Georgette Heyer bájos regénye: Frederica

Lobo

Abban a korban, amikor a nők abroncsos szoknyát hordtak, egy elszegényedett család okos és céltudatos lánya, találkozik az egoista márkival.

 

Idén volt Georgette Heyer születésének 104. évfordulója és míg itthon a 90-es években megjelent két könyve után nem nagyon lehetett olvasni őt, addig angol nyelvterületen hatalmas népszerűségnek örvend az írónő. A 20. század közepén ugyanis ő volt az, aki ismét népszerűvé tette a Jane Austen korában játszódó romantikus regényeket. Huszonhat a régensség ideje alatt játszódó műve mellett írt még krimiket és történelmi regényeket is, de leginkább a nagy elődre hajazó könnyed, humoros, ironikus stílusa, szerethető szereplői miatt népszerű olvasmány ő még ma is. Tavaly kezdte el megjelentetni a Gabo kiadó Heyer regényeit, s eddig határozottan jól választották ki a lefordítandó műveket. A Frederica (1965-ben íródott) a kedvelt regények közé tartozik és nem is nehéz látni, hogy miért.

A londoni társasági élet egyik nagy játékosa Alverstoke márki igazán nem foglalkozik senki mással, csak magával, s ezzel mélységesen magára haragította már a nővéreit. Legutóbb például megtagadta, hogy ő vezesse be a társaságba az egyik unokahúgát, akinek fösvény anyja nem hajlandó bált adni, de elvárná tőle ugyanezt, mert ismeretségével és nevével sokkal jobb esélyei lennének, mint csak úgy magában debütálna. Aztán hirtelen minden megváltozik, ugyanis vidékről megérkezik a távoli rokonságot képviselő Merriville család, melyet a huszonéves Frederica vezet mióta apjuk meghalt. S őt nem érdekli az Alverstoke-ról szóló mindenféle pletyka, hanem a segítségét kéri, ugyanis tisztán látja, hogy csodaszép húgának, Charise-nak van esélye arra, hogy jól menjen férjhez és ezzel biztosítsa a kisnemesi család tagjainak jóllétét. Csakhogy Charise-t be kell vezetni a londoni társaságba, s Alverstoke azon kapja magát, hogy a határozott elképzelésű Frederica kedvéért feladja az elveit, bált rendez a debütáló rokonainak. Sőt hamarosan lépten-nyomon belekavarodik a Merriville család aprócska drámáiba, amelyek gócpontjába a fiatalabb fiúk (a lelkésznek készülő Jessamy és a tizenéves, minden technikai újdonság iránt érdeklődő Felix), vagy éppen a nagyvárosi élethez nem igazán szokott kutyájuk található. A márki egyre több mindenben segíti Fredericát és családját, míg a lány azon van, hogy tényleg mielőbb kiválassza a megfelelő férjjelöltet húga számára. Azonban bár Charis nem a világ legokosabb lánya, azért úgy gondolja a saját jövőjébe van valami beleszólása és nem biztos, hogy az ő szempontjai megegyeznek a nővéréivel. Fredericát annyira megszállottá teszi tervének végrehajtása, hogy észre sem veszi, Alverstoke bizony nem csak a családi kapcsolatok, hanem az ő kedvéért segítőkész.

Heyer ezen művét is a legegyszerűbb a bájos szóval illetni, s bár már így a második tőle olvasott regény alapján is fel lehet ismerni a visszatérő motívumokat, ez egyáltalán nem zavaró. Itt is van kicsit bugyuta örökös, aki hagyja magát irányítani aztán elég határozatlan ahhoz hogy nehezen álljon a sarkára. A főszereplők szerelmi szála pedig nem kimondott és túlzottan nyilvánvaló, hanem fokozatosan alakul ki. Nagyon vicces látni, ahogy az önző és unott Alverstoke-nak eleinte fogalma sincs, micsoda kalamajkákba keveredik a Merriville-ek révén, aztán egyre inkább úgy érzi, hogy ő tulajdonképpen élvezi a kamasz Felix erőszakosságát, hebehurgyaságát, Jessamy rosszul értelmezett kötelességtudatát, szóval egyáltalán nem megerőltető Frederica kedvét keresni azzal, hogy az egész családon segít. Amúgy a Merriville-ek főszereplésével simán lehetne valami sit-comot írni. Heyer regényében az is jó, hogy főleg a márki szemszögéből ismerjük meg a történetet és jól nyomon követhető, hogy alakul ki a szerelem.

Két dolog volt, amivel nem voltam maradéktalanul elégedett: hogy Harryn, a legidősebb fiún, miután ballövéseket követ el nem kérik számon a tettét, valamint a végső szerelmi vallomás és a lánykérés olyan hirtelen történik, hogy még bele se élheti magát az ember, aztán már vége is a regénynek.

De amúgy teljesen jól szórakoztam és tényleg ajánlható Georgette Heyer ezen regénye azoknak, akik valami olyasmit keresnek, amit Jane Austen óta nem találtak meg.

Eredeti cím: Frederica
Kiadó: Gabo
Fordító: Bozai Ágota
Megjelenés: 2011 (1965)
Terjedelem: 457 p.
ISBN: 9789636893903

 

 

 

Olvass még több könyvkritikát a szerzőtől az olvasónaplójában!

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Egy hozzászólás a “Georgette Heyer bájos regénye: Frederica” című cikkhez.

  1. Lora szerint:

    Nos, karácsonyra vettem meg anyukámnak az ajánlás alapján, én is kiolvastam, de azért közel semlehet egy lapon említeni Jane Austennal. A párbeszédek fele arról szól, hogy mentegetőznek vagy köszöneteket mondanak elég eröltetett stílusban. Viszont azzal teljesen egyetértek, hogy a karakterek nagyon szerethetők és szimpatikusak. Bájos könyv, de színvonalban inkább az alsóbb kategóriákba tartozik.

    VálaszVálasz

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra