“Nem kell neki adnom magam, hiszen Ő is én vagyok”

Gloria

Gondolkoztál már azon, mi az élet értelme? Érezted már, milyen feltétel nélkül szeretni és szeretve lenni?

egyseg

Fotó: FreeDigitalPhotos.net

Mikor az ember eljut élete deléhez, akkor elgondolkozik, vajon miért született le a Földre, mi a saját életének értelme. Nyilván ha erre a kérdésére akár saját magamnak is pontos választ tudnék adni, akkor én lennék Buddha, Jézus vagy Mohamed Próféta. Mégis ha egy valamit ki kellene emelnem – nemcsak a saját, hanem az egész emberiségre nézve –, az a feltétel nélküli szeretet lenne.

Minden nap hálát adok a sorsomnak, hogy voltam olyan jó, hogy megélhetem a feltétel nélküli szeretetet. Olyan Férfi van Mellettem, aki nem az enyém. Aki jár egy másik úton is, a mi utunk pedig csak akkor találkozik össze, amikor mindkettőnknek jó. Amikor igazán szabadon tudjuk egymást szeretni. Kötöttségek nélkül, elvárások nélkül, csak magáért az érzésért. Elfogadom Őt olyannak amilyen, és szeretem még azt is, amit ő kifogásol saját magán, legyen az belső vagy külső tulajdonság. Valahogy mindent meg akarunk osztani Egymással, a legapróbb gondokat is, mert tudom, hogy az elfogadás egyben összefonódás is, nemcsak testileg, hanem a szív és a gondolatok szintjén is. Nem kell neki adnom magam, hiszen Ő is én vagyok. Mintha valami varázslatos módon belemásztam volna a fejébe, és onnan én beszélnék, és cselekednék. Mindegy mi történik, éppen József Attila verset hallgatunk lemezjátszóról Latinovits Zoltán előadásban, vagy a Római parton dobálunk kavicsokat, vagy nézzük, ahogyan a gyerekeink testvérként szeretik egymást, vagy éppen “Némedi Kitti asszisztensi munkára jelentkezik a főnökhöz” szexuális szerepjátékot játszunk. Mikor szeretkezünk, túlcsordulunk a boldogságtól, egyszerűen elkerülhetetlen, hogy ne kerüljünk be egy közös burokba, mint az anyaméhben egy ikerpár, minden testrészünk összesimul, tökéletesen egyszerre lélegzünk, egyszerre dobog a szívünk. Mintha eddig szét lettünk volna tépve, de ott egyszer csak a két lélek összeforr végérvényesen ebben a varázslatos burokban.

Nem tudsz nem órákon át SZERETkezni, nincsenek csak tökéletes érintések, hiszen ő a másik feled. Nincs tér, nincs idő, Csak Egység van. Mindenhol ott van. Mindenben benne van. Mindegy, hogyan van, minden megnyilvánulás felemelően tiszta.

Nekem Ez a Mindenség.

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra