Anya lettem – Végtelenül hosszú hat hét margójára

Myreille

Hat hét azzal telt, hogy valaki beteg volt, én pedig rendszeresen kialvatlan. Na jó, öt hét volt kegyetlen, a hatodik már jó és napról napra jobb. “A végtelenbe és tovább!”
Mindkét gyerek alszik. Legszívesebben és is aludnék, de balgán feltettem egy levest, nem hagyhatom őrizetlenül. Nem is tudom, miért vagyok álmos, mert fél 11-kor keltem, ha nem számítjuk, hogy kettőig fent voltam, elalvás előtt etettem, hat körül megint felébresztett Dani, hogy éhes, és pelenkázás közben sikeresen felverte a bátyját, aki először azon csodálkozott, hogy még sötét van, majd azon, hogy bevilágít a hold a szobába, de nyugton semmiképpen nem marad.

Még annyira emlékszem, hogy Dani szeme már az ölembe becsukódott, majd a kiságyban egyenletessé vált a szuszogása, én nekitámasztottam a fejem Zsombor vállának, majd semmi. A következő emlékem, hogy a konyhából beszűrődnek a zajok. „Nézd, apa, ez egy időtorzító, torzítja az időt.” Sci-fi rajongó családban a gyerek menthetetlen. Pár hónapja már „sztárvörs” lázban ég. Az apjával megépítették a Millennium Falcont, de még csak az aljánál jártak, amikor elfogyott az összes lapos LEGO. Egy nappal később Zsombor egy másik űrhajót készített, pontosan ügyelt a szimmetriára és színhasználatra.

– Ez egy Millennium Kalgon.
– Millennium Falcon?
-Neeeem! Kalgon! Ez egy új!
– De a Falcon, sólymot jelent, a Milliennium pedig ezret. Tehát a Millennium Falcon azt jelenti, hogy ezeréves sólyom.
– Tuudom! De ez másik. Ez Kalgon.

Pontosan megjelölte a Jézuskának, hogy milyen sztárwörsös űrhajót szeretne, de huszonnegyedikén nem talált olyat a karácsonyfa alatt. Persze, volt sok minden más jó, de lefekvés előtt még kezébe került a LEGO katalógus – ami valahogy mindig a kezébe kerül – és mutogatta nekem az űrhajókat, miegyebet, majd a zöld űrhajónál megjegyezte, hogy sajnos, nem hozott neki ilyet a Jézuska, „de majd jövőre”. Nekem akkor majdnem szétrepedt a szívem, mert pontosan tudtam, hogy másnap mekkora örömben lesz része. És igen, a nagyiék fája alatt ott volt az a bizonyos zöld űrhajó, és a fiam a sok játék, sok élmény hatására annyira azt se tudta merre nézzen, mit fedezzen fel.

A karácsonyra kapott sok LEGO hatása: űrhajók mellett rendőrautót épít, hogy elkapja a nagyon gyors autóval közlekedő bűnözőket, kiselőadást tart a helikopter rotorjainak működéséről és legutóbbi rajzán egy tejes város jelenik meg: sárga kisföldalattival, kék metróval és fekete alagúttal, piros-sárga-zöld lámpával, utasszállító repülővel és létrás autóval, kék éggel, combinóval. Rétegeiben látja a várost. (Hosszas könyörgésemre nekem ajándékozta a rajzot, de csak később kaphatom meg, mert szieszta után még „nagyon sok munka” vele. Ő mondta.)

Okos, ügyes, csodaszép fiam néha teljesen megkergül. És engem is az őrületbe kerget. Nem szoktam én ahhoz, hogy a fiam nem együttműködő, hogy végletekig dacos és semmivel se lehet rá hatni. Tudom, hogy mindez annak a következménye, hogy megváltoztak a családi viszonyok, hogy most már nem hárman, hanem négyen vagyunk és akármit csinálok, rá kevesebb idő és figyelem jut (a sok betegség pedig nem könnyítette meg a helyzetünket), de akkor is az őrületbe kerget. A szívem mélyén tetszik a keménysége, hajlíthatatlansága és öntudata, de a mindennapokban ez nem segít a helyzetek megoldásában. Sokat, nagyon sokat, rengeteget beszélünk, magyarázunk, utasítunk, érvelünk, de megszaporodtak a veszekedések is. Akarat akaratnak feszül és nem mindig érzem magam győztesnek. Sőt, most már kerülöm az akarat-akarat csatát, mert sehova se vezet. Zsomborhoz rengeteg figyelem és rafinéria kell. (De melyik gyerekhez nem?) Hihetetlen, de napról napra egyre többet tanulok magamról. Tudom, a fiam is sokat csiszolódik és nagyon kellenek neki ezek a tapasztalatok, de olykor végtelenül fáradt vagyok, mert a sikerek aprók, sőt, gyakran láthatatlanok és csak remélem, hogy jó irányba megyünk.

Nem csodálom, hogy híres pszichológusok óriási szakmai érdeklődéssel figyelték gyerekeiket. Zsombornál most az empátia és annak hiánya a legmeglepőbb. Mivel már nagy, elvárnánk – és igen, ez a mi hibánk -, hogy átérezzen helyzeteket, ne pedig kacagjon rajtuk. Az vettem észre, hogyha olyan dolog történik, ami ismerős az ő kis világában, akkor empatikus, amúgy pedig keresi, hogyan reagáljon a dolgokra. Néha egészen “kegyetlen” a reakciója, de azt se szeretném, ha úgy próbálna viselkedni, ahogy én elvárom tőle. (A szíve nagy, ahogy nő, egyre empatikusabb lesz, ez nem kérdés, viszont ha mindig másnak akar megfelelni, abból később sok gondja lesz.)

Én megint a végére maradtam. Állapotomra jellemző, hogy aktívan érdeklődöm a fogamzásgátlási módszerekről. A vicc az egészben, hogy évekig abban reménykedtem, bárcsak terhes lennék, most meg hat héttel a szülés után azon gondolkodom, mit tegyek, nehogy megint terhes legyek.

Persze, ha romantikus hangulatban Danira és Zsomborra nézek, akkor egy tucat gyereket is el tudok képzelni magam körül. Mert bár szívás, azért jó dolog, hogy az ember lányának van egy hathetes és egy négyéves gyereke. A pici puszilgatnivaló babaillat, a nagy szellemes, bámulatos, cserfes és egészen konkrét elképzelése van a világról. Élmény a picivel lenni és élmény a naggyal beszélgetni, játszani.

Tudom, hogy elfogult vagyok és memóriám éppen olyan, mint egy molylepkének, de én nem emlékszem arra, hogy Zsombor már 5-6 hetesen hason felkönyökölt volna. Dani megcsinálja és tartja magát. (Meg fogok őrülni, ha úgy mint az öcsém, 7 hónaposan járni fog.) Az első időszakra úgy emlékszem, hogy evés-alvás volt a gyerek programja, ezzel szemben Dani eszik, alszik, nézelődik, tornázik. Szeret a nappaliban üldögélni, miközben az apja a gépen csinál valamit, a bátyja rajzol, én meg ebédet főzök. És nem sír, nem nyüszög, hanem nézelődik. Néha beleakad a keze a zsiráf lábába, kicsit megrángatja. Akár egy órát is elvan így. (Tehát megint egy nagyszerű gyereket kaptam.) Akaratban nála sincs hiány: mindig hasra fektetem – mert paragép vagyok -, de ő imád háton feküdni. Ha az ölemben van, addig-addig küzd, araszol, amíg meg nem érteti velem, ő el karomban akar feküdni, a vállam fölött már mindent látott a világból.

De vissza hozzám. Napok óta van magamra napi két órám. A dolog szépséghibája, hogy ez éjfél és hajnali kettő között találtam magamnak ezt a két órát és olyan döntéseket kell hoznom, hogy körmöt fessek vagy aludjak. Körmöt festek. Illatos fürdőt vegyek vagy aludjak. Fürdök. És felüléseket is kellene csinálni, de még nem kezdtem bele, ahogy abba a könyvbe se, amit kikészítettem az ágyam mellé. A Danit levegőztető séták viszont nagyon jót tesznek a testemnek és a lelkemnek. De ugyanilyen jó volt, amikor Zsomborral kettesben mentünk el sétálni karácsony előtt. A fiam régóta nem fogja a kezemet, de a sötétben szorította, csak akkor engedte el, amikor a színes izzók miatt ámuldozott. (Oh, és nem felejtem el én a férjemet sem, azonban az a “feleség lettem” sorozatba illene és legalább tizennyolcas karika kellene rá. Akkor is, ha szeretem és boldog vagyok, és akkor is, ha éppen meg tudnám fojtani egy kanál vízben. Mesélhetnék arról is, milyen jókat beszélgetünk az energiáról, politikáról és egyebekről, de a megoldásokat még nem tudjuk, így nem érdemes publikálni…)

Mikor az utolsó sorokat írom, már mindkét gyerek felkelt – hallom, amit a szobában Zsombor Daninak mutogatja a plüssöket: Szia, a Maci vagyok! Szia, a Zsiráf vagyok! -, megfőtt a leves, a húsgombócok kicsit szétestek, és sietek, mert nem akarom a gondolatot (és szóláncfűző hangulatot) befejezetlenül hagyni. (A levelekre megint nem válaszoltam…)

Kiegészítés 2012.12.31-én hajnali egy órakor
Állunk a kiságy mellett (az apja és én) és nézzük, amint 6 hetes Dani fiúnk vidáman és büszkén könyököl, és emelgeti a jobb karját, mint aki át akar fordulni. Nézzük, nézzük és nem hiszünk a szemünknek, mert csak az ágyrács akadályozza a fordulást. A férjem az ágy közepére helyezi a gyereket, hasra, aki egy mozdulattal kinyomja magát és lazán átfordul. Csak véletlen nyugtatjuk magunkat. Hasra tesszük a gyereket, aki úgy fordul át ismét, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, és elégedetten gőgicsél és mosolyog.

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra