szerkezettel: a két lapát közé beteszed a diót, összeszorítod, recseg a héj és már kész is. Nincs lapított dióbél. Viszont nagyanyám lelkesen megosztotta velünk a titkot, hogy ezzel mogyorót is lehet törni. Volt is neki valahonnan egy zacskónyi. Valószínűleg sohasem volt olyan hálás az anyámnak, mint akkor, hogy hazavitt minket, mielőtt a pofák közül kiugró mogyorókkal szétlőttük volna a konyhát. Idén, érzem, hozzáöregedtem a diótöréshez és felfedeztem, hogy a formatervezett, jól használható diótörő piaci rés. Autentikus diótörőből akad egy boltnyi, de formatervezettre vadászni kell.

happydesign

Happy Design - designer: Hiroshi Ono

Hiroshi Ono diótörője nem túl innovatív. A jól bevált eszközt vicces külsővel próbálja eladni a gyermeklelkű felnőtteknek és a gyermeküket diótörésre rávenni kívánó szülőknek.

Happy Design >>

drosselmeyer

Drosselmeyer/ Designer: Joakim Norin, Erik von Schoultz

A Drosselmeyer diótörője szívemnek kedves. Szép és praktikus. Kihasználja az eddigi diótörők minden pozitívumát és akkor se kap idegbajt az ember lánya, ha egy kosárnyi diót kell megpucolnia.

Drosselmeyer >> Drosselmeyer diótörő Magyarországon a Kooktában kapható>>

royalvkb

Royal VKB / Designer: Ineke Hans

Ineke Hansnak fogalma sincs, hogy mennyi diót kell megtörni 3 diós bejglihez. Pedig szó se róla a Royal VBK-nak tervezett diótörője újszerű és látványos.

Royal VKB>> Ineke Hans>>

christoherkuh

Designer: Christopher Kuh

Christopher Kuh diótörője annyira újszerű, hogy  nem hiszem el, hogy működőképes, vagy ha az elképzelés helyes, feketelacis erő kell hozzá. Elméletileg úgy működik, hogy a diót a csőbe kell tenni, majd eltörni. És ha még el is törik, akkor is marad a kérdés, hogyan szedem ki a csőből a fél diókat és a fél diókról hogyan szedem le a héjat…

Christopher Kuh web>>

rubberdomnutcracker

Rubber Dome Nutcracker/ Design: Bruno Christesen

A fene se gondolta volna, hogy ott a messzi északon (Skandináviában) ennyi a stressz. A diótörő működése igen egyszerű. Tedd bele a diót, majd az öklöddel üss rá. Kicsit vikinges…

Burno Christensen diótörője>>

Visszaugrás a navigációhoz

Visszaugrás a navigációra