Ha mindenképpen kell valami rossz is, akkor az lehet az ovi

Myreille

Naponta legalább tízszer eszembe jut, hogy erről mindenképpen kellene írni egy anya lettemet, de a bolygó fordul tovább, újabb dolgok jönnek. Most viszont lázadok: tökfaragás helyett írás.

 

Vasárnap délután először nem is tudtam definiálni, mitől ült kőszikla a gyomromba és mitől vagyok végtelenül frusztrált. Pedig egy nagybetűs, tökéletes vasárnap állt mögöttünk. Reggel sokáig aludtunk – mármint mi, a gyerekeink meg addig csendben, nagy egyetértésben tableteztek -, majd kényelmesen megreggeliztünk. Kicsit horgoltam, majd vendettát hirdettem a gyerekszobába: először minden, el nem pakolt játékot a szoba közepére halmoztunk, utána pedig szanáltunk, pakoltunk. A többesszám némileg királyi, mert a gyerekeim inkább kreatív játéknak fogták fel a dolgot.

Aztán fogtuk magunkat és elmentünk a Rómaira hekket enni. Mert megkívántam (és nem volt kedvem süti-főzni, de annyira nem, hogy már csütörtökön tudtam, hogy nekem vasárnap nem lesz kedvem se sütni, se főzni, se mosogatni) és a kölykök is imádják a halat.

Szóval ütünk a Bibicben, majdnem úgy, mit 10 évvel ezelőtt is tettük volna egy ilyen gyönyörű őszi napon, csak most nem bringával voltunk, hanem két gyerekkel. Egyszerűben boldog voltam, minden tökéletes volt.

Sétáltunk is a parton, sőt, még vattacukrot is ettünk, ami Zsombi nagy vágya volt.

"Anya ez egy tökéletes nap!"/Fotó: Myreille

“Anya ez egy tökéletes nap!”/Fotó: Myreille

 

"Anya, megyek egy újabb csúszásra!"Fotó: Myreille

“Anya, megyek egy újabb csúszásra!”/Fotó: Myreille

Elmentünk még a Hajógyári szigetre is a játszótérre, ahol annyit csúszdáztak a fiúk, hogy a végén lépni is alig tudtak a fáradságtól és arra se volt erejük, hogy kicsit dobálják a faleveleket egymásra, amíg az anyjuk remek fotókat készít rólunk. 

A nap megkoronázásaként a Cinielből hoztunk sütiket és marcipánburgonyát, ezzel a vacsorát is megoldottam. Szívem szerint papírtányérral terítettem volna a vacsorához, de győzött a jobbik, környezettudatos énem.

Hazafelé jöttünk – fáradtan és boldogan -, amikor belém csapott a rossz érzés, a nyomasztó rossz érzés, ahhoz hasonlatos, amit diákként szoktam érezni egy remek hétvége után, amikor még meg kellett tanulni a rohadt kémiát és filozófiát, miközben minden sejtem tiltakozik ellene.

Most nem a tanulással vagy a munkával vagyok elmaradva, hanem a tökfaragással és állapotomra jellemző, hogy inkább írok, mint tököt faragjak, de még fogalmam sincs hogyan fogom feloldani a problémát. A helyzet viszonylag egyszerű: hétfő délelőtt 9:45-től tökfaragás lesz az oviban, ami a gyerekeknek kicsit sem élvezet, a szülőknek pedig idegtépő frusztráció, mert kényelmetlen székeken, szúró-vágó szerszámokkal szenvedünk, miközben pontosan tudom, mennyit tudnék haladni a munkával a tökfaragásos bohóckodás helyett. Páran próbáltuk délelőtti program helyett délutánit “fabrikálni” a tökfaragásból, de süket fülekre találtunk, annyi “megoldást” kaptunk, hogy ha a szülő nem tud ott lenni, akkor be is küldhet egy kifaragott tököt a gyerekkel… Fogalmam sincs, mit fogok csinálni, mert Dani a boldog hétvége után meglehetősen fáradt, most már csak fürdésre, alvásra alkalmas, éjfélkor nem fogok tököt faragni, ott rohadjon meg az egész magyar halloween, ahol van, és az is kizárt, hogy bármelyikünk hétfő délelőtt az oviban tudna bohóckodni.

Több anyuka azt mesélte nekem, hogy hétfőn nem viszi a gyereket oviba, mert más, a gyerek és a szülő számára is vállalható kiutat nem lát abból a helyzetből, amit az ovi teremtett a tökjó tökfaragással. A munkák miatt, nekem az sem járható út, hogy Danit itthon fogjam. – Az pedig külön sztori és meglehetősen botrányos, hogy az oviban nincs logopédia, finoman szólva se vagyok jó fej, ha elszámolást kérek a befizetett csoportpénzem elszámolásáról és sérelmezem, hogy “kisközépső” címén tavaly többször hátrányba került a gyerekem.

Tehát itt vagyok vasárnap este egy remek hétvége után és az ovi megnyomorítja az élem, pedig alapvetően remekül érzem magam. Szeretem azt a teljességet, amit most élek át. Imádom a munkámat, boldog a családom, szerelmes vagyok a férjemben és a gyerekeimmel is klassz a kapcsolatom. Együtt tanulunk és egymást tanítjuk, miközben fogjuk egymást kezét. Na, mire eddig értem a gondolatban, rá is jöttem a megoldásra. Ha az ember életében mindenképpen kell valami tüske, akkor az lehet az ovi, vagy legyen az ovi, mint valami sokkal fontosabb.

Mert nem csak a vasárnap volt remek, hanem a szombat is, amikor főztük, aludtunk, sétáltunk, olvastunk és a péntek is, amikor délután Zsombit matekversenyre vittük.

A szívem folyton olvadozik a boldogságtól, mert olyan csodálatos egyéniség mindkét gyerekem. 10 évvel ezelőtt reménykedtem gyerekekben, családban, de amit kaptam sokkal jobb, mint amit el tudtam képzelni.

Dani a Kikben azt mondja a nagy plüss Miceky mouse-nak: “Gyere ide, Mickey egér!” és ebben a mondatban annyi kedvesség, remény és csintalanság van, hogy azt hittem, felrobban a szívem. (Most pedig minden elvemet feladva, szeretném megvenni ezt a plüsst Daninak szülinapjára.)

#myreille #anyalettem #mokshahu #szülőneklennijó #mik #parenthood #motherhood

A post shared by Kucsera Éva Myreille (@mokshahu) on

 

Persze, nehéz pillanatból sincs kevés, szinte minden nap tartogat valami kihívást. Főleg akkor, amikor a két fiúnk akad össze. Egyrészt hiszek abban, hogy ezek a nehézségek mindkettőjüket formálják, és helyzettől függ, hogy közelről vagy távolról kell figyelnem az eseményeket, de történeteknek mindig megvan a tanulsága és együtt tanulunk. A hétvégén mindkét fiúval együtt keltünk át egy-egy fontos hídon és mindkét fiamról tanultam valami fontosat. – Egyre nehezebb írni ezekről a történetekről, mert őket nem akarom kiszolgáltatni, az én szerepem pedig néha csak annyi, hogy lenni, erősen vagy lazán ölelni, biztatni vagy éppen hinni bennük, úgy ahogy önmagukban sem hisznek. (Ezért is tudok ritkábban írni anya lettemeket.)

Számomra a szülőségben ez az egyik legizgalmasabb, legszebb és legnehezebb feladat, hogy újra és újra kell tanulnom a fiaimat és nagyon-nagyon figyelnem kell, hogy valóban őket lássam. Arról pedig nem sok fogalmam van, hogy a sors, George vagy pontosan mi, de amint meglátom bennük saját magamat, újabb felismerésekhez, tanulságokhoz vezet.

Ui: Fürdés után levágtam 40 gyerekkörmöt és még 4 db extra hosszúra megnőtt plüsstigris körmöt is. Ilyen az anyák élete! :)

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra