„Mert mi is madarak, nyulak, és kávéfőzők vagyunk.” Laukó Emesét kislánya változtatta Tuskecskévé. Az együtt töltött tartalmas órák, ráérős firkálgatások, bogarászások és babrálások, utánozhatatlan zsugorka-koprodukcióvá nőtték ki magukat, életre keltek és sok–sok különc és kevésbé különc nőci nyakába, ujjára, ruhájára és táskájára vándoroltak, csak úgy vonzzák a tekinteteket. Valamennyit Tuskecske neve fémjelzi. Tussal írt ékszert viselni pedig tréfás, extravagáns, kislányos, bámulatos és még sorolhatnánk.

„ Az ékszer kifejez valamit az egyéniségből is. Egyre nagyobb a kereslet a kézzel készült, különleges darabok iránt. Manapság már elvárás, hogy ne tömeggyártott tucat árut hordjunk.” – véli Emese. Figuráit gyerekkori, kedves emlékek maradványaiból kelti életre, de nagyon sok motívumot kislánya rajzaiból emel be képvilágába. A Szecesszió buja bája, rövid, édes mesék, a népművészet kedvelt díszítőelemei ugyanúgy visszaköszönnek munkáiról, mint a hétköznapok egyszerű örömei. Laukó Emese lelkében rengeteg gyerek és mese virgonckodik, nem beszélve a szabadjára eresztett fantáziáról, amely még nagyobb lendületet ad az alkotáshoz. Tuskecske boltja a Meskán>> Kapcsolódó cikkek: Randiznál Kovács Lajossal és Lyukas Ödönnel? Ha füledre ülnek a költők Ne bántsd az állatokat! Boszorkányok gyűrűi Ékszernyi világ