Anya lettem: Forró vonal a húsvéti nyúlhoz

Myreille

A húsvéti láz mellett elsöprő a teljes szobatisztaság miatti öröm. A fiam egyre önállóbb, az anyja viszont kicsit gyötrődik.

Reggel, szerencsére már nem éhgyomorra, megbeszéltük a Füllel, hogy ha nagy lesz, vesz egy Bugattit az apjának, egy piros Bugattit az anyjának, azaz nekem, és egy kék Bugattit magának. Gondolatban elvertünk nagyjából 300 millió forintot, rosszul már nem indul a hét, ráadásul szerencsés napunk van, mert a tegnapi kamion mánia enyhülni látszik és visszatért az örök kedvenc, amit néha Bugattikának nevez.

Persze, a biztonság kedvéért ébredés után, amikor bebújt mellém az ágyba, megerősítette, hogy Bijabo, ajjo, kaion (azaz Anya hívd fel a nyulat, hogy hozzon nekem kamiont!), mert nekem forró drótom van a húsvéti nyúlhoz.

Olykor-olykor a kék telefonon szoktam vele beszélni és elmondom, hogyan volt (vagy nem volt) jó és szófogadó gyerek a fiam.

Zsombor és Bijabo (Fotó: Myreille)

Nyúlmániás fiam nagy boldogsággal várja a húsvétot, mert mindenhol Bijabo (Nyúl) bújik. A kis franc – nem, nem a nyúlról beszélek -, már meg is tréfált. Egyik nap kikönyörögte, hogy vegyek neki egy színes papírba csomagolt nyulat. Volt péci, péci péci (lécci, lécci, lécci) és putci (puszi) hegyek. Beadtam a derekam, mert arra gondoltam, a nyulat kitesszük az ablakba és majd bálványként imádjuk. Ehhez képest, amikor hazaértünk, a fiam felmászott az etetőszékébe, kibontotta a nyulat és közölte, hogy kocsi jó (csoki jó)! Alig kaptam levegőt. Vajon tavalyról emlékezett arra, hogy létezik olyan állatfaj, mint a csokinyúl vagy a csokimikulásokból következtetett? Okos fiamtól olyan boldog lila felhőbe kerültem, hogy a gyerek ebéd előtt felfalta az összes csokit.

A húsvéti készülődés eredménye, hogy naponta többször említi a tojást és a kocsibijabot (csokinyúlat).

Amúgy a húsvéti nyúllal akkor kerültem beszélő viszonyba, amikor a fiam szobatiszta lett. Mérföldkő. Előtte elolvastam mindenféle szakirodalmat és közben hallgattam anyukámat, aki azzal fűtött, hogy amikor én megtanultam járni, már szobatiszta is lettem. Megértettem őt, hiszen én se szívesen mostam volna pelenkát a “világ végéig”, de közben a fiamat is megértettem, mert a pelenkák olyan jók, hogy miért küzdjön ellenük az ember gyereke.

Bilije nagyon régóta van Zsombornak, de amikor megvettük az elsőt, azonnal elromlott az óramű pontosságú emésztése, pedig még rá se ültettük, csak ajtón belül került a bili. 2 éves korában vettünk egy nagyobb bilit, amit már ő választott. Természetesen, Ferrari színűt. Pici lakásunkban egészen idegesítő volt 7 hónapig kerülgetni a piros bilit, de a gyerek semmiféle affinitást nem mutatott a szobatisztaságra. Vártam a szakirodalomban megjelölt jeleket (száraz pelenka stb), de nem volt semmi. Vettem száras gatyákat is, hátha az meghozza a gyerek kedvét, de nem hozta meg. Halvány próbálkozásaink, holtában haltak egészen addig a napig, amikor egyáltalán nem adtam pelenkát a gyerekre. Véletlenül, bár szó se róla az ösztönszerűen sokkal jobban hangzana, olyan jókor vettem le a gyerekről a pelenkát, hogy 2 hét alatt elértük a teljes, azaz éjszakai szobatisztaságot is.

Csupán annyi történt, hogy levettem a pelenkát és mondtam neki, hogyha pisilnie kell, akkor szóljon, és itt a bili. A bili a nappali közepére került és most már el se lehet mozdítani, mert oda rohan a gyerek. Első nap 6 nadrágot használtunk el, délután már pizsama nadrágokban volt a gyerek, de két nappal később csak egyszer kellett nadrágot cserélni, mert nagyon belemerült a játékba. Azóta szobatiszta a gyerekem, ha rájön a szükség, kicsi vagy nagy, akkor megy a bilihez, húzza le a nadrágot, majd szól, hogy végzett és megtapsolja magát, mert mi nagyon örültünk, amikor már nem állt üresen a bili. A gyerek jutalma azóta is, hogy ő húzhatja le a vécét és ezt olyan komolyan csinálja, ahogy csak egy 2 év és 7 hónapos gyerek tudja.

Pár nappal később a délutáni, majd az éjszakai alváshoz is levettük a pelenkát, sőt akkor is, amikor elmentünk metrózni. Sima ügy volt, egy-két apróbb hajnali balesettel. Arra figyeltem, hogy lefekvés előtt bilizzen a gyerek és ne igyon sokat. Imádni való az önállósága.

Az akaratossága és állhatatossága is imádni való, bár néha kiborít. Mostanság mindenre az első reakciója a nem. Kivéve arra a kérdésre, hogy kérsz csokit és menjünk metrózni. Az ajtó (metró) ugyanolyan kedvenc, mint Bugatti. Naponta többször megmutatja, hogyan záródnak a metróajtók és szeret útvonalat tervezni ajtó (metro), troli, jjijja (villamos) és busz, és ezzel mind menjünk sokat!

Zsombor (fotó: Myreille)

Én, mint mostanában mindig, a sor végére maradok. Olykor nagyon jó volna egy nap gyerek nélkül, kicsit aludni, csak magamra figyelni, de közben rengeteg erőt és boldogságot ad ahogy fejlődik a Fül és ahogyan kikombinálja a világot. Az anyák mindig ezekről az érzésekről beszélnek, de amíg nincs meg a “tűzkeresztség”, az ember el se tudja képzelni milyen nehezen leírható és nehezen elmagyarázható ez az állapot. Egyszerre öröm és óriási felelősség, hogy mindig a gyerekem anyja vagyok, amíg világ a világ, és már nincs olyan gondolat, ahol csak én vagyok.

Korábbi Anya lettem cikkek>>

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra