Szeretni akarom az életemet minden pillanatban

Myreille

Nem érdekel a korom, mert csak olyan dolgokon rágom magam, amin változtatni tudok. Persze, ha választhatnék, legalább 30 évig 35 éves lennék. De negyven lettem, és erősen remélem, leszek 98 is.

negyven

Próbáltam átérezni a negyven misztikumát. A kiteljesedést, a kerek lelki állapotot, azt a nagy fordulatot, amit a negyven jelent és amiről annyi nő beszél. Nem találtam meg, de ugyanígy nem találtam a nagy fordulatot 18, 20 és 30 évesen sem. (Lehet, hogy én egyszerűen alkalmatlan vagyok erre?) Linearitást érzek és visszanézve a nagy kanyarok (férfiak, munkák, széthullott álmok, nem remélt csodák) úgy forgatták fel az életemet, ahogyan éppen kellett. Végül mindenről kiderült, hogy éppen úgy volt jó. Úgy volt a legtökéletesebb. (Ez hitet ad, hogy a jövő is hasonlóan alakul.)

Negyven vagyok, már nem vagyok naiv. Persze, hiszek az unikornisban és a mesékben, de láttam már karón varjút. Tudom, mit éreznek azok, akik azt állítják, sohasem voltak naivak – én is voltam egyszer öntudatos húszas és hatalmát kóstolgató harmincas -, és azt is tudom, milyen azoknak, akiket átgyúrt az élet. Szeretem a tapasztalataimat, azokat is amelyeket könnyel, vérrel, fájdalommal szereztem és azokat is, amelyeket láttam, átéreztem.

“Kíváncsi vagyok, mit írsz arról, hogy milyen negyvennek lenni.” (szomszéd lány)

Negyvenes nőnek lenni nehezebb, mint negyvenes férfinak. (Jelenleg. Ebben a társadalomban. Ebben a közgondolkodásban.) A negyvenes nő a húspiacon nem tud versenyre kelni a húszévesekkel, ezért az okos negyvenesek nem is mennek oda. Én sem, tehát hízeleghetek magamnak, hogy okos vagyok.

Negyvenéves nőként karriert építeni nehéz, mert a munkaerőpiacon hátrányban vagy. Nem azért, mert mert nő vagy, nem azért, mert nem vagy nagyon jó a szakmádban, vagy már kevés lenne benned az ambíció, hanem azért, mert gyereked van, akiért oda kell érni az oviba, akik felváltva betegek, akik nyáron 10 hetet nem járnak suliba. De ha karriert szeretnél, megoldod, megoldom. Őrült szerencsém van, hogy olyan emberekkel dolgozom együtt, akik támogatnak, megértenek. Őrült szerencsém van, hogy a férjemmel együtt egyensúlyozunk, hogy a levegőben tartsuk az összes tányért, mindezt úgy, a hogy a nagyik messze vannak. Őrült nagy szerencsém van, hogy remek szomszédaim vannak, akik hasonló cipőben járnak és segítünk egymásnak.

De a legnagyobb szerencsém, hogy vannak gyerekeim. Én erre vágytam, de csak most tudom, hogy mennyire.

“Ha még egyszer negyven lehetnék!” (az egyik rokonom, aki már hetven felett jár)

Szeretek negyven lenni, mert van két csodás gyerekem – egészen pontosan van két csodás fiunk -, szeretem a házunkat, amiben élek, szeretem a munkám és vannak terveim. A házasságomban is jól érzem magam, de a “10 év boldog házasság” megér egy külön regényt, mert nagy viharokon vagyunk túl és nem áltatom magam, hogy innentől már sétagalopp minden.

Negyven évesen már tudom szeretni a harcaimat is. Régen az erőt szerettem, amivel túléltem mindent, most azt szeretem, ahogyan a harcok formálnak, felismerésig vezetnek.

Tudtad, hogy Hillary Clinton 69 évesen akar (és valószínűleg lesz is) az USA elnöke?

A vonaton mellettem két hetven körüli nő ül, felszáll egy harmadik és hozzánk ül. Jön a kalauz, az új felszálló annyit kérdez, hogy “elővegyem az igazolványomat”? A kaller csak a fejét rázza és megy tovább. A három nő összenevet. Az új felszálló:
– A ráncaimból látja, hogy már nem vagyok huszonhat éves.
– Erre büszkének kell lenni – toldja meg az egyik, aki már korábban ott volt. Kicsit ki is húzza magát.
– Bizony, ezt meg kellett érni!

Fiatal kori emlékeim szerint a negyven felettiek már öregek voltak. Öregesen öltözködtek, gondolkoztak és úgy tűntek, mintha fél lábbal a sírban lennének. Otthonkát hordtak és beletompultak az életbe, a kendő alatt öregnek tűntek és nem tudtam eldönteni, hogy most negyvenesek, ötvenesek vagy éppen hetvenesek.

Nem tudom eldönteni, hogy azért látom másként az időseket, mert én magam is idősebb lettem, vagy ennyi minden változott. Valószínűleg ez is és az is megtörtént, sőt egészen más a nők helyzetet, megítélése és lehetőségei, mint 30 évvel ezelőtt. (Persze, még mindig nem tökéletes és lehetne sokkal jobb, de picit előre léptünk, szerintem.)

“Olyan embert keresek, aki annyi tapasztalattal rendelkezik, mint te, csak 20 évvel fiatalabb.” (az egyik barátom egy munka kapcsán)

Pár nappal a születésnapom után tette a szomszéd lány a fülembe a bogarat a kérdéssel, hogy milyen negyvennek lenni, azóta gyűjtöm a gondolatokat, de nem jegyzeteltem, csak fejben írtam ezt a cikket, és annyi maradt meg belőle, amit fontos számomra, amit nem sodortak el a mindennapok.

Fiatalnak érzem magam. Nem ránctalannak és nem hódító húsz évesnek, hanem olyan embernek, aki előtt akár 40-50 év jó év van és ebbe rengeteg dolog belefér, még akkor is, ha a hétköznapok úgy rohannak, mintha muszáj lenne. Nem azzal foglalkozom, hogy mennyi a ráncom (de szemránckrémet használok), hanem arra próbálok figyelni, hogy jól bírjam a testemben a következő évtizedeket és nagyon remélem, hogy szerencsém is lesz, nem szakad el életem fonala túl korán.

Nincs klasszikus bakancslistám. Nincsenek helyek, amelyeket egyszer az életben látni szeretnék, nincsenek könyvek, amelyeket mindenképpen el akarok olvasni, nincsenek (speciális vagy márkás) tárgyak, amelyeket birtokolni vágynék. Szeretni akarom az életemet minden pillanatban, akkor is, amikor nem olyan könnyű szeretni, mert fáradt vagy nyűgös vagyok. Élni akarom az életemet szívvel-lélekkel, hibáimmal és erényeimmel. Uh, ez botrányosan coelhos, de már meg merem engedni magamnak, hogy ne akarjak mindenkinek a kedvébe járni…

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra