A fiú és a kém/The boy and the spy

Myreille

A Csimota első kétnyelvű mesekönyve elsősorban a toleranciára, egymás megismerésére és elfogadására tanít. Nem ellenség, ami idegen.

Csimota

Csimota

Lawrence Schimel meséje A fiú és a kém nem egy hidegháborús propaganda-könyv. Az emberi viselkedést – és ezzel együtt a gyerekeknek mutatott példát – helyezi górcső alá: hogyan viselkedünk, ha a megszokotthoz képest valami mással találkozunk. Egy idegennel. Megpróbáljuk megismerni vagy ellenségként kezeljük, félinformációkból teóriákat gyártunk és ezeket a teóriákat, hazugságokat tudatosan vagy butaságból terjesztjük.

A fiú és a kém/The boy and the spy/Csimota

A fiú és a kém/The boy and the spy/Csimota

A fiú és a kém/The boy and the spy/Csimota

A fiú és a kém/The boy and the spy/Csimota

A könyv címében is szereplő fiú nap, mint nap ugyanazon az útvonalon jár iskolába. A nem túl nagy városban ismer mindenkit és mindent. Egy nap egy idegent vesz észre, aki ül, figyel és valamit ír. És az idegen ott van másnap, sőt harmadnap is… A fiú fantáziája megindul és a maga módján magyarázatot kreál, ami azután eljut a felnőttekhez is, aki azonnal reagálnak: nem arra törekednek, hogy megismerjék az idegent, hanem el akarják üldözni.

Lawrecne Schimel fájóan remekül mutatja be, hogyan bánunk az idegennel legyen az személy, vallás vagy nyelv, és a tömeg reakcióját az ellenségnek vélt idegenre és süketségét a józan érvekre. A szöveg, amely magyarul és angolul is olvasható – leíró, tárgyilagos. Az elszabadult, nagy érzelmeket – félelmet az ismeretlentől és a kiszolgáltatottságtól, a haragot, a kiabálást – Jaime Martínez illusztrációi hozzák a könyvbe.

A fiú és a kém/The boy and the spy/Csimota

A fiú és a kém/The boy and the spy/Csimota

A kétnyelvűség nem öncélú, nem arról van szó, hogy a gyerekek ilyen módon is angol lehet tanítani, és juj, de jó, tanuljon csak a  gyerek. Az idegen nyelv (jelen esetben az angol) megismerése hozzátartozik ahhoz, hogy idegen dolgokat és idegen embereket megismerjünk. (Egyszóval remek szerkesztői húzás volt a kétnyelvűség, és itt illik elmondani, hogy Szabó T. Anna fordította, Csányi Dóra és Tsík Sándor pedig szerkesztette a könyvet.)

A fiú és a kém nem egy egyszerű könyv. Felolvasni se. Saját gyarlóságunkkal és tudatalatti, ösztönös, átvett viselkedésünkkel ugyanúgy szembesít, mint a gyerekeinknek mutatott példával. Mert hiába tudjuk, mit kellene tenni és hibába mondjuk el azt a gyerekeknek, ők a felnőttek viselkedését utánozzák. Nem véletlen, hogy a Csimota tolerancia-sorozatában jelent meg a könyv. Ahhoz, hogy a gyerekeink elfogató, toleráns felnőttek legyenek, nekünk szülőknek is azzá kell válni, erre képezni kell önmagunkat és a gyerekeinket is.

Önáltatás azt gondolni, hogy az érzelmi zsarolás, a kirekesztés, az idegen elutasítása, a figyelem és az elfogadás hiánya a felnőttlét problémája. A gyerekek – éppen a hozott minták alapján – már az óvodában találkoznak ezekkel a problémákkal. Fontos, hogy korán – sokkal korábban, mint amikor mi szülők gondolnánk, azaz jóval a kamaszkor előtt – beszélni kell ezekről a dolgokról. A fiú és a kém/The boy and the spy jó beszélgetésindító arról, hogyan közelítsünk az idegenek és az idegen nyelvek felé, hogy a gyerekünknek tudatosan megmutassuk a világ tele van idegen dolgokkal, amelyeket érdemes megismerni. És be kell vallanunk, hogy a felnőttek néha bután viselkednek és ezeket a butaságokat nem követni kell, hanem kijavítani.

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra