Dogville a Bárka Színházban

Anais

dogvilleszdev

Öt éve majd minden hónapban megnézünk egy színházi előadást Budapesten, van köztük jónéhány, amit már másnapra siketült elfelejtenem.
Ez a darab nem ilyen.

Mert ez a darab hosszan hat, napok múlva is visszaköszön belőle egy-egy részlet.

Az első jelző, ami eszembe jut, az hogy borzalmas. Ez nem azt jelenti, hogy az előadás rossz, vagy hogy egy akciófilm szintjén mozog. Borzalmas, mert azt mutatja meg, hogy mindannyiunk lelkének van egy démonikus része, és néha bizony ez a rész átveszi az irányítást.

A történet röviden: egy menekülő lányt befogad egy pesti bérház közössége, ahol a lány hogy ezt meghálálja, igyekszik mindenkinek segíteni, önzetlenül. És hogy reagál a közösség?

Először idegenkednek tőle, aztán örülnek a segítségnek, majd természetesnek veszik, aztán már elvárják és végül hibát keresnek benne. Fordul egyet a világ és a démoni rend lesz a normális, az elfogadott. A lány pedig a szerelem erejében bízva, mindezt elviseli.

Ahogy a filmben is, itt sincs díszlet, csak egy pár kellék. A jeleneteket rövid zenei blokkok választják el, a zenék pedig nagyon betalálnak, minden van itt Kispáltól egész Dvorákig.

A vége? A vége pedig kegyetlen, de értelemszerű.

Bennem azóta is sokszor felmerül: vajon ami jó az életünkben arról miért gondoljuk, hogy az természetes, az nekünk jár? Lehet hogy meg kell tanulnunk nagyobb nyomatékot adni a jó dolgoknak és igazán hálásnak lenni értük? Nekem ez volt az egyik üzenet.

Ajánlom mindenkinek a Dogvillet, aki nem fél szembenézni a saját démonaival.

Bárka színház>>

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra