Jól jönne Siva összes keze

Remous

4fele

Négyen négyfélét, tehát a legfontosabb segítőeszköz a villanytűzhely 4 platnija, egyszerre, s a villanyóra beleszédül.

Myreille Gombaropogósa számomra főételként esélyes és/mert eszembe juttatta anyám májpuffancsának nevezett
feltétlen feltétét, melyet hasonlóan készített. S mert akkor még ettem húst.

Ma már nem, de a rák az egyik nagy rejtély számomra. Enni imádom, de elfogyasztása után emészthetetlen kínok gyötörnek. A lányomat nem, de gombát kifejezetten kerüli. A fiamnak nincs türelme a rákot pucolgatni. Ő húst akar.
Tehát egy négytagú család négyfélét akar egy tányéron. Gyorsan.

Natúr csirkemell friss zöldfűszerrel az egyiken, gombaropogós a másikon, a harmadikon pedig, egy nagy serpenyőben, kevés vajon megpirítom a rákocskákat. Amikor kész, félreteszem, de ugyanabban a serpenyőben apróra vágott hagymát megdinsztelek, kevés száraz bor és víz keverékével egészen puhára párolom. Só, bors, tejföl, egy gerezd fokhagyma vagy snidling (nem zúzva, hanem finomra vágva), egy teáskanál Maisena ( kukoricaliszt) hozzáadásával szószt főzők. Visszadobálom a rákokat és a végén sok, finomra vágott petrezselyemmel illatosítom.

A negyedik platnin sült burgonya sült (kihagyhatatlan, értéktelen) köretként, de a minőségi tartalom kedvéért nyers zöldségekből salátát készítettem.

Mindenki megtalálta tányérján a fogához való étket, bár Siva kezei jól jöttek volna főzés közben. Tehát aki teheti, alkalmazzon kuktát!

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra