Anya lettem: “Anya, nyugi, tudom, mit csinálok!”

Myreille

Számítottam arra, hogy egyszer elhangzik majd a gyerekeim szájából az “anya, nyugi, tudom, mit csinálok”, de meglepett, hogy ilyen korán és bal váll fölül érkezett.

Kerülővel hazafelé/Fotó: Myreille

Kerülővel hazafelé/Fotó: Myreille

Egyre szélesebb vigyorral nevetek magamon: ha azt hittem, hogy Zsombival számtalan leckét megtanultam már és ráéreztem az anyaság hegyeire és hullámvölgyeire, Dani új tájakra visz. Ahol völgyre számítok, ott tó van, ahol ösvényre, ott hatsávos autópályát találok, ahol pedig tavaszi rétre, ott tájfun tombol. Tehát nem unatkozom (és nagyon élvezem).

Elég húzós napok hetek vannak mögöttem, így a langyos őszt kihasználva az oviból hazafelé vezető útba próbálok néhány ezer plusz lépést tenni. Könnyebb ha Dani futóbringával jön, így viszek neki.

A dimbes-dombos utakon nem nehéz a lábamba beletenni a kilométereket, de az ideg is belém áll, amikor Dani fékezés, felemelt lábbal lenül neki egy-egy meredek lejtőnek.

Az első két alkalommal még szóltam neki, hogy Dani, fékezz!, de a második után a 4 éves 11 hónaposok öntudatával lazán dobta hátra nekem az “Anya, nyugi, tudom, mit csinálok!”, én pedig lakatot tettem a számra. A következő, az eddigieknél is meredekebb lejtő igencsak próbára tett. A hátamon felállt minden szőrpihe és minden sejtem egyszerre kiáltotta, hogy Dani fékezz, de a szám néma maradt.

A gyerek pedig csak robogott, kicsit megingott alatta a bicikli, de amikor úgy gondolta, hogy most már megáll, letette a cipőjét, meghúzta a féket és megállt.

Én meg újra elkezdtem lélegezni.

Nem, egyetlen lejtőbe se lazultam bele, mert hiába ügyesebb minden lejtővel, most még a szerencséjén és nem a tudásán múlik az, hogy eddig még nem esett el. De azt is tudom, hogy a magabiztosságot nem vehetem el tőle. Higgyen magába! Illetve abban bízom, hogyha egyszer mégis utána kell kiáltanom, hogy Dani, fékezz! tudni fogja, hogy nem arról lesz szó, hogy “anyám megint aggódik”, hanem gondolkodás nélkül fékezni fog.

Virág legóból/Fotó: Myreille

Virág legóból/Fotó: Myreille

Két történet van még bennem Daniról, amit nagyon meg szeretnék jegyezni – igaz most ezernyi “apró” fontos dolog is eszembe jutott, mint a hajának az illata, az arca, mikor alszik, amikor kiszámolja mennyi 7-5, legóból megépíti a virágot, amit rajzolni szokott, tovább szövi a mesét a mese hercegnőről és a vagdalkozó hisziről, belevackolódik az ölembe, nem eszi meg az ebédet, megeszi az ebédet és azt mondja, hogy én vagyok a legjobb szakács és ő mindenevő, és ilyen beszélgetéseket folytatunk:

Apa: A fiúk elmennek a vasorrú bábához, ott kapnak mézeskalácsot, csokit. Arra van az erdőn túl!
Én: Dani, elmész a vasorrú bábához?
Dani: Miiiiiii?
Én: Dani, elmész a vasorrú bábához?
Dani: Engem meghívtak???????

Dani: Anya, tegnap olvass, lécci!
Én: Tudok olvasni ma este vagy holnap, de tegnap nem.
Dani: Miért?
Én: Mert a tegnap elmúlt.
Dani: Értem! És mikor jön vissza?

Dani: Anya, megmondjam, hogy az előbb miért hisztiztem?
Én: Dani, mondd meg, miért hisztiztél!
Dani: Éppen elfelejtettem!

Az egyik, amikor megkért arra, hogy rendeljek a neten örök-lét, mert nem akarja, hogy meghaljunk.

A másik pedig az, hogy az oviban mindenféle táncbemutató volt és az egyik után bejelentette, hogy menni akar táncversenyre. Múló szeszélynek gondoltam. De újra és újra előhozta. Most heti egyszer jár táncolni. Egyetlen problémája, hogy még mindig csak gyakorolnak és sehol egy verseny. Ma este megmutatta nekem a pillangózást, amit legutóbb tanult: “Gyere, anya, megmutatom! Gyakoroljad és jó lesz!”

 

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra