Unicum csokival

Myreille

A történet szerint 1790-ben az udvari orvos, dr. Zwack különleges gyógynövénylikőrrel kínálta meg a császárt. “Das ist ein Unicum”, lelkendezett II. Habsburg József és ezzel el is nevezte az italt. A gyomorerősítő gyártása mintegy ötven évvel később indult be és 1883 óta jellegzetes gömbölyű üvegben és piros körben arany kereszttel kerül forgalomba.

Igen fiatalon képes voltam illatról megkülönböztetni a rövid italokat, sőt, talán még azt is fel tudnám sorolni, milyen sorrendben álltak az üvegek a pulton. Ez az előnye, hogyha az ember apjának kocsmája van és ő ott tölti a nyarakat. (A fősulin pedig igazán jó pont volt, hogy szagról megmondtam, milyen töményt kevertek a gyümölcslébe.) Abban az időben, bő 20 évvel ezelőtt, kétféle Unicum volt: Unicum és Zwack Unicum. Először azt hittem, ez is olyan dolog, mint a vodkával vagy a rummal, hogy van kommersz és van minőségi, de apu elmesélte, hogy itt hamis és eredeti esete forog fenn, és a gyomorkeserűben benne van a történelmünk: nagy ötlet, gyáralapítás, államosítás, szocializmus, rendszerváltás…

Az Unicum hungarikum, de nem szeretem. (Gyerekkorom óta az illata miatt.) A minap azonban egészen érdekes dologra bukkantam a kisbolt pénztáránál. (Igen, azoknál a cuccoknál, amelyeket direkt azért raknak oda, hogy várakozás közben első impulzusból megvegyél.) Csokoládé az ismerős kereszttel: Szamos Unicumos áfonyás, csokoládéval bevont, töltött marcipán. Merész kísérlet, ki kell próbálni.

Szamos Unicumos áfonyás, csokoládéval bevont, töltött marcipán

Minden íz érezhető és a csokoládé, a marcipán, az áfonya és az Unicum remek párosítás. Édes, de fűszeres, utóízben kicsit keserű a gyógynövényektől. Nagyon különleges és nagyon finom.

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra