Anya lettem – Elhatároztam, 2015 remek év lesz

Myreille

Idén harminckilenc éves leszek, Zsombi a hetet tölti majd, Dani pedig a hármat. Vár ránk a suli, egy szívműtét és 365 jó nap.

Pancake parti csokiöntettel és házi meggybefőttel, így indítottuk 2015-öt, majd gyerekpezsgővel koccintottunk. Zsombinak “bele is törött a felső egyese” a puha tésztába, de már ideje is volt, a tejfoga régóta lötyögött. Mindig szíven üt, hogy milyen nagy, milyen gyorsan nő, mennyire a részem és közben mégsem.

Délelőtt a maradékot benyakalták a gyerekek, én meg megfőztem a lencsét, amibe gyömbért is tettem, amit senki se (értsd: egyetlen férfi sem a háromból, akivel élek) hitt el nekem, pedig még az ízét is lehetett érezni, szerintem. A gyerekek úgy ették, mintha három hete száraz kenyéren tartanám őket, nem pedig a töménytelen csokival dúsított karácsonyi menüt próbálnánk elfelejteni, amit szilveszterkor még nagy pizzázással is megfejeltünk. Itt (2015.01.01-jén 12:08-kor) már biztosan éreztem, hogy nem csak akarom, hogy jó évünk legyen, hanem jó évünk lesz.

2014 utolsó napjaira a sütőnélküliségem is elmúlt – hála és köszönet a szüleimnek és a férjemnek –, és ünnepeltük. Remek volt házi pizzát enni, de a legjobb mégis a lisztfelhőben úszó konyhaasztal volt, ahol mindenki teljes átéléssel tette a dolgát: Zsombi hold pizzákat készített, Dani meg lisztezett mindent, amit ért. Igazából én mindig erre a tökéletes zűrzavarra vágytam, erre a semmi kis boldogságra, ami már régóta meghatározója a bakancslistámnak.

A 12. kezemmel (egy kétgyerekes anyának legyen legalább 14 keze és főállásban istennő is legyen) megpróbáltam közös képet készíteni a fiaimról, de most is, mint oly sokszor, kudarcba fulladt. Pontosabban béna képeket csináltam, mert nem elég a két gyerek közötti magasságkülönbség, de hihetetlen érzékkel sohasem néznek egyszerre a kamera felé és egymást váltva ökörködnek. Ha az egyik édesen mosolyog, akkor a másik biztos, hogy akkorát ásít, hogy látszanak a mandulái vagy éppen a szemét forgatja, mintha egy horror film castingján lenne. Amikor meg cukin egymáshoz dőlnek és mesét hallgatnak, akkor a fényviszonyok olyan rosszak, hogy a fényképezés gondolatát sem érdemes elővenni.

A téli szünet utolsó napjaira végre hozzánk is megérkezett a hó, a férfiak ki is mentek havat lapátolni és hóembert építeni. Én meg boldogan kattogtattam a masinát és – tudom, elfogult vagyok -, remek képek születtek.

Épül a hóember (Fotó: Myreille)

Épül a hóember (Fotó: Myreille)

Dani (Fotó: Myreille)

Dani (Fotó: Myreille)

Zsombi (Fotó: Myreille)

Zsombi (Fotó: Myreille)

 

Azonban az első ovis napon szembe kellett néznem azokkal a dolgokkal is, amelyekre a téli szünetben nem gondoltam. Tavaly lett egy mumusunk: a kerek kéztempó és a mumus az új évben sem költözött el, sőt olyan nagyra nőtt, hogy már az úszás edzéseket is kitúrta az életünkből. Még nem tudom, hogy mi lesz a mumussal, de sokáig nem maradhat, mert fontos, hogy Zsombi megtanuljon úszni.

A másik nagy gond, a logopédia. Hiába van ellátási kötelezettség, az oviban nincs logopédia. És már-már önmagamnak is mániákusnak tűnök, de szerintem fontos, hogy ugyanazt az ellátást kapja a gyerekem Budapesttől északra, mint délre, vagy bárhol az országban, mert a kezdeti különbségek a gimnáziumra akár szakadékokká is válhatnak. Én nem fogom hagyni, hogy a gyerekem ilyen hülyeségek és idiotizmusok miatt kerüljön hátrányba, úgyis lesznek olyanok, amelyekre semmilyen ráhatásom nincs. Négy hónap várakozás és őrült sok telefon után megadtam magam, fizetek, mint a katonatiszt, és magántanárhoz megy a gyerek. A jó hír, hogy két logopédus is azt mondta, hogy már csak az r megpörgetésével van probléma, sőt, itt-ott már egészen szépen megpördül ez a hang is.

Tavaly év végén, egészen pontosan az ovis karácsonyi előadáson azzal is szembesülnöm kellett, hogy olyan dolgokba is bele kell szólnom, ahol eddig nem gondoltam, hogy sok dolgom lenne. A gyerekek Betlehemeztek – remélem, hogy jövőre Hanukáznak utána pedig a Ramadánt csinálják végig, és most nem viccelek, mert szerintem fontos lenne, hogy megismerjék a világ és a vallások sokszínűségét. Szóval a fiam lett József és az előadáson esett le, hogy nem jó, ha biodíszlet, egyetlen mondata sincs, mert egy-egy ilyen előadásnak arról kellene szólnia, hogy megtanul valamit, előadja, szokja a szereplést, tulajdonképpen iskolai előkészítés ez is, hogy “beszámol” arról, amit tud.

Tudom, én vagyok a naiv, de nem gondoltam, hogy ilyen mélységig bele kellene ártanom magam az ovis ügyekbe. El is határoztam, hogy máskor nem lesznek gátlásaim és skrupulusaim, és még jobban résen leszek. De igazából fáraszt, hogy mindenben résen kell lenni. Másnap reggel, a téli szünet első napján, amikor sokági lustálkodtunk, Zsombi elmondta az egész előadást szinte szó szerint. Tudta az összes szereplő összes szövegét, mert “annyiszor próbálták”. Nekem az nem meglepő, hogy remekül ad vissza szövegeket, már 1,5 évvel ezelőtt is elmesélte a Kifli, a vikinget és Minden oroszok krémtortáját, de ekkor megint azt éreztem, hogy mennyire erősen kell küzdenem a fiamért. Azért, hogy megkapja a lehetőségeket, amivel élni tud.

Ráadásul  Zsombi, teljesen suttyomban, megtanult angolul számolni. Hétig hibátlanul számol, tízig kis segítséggel. Ettől és mindentől, ami az utóbbi hónapokban történt, valamint a karácsonyra kapott játékok (Uno, Club 2%) zseniális megoldása láttán, ráállt a fókuszom az iskolákra, és látszik, az se lesz sétagalopp.

És Zsombi szerelmes. Elmondta nekem. Erről többet nem is mesélhetek, mert a mi titkunk. Fogalmam sincs, hogy az anyai szív hogyan bírja ki ezeket a szeretetcunamikat.

Mindeközben Dani határozott kisgyerekből akaratos kiscsirkévé változott. Nőtt annyit, hogy a tavalyi nadrágok bokalengetők lettek és annyit csúszik-mászik, hogy versenyben koptatja a nadrágok térdét a bátyjával. Legoból traktorokat épít (mint a tesója), és újra és újra megpróbálja hisztivel elérni, amit akar. Próbálgatja a határait és a szavakat. Együtt él a mesékkel és a maga módján (leginkább hangutánzó szavakkal) csicsereg. Ugyanúgy lenyűgöz, mint Zsombi és gyönyörködtet mindkettőjük egyénisége. Dani most egyszerre éli lázadó és utánzó korszakát. Minden kell neki, ami a bátyjánál van és semmit sem akar megcsinálni, amihez nincs kedve.

Ma reggel egy plüssmedve miatt tört ki a csetepaté. A panda évekig, igen, szó szerint évekig költözött egyik játéktárolóból a másikba, majd tegnap este Zsombi a Bijabója mellé fektette. Daninak azonnal kellett a panda, de Zsombi pandája és Zsombi kezdett el vele játszani, szóval a panda nem mehetett a kiságyba. Arra nagyon ügyelünk, hogy véletlenül se hangozzon el az a mondat, hogy “Te vagy az idősebb, lehetne több eszed, az csak egy rohadt plüss, amivel alig foglalkoztál”, túl sokszor kaptuk meg ez mi gyerekkorunkban. Nincs kecmec, a fiúk egymástól nem vehetnek el játékokat és veszekedni se érdemes a játékok miatt, úgy egyik se szerzi meg, amit akar. Ám Dani nem felejt. Reggel rástartolt a Pandára, ki akarta venni Zsombi ágyából. Zsombi nem hagyta. Dani bevetette a sírást és a krokodil könnyeket. Elmondtam neki, hogy ez Zsombié, ha Zsombi nem akarja odaadni, akkor ez az ő döntése, tiszteletben kell tartani. Ő (mármint Dani) sem szokta odaadni a traktorát, amikor Zsombor kéri, ha éppen úgy van kedve. És lássatok csodát, a hiszti abbamaradt, Dani megértette és elkezdett mással játszani.

Mindketten próbálgatják a határaikat, ebből vannak összezördülések, de Dani ha kekszet kér, mindig kér egy másodikat Zsombinak is. Ha Zsombi elmegy inni, Dani rohan utána és Zsombi önt neki is. Látom azt a közös húrt, ami egy életre összeköti őket, figyelem, hogyan tudnak együttműködni és boldog vagyok.

Amúgy meg nyomasztom magam a szívműtéttel, már annyira magam mögött szeretném tudni, hogy el nem tudom mondani.Tippelgetem, mikor jöhet a telefon – lehet, hogy holnap lehet, hogy két hónap múlva – és gyötrődöm, hogy mennyire legyek határozott. Mennyire erőltessem a dolgot és mennyire jók ezek a hónapok, amíg nő, erősödik. Fogalmam sincs, hogy mennyi időnk van és az idő mennyire a barátunk. Ebbe a gondolatba igazán bele tudok tekeredni és csak úgy tudok belőle kijönni, hogy veszek egy nagy levegőt és elmosogatok, leszedem a szárítót, benézek a hűtőbe, kitalálom, mit főzzek vacsorára, leülök és segítek legot válogatni, traktort rajzolok, mesét olvasok. Gördülök a napokkal.

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

5 hozzászólás a “Anya lettem – Elhatároztam, 2015 remek év lesz” című cikkhez.

  1. Zsuzsi szerint:

    Miért, Ti otthon megünneplitek a karácsony mellett a ramadánt meg a hanukát is? Meg minden más vallás aktuális ünnepeit? A karácsonyhoz a betlehemezés kötődik, és a legtöbben a karácsonyt ünneplik ebben az országban, egyelőre, vallással vagy anélkül. Ha valaki kisebbségben van, mert más vallású, vagy vallástalan, kivonhatja magát és a gyerekét a közös többségi karácsonyünneplésből, nem? Nek kötelező. Vagy ha sok zsidó vagy muszlim család van, tehetnek érte, hogy legyenek ezek az ünnepek is megünnepelve az iskolában és az oviban. De hogy karácsony alkalmából nem a karácsonnyt jelenítsék meg, hanem más ünnep történetét, az nyilván csacsiság, nem? Ha már “karácsonyozás” van az iskolában/oviban. Az ember nem is tudna hitelesen egy olyan ünnepet megünnepelni, ami nem az övé. Ha van muszlim vagy zsidó óvónő v tanár, az oké, szépen behozhatja ezt a szálat… az rendben van. De anélkül, bárki személyes érintettsége nélkül?? Minek? Akkor a gyerekek azt tanulnák meg: ezek az ünnepek csak üres formaságok, népszokások, minden személyes vonatkozás nélkül, és az egész a külsőségekről szól. A nemzeti ünnepek terén is meg lehetne ünnepelni az összes, Magyarországon fellelhő nemzetiség nemzeti ünnepeit is, nem? De minek? Anyák napján sem megyünk oda minden anyához, csak a magunkéhoz, nem? Bocs, ez a kérdőjel vagy értetlenség úgy kikívánkozott.

    VálaszVálasz
  2. Myreille szerint:

    Nagyon remélem, hogy jövőre a barátainkkal együtt ünnepeljük a hanukát. És ez nem attól függ, hogy milyen nevelést kaptam (erős katolikus, amúgy), hanem a megismerésről, az empátiáról, arról, hogy a világ színes, érdekes. És szerintem ezt be lehet vinni az oviba is, az iskolába is ugyanolyan egyértelműen, ahogyan a karácsonyhoz kapcsoljuk a betlehemezést, az adventi naptárat és a mézeskalács sütést. Lehetne hanukija és trenderli, és jógázhatnának a gyerekek, szerintem ez mind beleférne.
    De meg is lehet fordítani a kérdést, miért egyértelmű, hogy a karácsonyt, a húsvétot és a pünkösdöt bevisszük az oviba. Félreértés ne essék, nem vagyok az ünnepek ellen és nem akarok karácsony apropóján mást ünnepet elővenni, csak azt szeretném, ha elgondolkoznánk azokon a dolgokon, amit azért csinálunk így, mert így szoktuk, és ha lehetne jobban csinálni, akkor csináljuk jobban.
    És miért nem ünnepelhetném meg a hanukát, ramandánt, a kínai holdújévet, a szentivánéjet, yule-t, bármit? Miért ne lehetne az én ünnepem is? Ennyi erővel más szülinapját se ünnepelhetném meg. Úgy érzem, hogy anyák napján se csupán a saját anyukámat vagy a saját anyaságomat ünneplem, hanem az anyaságot. Valentin-napon pedig a szerelmet – és azért valljuk be a Valentin-napnak ugyanúgy van egy erős kereskedelmi lobbija, mint a karácsonynak.
    Senkinek semmit sem kötelező megünnepelni és a család dolga, hogy mit ünnepel, mit tart fontosnak, milyen szokásokat alakít ki, viszont, ha intézménybe visszük, akkor nem elégedhetünk meg az egyoldalúsággal.

    VálaszVálasz
  3. Kárpáti Judit szerint:

    Az állami óvodában egyáltalán nem szabadna vallási alapon ünnepelni a karácsonyt, ha pedig ez mégis előkerül igenis mutassák meg a gyerekeknek a legfőbb vallási ünnepeket valamilyen elfogadható, egyszerű és a gyerekek számára jól érthető módon.
    Sajnos nálunk is előkerült, hogy a kicsi fiam, aki hatéves miért nem tudja, hogy Jézust keresztre feszítették, leszídta az óvónő, mondván “Te még ezt sem tudod”.
    Ezt nem kell tudnia hatévesen, ahogy a többieknek sem mi a hanuka lényege. Viszont nem árt, ha minden gyerek tisztában van vele, a csoportban nem egyformán ünnepli mindenki ezeket a téli ünnepeket. Ha pedig az én félig zsidó kisfiam azzal jön haza, hogy Jézusról énekel dalokat, amiket az oviban tanítottak, a többiek is menjenek úgy haza, hogy tudják, miért tart 8 napig a hanuka és a többi vallási ünnepről is nyugodtan beszélgethetnek. Tehát ennek semmi köze ahhoz, otthon mit és hogyan ünneplünk.

    VálaszVálasz
  4. Prontvai Sándorné szerint:

    Állami óvodában egyáltalán nem szabadna vallási alapon ünnepelni a karácsonyt – akkor milyen alapon “szabadna”? A karácsony keresztény ünnep, Jézus születésének az ünnepe. Aki nem szeretné ünnepelni, ne tegye, ez szíve joga – de a betlehemezés mint népszokás miért vet fel bárkiben ilyen gondolatokat? Ez nem elég elfogadható, egyszerű, érthető? Természetesen a hanukát is bárki ünnepelheti, akár az oviban is. Gondolom egy vidéki óvodában a ramadán ünneplése erős túlzás lenne, szerintem jobb, ha a gyerekek játszanak az óvodában, később majd megismerik más népek, vallások szokásait.

    VálaszVálasz
  5. Myreille szerint:

    Teljesen egyetértünk! Az a legjobb, ha a gyerekek játszanak, rajzolnak, énekelnek az oviban! Ha boldogan és skatulyák nélkül gyerekek lehetnek.

    De közben ott van az is, amit a napokban olvastam: egy interjút Dr. Gyurkó Szilviával, és megint át kellett gondolnom, mi mindenről kell beszélgetni a gyerekekkel, milyen a jó burok és vajon mennyire vagyok hajlamos a túlféltésre.
    http://www.nlcafe.hu/noklapja/20150115/gyurko-szilvia-interju/

    VálaszVálasz

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra