42 – éveim száma és persze a válasz a kérdésre meg a mindenre

Myreille

Vártam ezt a szülinapot, mert  Douglas Adams óta tudjuk, hogy a 42 egy igen jó szám.  Persze, egy nappal se érzem öregebbnek magamat 26 vagy 31 évesnél.

42 éves lettem én

A születésnap lehetne az önfeledt boldogság vagy a visszatekintés és tervezés időszaka. Nekem ritkán sikerül ilyen “elvárt” dátumokban összegeznem vagy erőre kapnom. Idén jobban vártam a szülinapomat, mint az elmúlt években. Ugyanis tervem volt. Fél éve készültem arra, hogy kedden befekszem a kórházba, csütörtökön hazajövök, majd szombaton – már új, sérvmentes hassal – megünnepeljük a 42. szülinapomat (és az iskolai tanév végét). Majdnem így történt minden. A műtét előtti este felhívott a sebész, hogy két nappal csúsztatni kell a műtétet. A biztos talaj kiszaladt a lábam alól, de rigolyáimnak és skrupulusaimnak hála, a világ se bennem, se körülöttem nem dőlt össze, viszont egészen más lelkiállapotban feküdtem be a kórházba. Nem voltam űzött és nyúzott, sokkal inkább az események elfogadása (vagy ha úgy tetszik a flow) töltött ki. Levetettem minden aggódást és tettem amit tennem kellett, “tettem egyik lábam a másik után”.

Szinte már Örkényi abszurdum volt, hogy a buszon megtudtam a piacra tartó nénik beszélgetéséből, hogy egy csokor margaretta (sic!) 400 Ft és 10 szál van benne, de csokor nélkül is el kell kérni érte szálanként 35 Ft-ot legalább. Eszembe is jutott, hogy olyan margarétát, ami a nagyi kertjében volt, nekem is ültetnem kell. A nénik olyan idősek voltak, mint emlékeimben a mama, az egyik azt mesélte, hogy megállt az óra a konyhaasztal felett, így nagyon kapkodnia kellett – jelzem ez a hajnali 5:20-as busz volt -, de azt is elmesélte, hogy minden nap, amikor megy málnát szedni, megkapál egy sor margarettát, így sohase kell egyszerre sokat kapálnia. Mellettük egy perccel se éreztem magam idősebbnek 14-16 évesnél.

A viccesség tovább folytatódott, miközben az ágyban feküdtem és gördültem a műtőbe és a hozzám intézett kérdések hatására újra és újra a nevemet és a sérvemet ismételgettem, nehogy összekeverjenek a szomszéd ágyon fekvő nővel, akinek a cicijét varrják majd fel. Negyvenéves nő feszes cicik ellen így még nem tiltakozott, mint én.

Körülöttem mindenki rutinszerűen tette a dolgát, az első altatásom előtti utolsó gondolatom az volt, miközben az altató égető lángként futott végig a karom érhálózatán, hogy ez tiszta sci-fi. Amikor magamhoz tértem a férjemnek küldtem egy üzenetet: “Most evvel erted”. Rohadta automatikus javítás és kábaság, azt akartam írni, hogy “most ébredtem fel”. Fontos volt számomra, hogy mindenki tudja, hogy a nehezén túl vagyok, innen már csak a kórházi folyosó-séták és a királylány üzemmód van hátra.

Mellékszál, de azt hiszem, jól mutatja keménységemet (és sok mindent megmagyaráz a jellememről), hogy a műtét napját egyedül csináltam végig. Egyedül mentem be, egyedül ébredtem és egyedül keltem ki az ágyból. Magam miatt nem aggódtam, az volt igazán fontos, hogy a fiaimmal minden rendben legyen. A haláltól is csak azóta félek, amióta gyerekeim vannak és a bakancslistámon is csak annyi van, hogy 125 évig szeretnék élni, hogy minél több közös időnk és élményük legyen.

A szülinapom legjobb része azt volt, amikor a kórház folyosóján megláttam a gyerekeimet és a férjemet. Zsombin az a póló volt, amit imádok rajta, mert “Nobody is perfect/call me “Nobody” felirat van rajta – nem tudatos választás volt részéről a póló, hanem ez volt éppen a legfelső – nekem pedig elkezdődött a királylány korszak. Kaptam cinieles marcipánburgonyát és krémest, csináltak az étkezőasztal fölé “Boldog szülinapot” feliratot és szinte szó szerint a tenyerükön hordoznak.

Most, hogy letudtam a műtétet, lépek tovább a terveimben. A következő fél évre 4 nagyobb tervem van, de pszt, babonából most nem mesélek, hanem majd utólag.

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra