Lusta túrós

Myreille

Ahogy esik, úgy puffan…

Állítólag olasz recept, hozzám szájhagyomány útján került. Kicsit módosítottam az eredeti recepten, bitang jó.

Hozzávalók:
15 dkg porcukor + 1 ek cukor
20 dkg liszt
fél csomag sütőpor
25 dkg túró
1 pohár tejföl
3 tojás
3 dl tej
1 tk vanília eszencia
1 citrom reszelt héja
1 marék mazsola
nagyjából 5 dkg vaj

Egy edényben összekeverem a porcukrot, a lisztet és a sütőport. Egy másik edényben az 1 ek. cukorral habosra keverem a tojásokat, utána hozzáöntöm a tejet. Az “asszonyság” annyira lusta, hogy nem választja szét a tojásokat, viszont ha valakinek van kedve, akkor először csipet sóval keményre veri a tojásfehérjét, beleteszi a tojássárgát, a cukort és a vanília eszenciát, majd a tejet.

Egy üveg (nagyobb fajta) tűzálló tálat alaposan kivajazok. (Lehet sütni tepsiben is, de én szeretem látni az alját.) Innentől viszont az ahogy esik úgy puffan, az elv. Semmit se szabad lesimítani, egyenletessé tenni!

A kivajazott tálba szórom a lisztes keverék felét. Rámorzsolom a túrót, viszonylag nagy galacsinokban, megszórom mazsolával, meglocsolom a tejföllel és ráreszelem a (z alaposan megmosott) citrom héját. Rászórom a maradék lisztes keveréket és az egészre ráöntöm a tojásos tejet.

Ahol lisztes foltok alakulnak ki, az ujjammal összekeverem és itt ott lenyúlok az edény aljára is, hogy egyik összetevő se alkosson “vízzáró réteget”.

Tetejére “rávagdalom” a vajat.

Előmelegített, 150 fokos sütőben – ha túl forró a sütőd, résnyire hagyd nyitva az ajtót -40-45 percig sütöm.

Meg kell várni, hogy kihűljön, akkor összeáll, de mielőtt kiveszem a sütőből csinálok egy tűpróbát. (Az edény alján mindig marad néhány lisztes folt, azért is jó az üvegtál, mert még nyersen lehet látni, hogy hova kell egy kis folyadékot juttatni.)

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra