Édes február: hedonista Fekete-erdő szelet

Myreille

Kevés tészta, sok csoki, sok meggy, sok tejszínhab. Minimalizált szükséges részek és maximális jóság. Hedonista verzió.

Hetek óta megőrülök a csoki-meggy-tejszínhab triumvirátusért és több cukrászdát is végigjártam, hátha meglátom álmaim Fekete-erdő tortáját és abból tudok venni egy szeletet, de végül megint csak nekem kellett sütni.

Hozzávalók
20 cm x 30 cm-es sütőformához

6 dkg vaj
10 dkg étcsokoládé
3 tojás
4 evőkanál liszt
2 evőkanál cukor
1 üveg meggybefőtt (lecsöpögtetve)
2 dl tejszín

A vajat a csokoládéval meg kell olvasztani – én mikróban szoktam -, majd hozzá kell keverni a cukrot, tojást és lisztet. Szigorúan ebben a sorrendben. A meggy felét a tésztára kell szórni.

A sütőt csak ekkor kell “begyújtani” és 180 fokra állítani. Azonnal mehet be a süti is és addig kell sütni, amíg a közepe is megszilárdul. Látszik, ahogy megváltozik a tészta, de tűpróbával ellenőrizhető.

Ha felpúposodna, akkor késsel meg kell szúrni, hogy kijöjjön a meleg levegő.

A tejszínt habbá kell verni, majd a kihűlt és felszeletelt sütire halmozni. A tetejére pedig bőségesen mehet a meggy.

Hedonista variáció Fekete-erdő szeletre

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra