Daniel Stein, a tolmács

Remous

daniel-stein-tolmacs Azt hiszem, már a Médea és gyermekei idején megfordult a fejemben, hogy egy ilyen “fajsúlyú”, kortárs szépíró vajon ír-e a holokausztról? Papírra veti-e a maga történetét? (L.Ulickaja kikeresztelkedett zsidó.) Van-e bátorsága írni erről, tud-e újat közölni, miközben sokak számára “már annyira elcsépelt ez a téma”? Ulickaja minden könyvét elragadtatással olvastam (Vidám temetés, Életművésznők, Szonyecska, Odaadó hívetek, Surik; Kukockij esetei), de a kérdés ott motoszkált bennem, Daniel Stein, a tolmácsig.

Oldalról-oldalra eszembe jutottak korábbi olvasmányaim – Feuchtwanger, Kertész Imre, Anna Frank, Zweig, Nietzsche, James A. Michener (A forrás), Roger Garudy, Mónus Áron, Varga László (A három próféta) – és csak mosolyogtam. Örömömben.

Mert a regényben ugyanazt a kényes kérdést feszegeti, amit már megannyi műben kerestem. Avagy: a különböző vallásúak miért nem tudnak békében élni? A judaizmus, az iszlám, a kereszténység többféle irányzata hirdeti a testvériséget, miközben a hit követői mégsem léteznek békés egymás mellett élésben. Miért?

Ulickaja pedig fikciókat és dokumentumokat keverve megírta Daniel Stein történetét. Bevallom: a könyv feléig mindent elhittem, nem választottam szét a valóságot a képzelettől. Akkor egy apró momentum “bekattant” és rákerestem az interneten. Elolvastam Oswald Rufeisenről (Daniel brother) talált írásokat, és még jobban tetszett Daniel Stein, a tolmács. Egy zsidó menekült, aki a Gestapo szolgálatába áll, majd zsidókat menekít, őt apácák bújtatják, szerzetesi fogadalmat tesz, hogy a Szentföldön újraélessze Jakab, az Úr testvére Egyházat. Azt az őskeresztény közösséget ami a hitről, a szeretetről, az odaadó szolgálat boldogságáról és bonyolultságáról szól. Hős vagy szent? Nem tudom, de nem merül feledésbe O.R. élete és ezért (is) köszönetet mondok az írónőnek.

A tények rendezetten, közérthetően, jó arányban olvashatók. Elképzelni sem tudom mekkora adathalmazzal ismerkedett meg Ulickaja az anyaggyűjtés során. Vélelmezem, hogy profi dokumentarista alapossága kellett a válogatáshoz annak érdekében, hogy hiteles maradjon, mégis néhány sejtetéssel vagy kitalációval fenntartsa az olvasó kíváncsiságát.

A könyvben ötletes (tanítandó) a szerkesztés: minden szereplő kapcsolatba került vagy kerül Daniel testvérrel és a most divatos blogoláshoz hasonlóan, levélformában gombolyítja Daniel Stein történetét. Közben az erős vallási kötődésű emberek életén keresztül a már Ulickajától megszokott társadalmi keresztmetszetet is megkaptam, amely egyben a katolikus egyház (aktuális) megválaszolandó kérdéseit hozza felszínre: szexuális hovatartozás, születésszabályozás, ökomenizmus. Azaz: különböző vallásúak vagyunk, de ugyanazon problémákkal küzdünk. A szellemi vezető szerepe pedig – vallási hovatartozástól függetlenül – mindig Daniel testvéré, aki hittel, szeretettel utat mutat a rászorulóknak. Idegenvetőként és tolmácsként a közvetítőt szimbolizálja , s ez a metafora irodalmi szempontból kiváló ötlet.

Nyelvezete (Morcsányi Géza fordítása) pontos és szép. A főszereplő jellemábrázolása teljes, de a többi szereplő arctalan maradt számomra, mert a levelezők stílusa alig – alig tér el egymástól. Ennek ellenére olvasmányos és fordulatos a regény, a hiba az én képzelőerőmben van.

A borító harmóniában van a beltartalommal, a Magvető Kiadótól megszokott igényes formátum, “testet” ad a könyvnek, jó kézbe venni. (Gyurkovics Tibor évekkel ezelőtt az Ünnepi Könyvhéten azt mondta: “A könyv olyan mint a nő. A könyvnek teste, lelke és illata van…”)

” Mondják, hogy Neuhaus egy előadásán levette a kipáját, meglengette a feje körül, és lerakta az asztalra:
– Ez egy textília! Értik, textília. Semmi köze a hitbéli problémákhoz. Ha azért jöttek az előadásomra, hogy a hitről tanuljanak, akkor eltévesztették az ajtót. Én gondolkozni tudom megtanítani önöket. De nem mindannyiukat! “

Ljudmilla Ulickaja legújabb regénye gondolkodni segít. Szétválasztani az ideát a valóságtól, mégis hinni, hogy nem reménytelen az ideálisért folytatott küzdelem.

A könyvet szemmagasságba tettem a polcomra, mert a jövendőbeli hírek, történelmi fordulatok ismeretében újra elő fogom venni. S hiszem, hogy az írónővel folytatott képzeletbeli interjúm egyszer valósággá válik.

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Egy hozzászólás a “Daniel Stein, a tolmács” című cikkhez.

  1. kisan szerint:

    Én is nagyon szeretem Ulickaja könyveit, eddig mindegyiket olvastam ami itthon megjelent. Rajongásom odáig fokozódott, hogy amikor Minszkben voltam megvettem az egyik könyvét “девчонки” oroszul, azzal a tervvel, hogy az általánosban megszerzett nyelvtudásommal majd egyszer elolvasom. (Nem, eddig még nem sikerült..)

    Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, annak ellenére, hogy eddig kerülgettem csak a nehezebb “fajsúlyosabb” témájú irodalmat. Talán a történetszövés stílusa (az, hogy csak néhány oldal-hossziglan enged belemélyülni, majd áttáncol egy másik szereplőre) vagy maga a történet az oka, de alig tudtam letenni a könyvet és azalatt az idő alatt is egyfolytában járt az eszem. Nemcsak olvasás közben, hanem utána is, amikor már becsuktam, mert le kellett szállni a metróról, sőt többször is azon kaptam magam, hogy az ismerőseimnek is csak erről tudok beszélni, részleteket olvastam fel, anekdotákat meséltem belőle, a háborúról, vallásról, hitről beszélgettünk..
    Bár eleinte én is azon gondolkoztam, hogy vajon melyik szereplő kitalált és melyik nem, mert mindegyik olyan ulickajás volt, egy idő után a megszámlálhatatlan szál között már inkább az érdekelt, hogy hogyan találkoznak ezek a kacskaringós élet(f|v)onalak és mikor keresztezik egymást, hol szakadnak el vagy gubancolódnak össze örökre.

    VálaszVálasz

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra