Flancolás – A sajttorta

Myreille

Évek óta szeretnék sajttortát sütni, de eddig nem vettem rá magam, mert a Balettcipőben olyan tökéleteseket ettem, hogy nem akartam szégyenben maradni, illetve arra gondoltam, hogy fene bonyolult lehet. A Balettcipőben ezer éve nem voltam, de egyik este úgy álltak a csillagok és már profin ment a quiche készítés, hogy megkísértettem George-ot. Elkészítettem életem első sajttortáját. Pár nappal később, cifrázni kezdtem. Készítettem igazi New York-i Sajttortát, sőt, a málnazseléhez még verset is szavaltam.

A quiche tészta finom. A quiche tészta gyorsan elkészíthető. A quiche tészta a barátom. És már 4 napja van egy jó quiche tészta receptem. Ikrek vagyok, nem kedvelem a monoton kiszámíthatóságot, kicsit megvariáltam a quiche receptjét. 18 dkg lisztet, 2 dkg macskás kakaóporral, 12 dkg vajjal, 1 tojás sárgájával, 2 evőkanál cukorral, pici sóval és kevés hideg vízzel gyors mozdulatokkal tésztává gyúrtam. 2,5 órát pihent a hűtőben, majd kinyújtottam és kibéleltem vele egy formát. Nincs rendes tortaformám, ezért a mindenes tűzálló tálamba került a tészta úgy, hogy egy 3-4 cm-es pereme legyen. A minap fedeztem fel, hogy a sütőm tulajdonképpen egy fokozatot tud, négyest, így nem aggódtam, arra tettem be a tésztát sülni. 250 g mascarpone-t, 250 g (2 doboz) Philadelphia sajtkrémmel, 4 evőkanál cukorral, 3 csomag vaníliás cukorral, 3 egész tojással meg a tésztából kimaradt tojásfehérjével, 1 dl tejszínnel és 2 evőkanál liszttel simára kevertem. A tészta addig sült, amíg kikevertem a tölteléket. Utána 30 percig az egész a sütőbe került és ennyi idő alatt a töltelék teljesen átsült.

A sajttorta nehéz része ezután következett: meg kellett várni, hogy kihűljön, sőt, még a hűtőben is pihentetni kellett.

Pár nap múlva következett a fejlődés – mit nekem kiszámíthatóság -:  Ha már így belejöttem a sajttorta készítésbe, cifrázni kezdtem. Először a quiche tésztát cseréltem kekszes alapra. Nem nagy ügy. Hobbits kekszet morzsásra törtem és összekevertem némi olvasztott vajjal, a tortaforma aljára nyomkodtam – mert igen, beszereztem egy kapcsos tortaformát is – 5 percig sütöttem, majd ment bele a krém. Mikor megsült, a tetejére málnazselét készítettem. Fagyasztott málnát pár evőkanál cukorral és vízzel pépesre főztem, tettem bele zselatint és a a torta tetejére kentem. Egy éjszakát pihent a hűtőben, utána pedig gyorsan elfogyott.

Málnamániámhoz pedig egy gyerekkori vers:

Tamkó Sirató Károly

Málna

Nem tudja a
bálna,
milyen jó a
málna.
Ha tudná a
bálna,
milyen jó a málna,
csak málnát za-
bálna.

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra