Harmadik típusú barátság: Paul

Myreille

Mi lehetne nagyobb öröm és egyben nagyobb átok két sci-fi őrültnek, mint egy igazi földönkívüli, akit napszemüveges öltönyösök üldöznek.

Ha tetszett a Vaskabátok (minden idők legagyalágyultabb akció filmje) vagy rajongsz a sci-fi-ért, imádni fogod a Pault. Régen szórakoztam ilyen jól.

Graeme Willy (Simon Pegg) és Clive Gollins (Nick Frost), a két jó barát egész életében arra gyűjtött, hogy egyszer ellátogassanak álmaik földjére: beautózzák Amerika UFO-paradicsomát, hogy megnézzék azokat a helyeket, ahol a földönkívüliek megfordultak.

Paul

A sci-fi őrültek találkozója után lakóautót bérelnek, hogy bejárják az 51-es körzet ikonikus helyszíneit.

Az 51-es körzet a nevadai sivatag déli részén, Las Vegastól 133 kilométerre található. Mivel az amerikai kormány agyonhallgatja, mi is folyik ott, de azt nagyon szigorúan őrzik, így remek alapot ad az összeesküvés elméleteknek és az UFO legendáknak. Többek között az a hír járja, hogy ott próbálják meg üzemképessé tenni a Roswell mellett lezuhant idegen űrhajót, és kísérleteket folytatnak halott/élő utasaival; és ott fejlesztik a halálsugarat és a többi, sci-fikből ismert csodafegyvert; a földi kormányok képviselői ott találkoznak rendszeresen a földönkívüliekkel; kísérleteznetek  az időutazással és a teleportálással.

Az utóbbi 60 évben egy Paul nevű űrbéli okostojás “szintén” a szupertitkos katonai támaszponton élt, és jó tanáccsal látta el a világ vezetőit valamint a hollywoodi filmrendezőket. Amint rájött, hogy egyre kevésbé tekintik hasznosnak, és emiatt veszedelmesen közel került a boncasztalhoz, fogta magát, és megszökött. Szerencséjére két olyan földlakóval találkozott, akik alkalmasak arra, hogy segítség egy földönkívüli menekülését.

Paul

A kellemes road movie ámokfutássá változik. Nem csak szövetségi ügynökök hada, de még egy  mindenre elszánt apja üldözi őket – véletlenül elrabolnak csinos lányt is – és a két jó barát suta tervet kovácsol, miként juttathatnák el egy darabban Pault az űrhajójára. Graeme és Clive mindent bevet, hogy megmentsék a kis űremberkét, Paul pedig csillagközi hőst farag a két lökött földlakóból…

Paul

A maga módján mindenki idegen: Paul című film legendája

 

A közismerten esős angol időjárás folyton tönkreteszi a piknikeket, forgalmi dugókat okoz, és nem egy filmes produkció csúszott már miatta. E pocsék klímának lett azonban egy pozitív hozadéka: közvetve hozzájárult a Paul című kalandvígjáték megszületéséhez.

Simon Pegg első filmje, a Haláli hullák hajnala című romantikus zombivígjáték forgatásán folyton zuhogott az eső, és amikor Nira Park producer megkérdezte a bőrig ázott színészt, legközelebb hol szeretne forgatni, nevetve felelte: „Olyan helyen, ahol sosem esik és mindig meleg van, például a sivatagban.”

„Aznap ebéd közben Simon kezembe nyomott egy rajzot, amin egy földkívüli és egy felirat szerepelt: Amerikában mindenki idegen – emlékszik vissza a producer. – Azt mondta, ez lesz a következő filmünk: kalandos utazás egy idegennel. Beszélgettünk egy kicsit arról, milyen lenne a forgatás az amerikai Délnyugaton. Aztán föltűztem a cetlit az üzenőtáblámra, és arra gondoltam, micsoda briliáns ötlet. Amikor kész lett Vaskabátok, szóba hoztam Simon előtt az előző ötletet. Arra kértem, csak úgy miheztartás végett írja meg az első jelenetet. Tíz perc múlva visszatért a kész jelenettel, ami egyszerűen fantasztikus volt.”

„Amikor elkezdtünk volna forgatni, rájöttem, hat év telt azóta, hogy Simon kezembe nyomta azt a bizonyos rajzot – mosolyog Park. – Beszkenneltem, és az első forgatási napon odaadtam Greg Mottola rendezőnek.”

Mielőtt nekiláttak volna a forgatókönyvnek Simon Pegg és Nick Frost lakóbuszba pattantak, és beutazták az amerikai Nyugatot a kaliforniai Los Angelestől egészen a coloradói Denverig. A kiadós kirándulásnak felbecsülhetetlen értéke lett a sztori kialakítása szempontjából. A sors tréfájából pocsék volt az időjárás, gyakran havazott, és egyszer olyan hideg volt, hogy lefagyott a lakóbusz akkumulátora. Ettől eltekintve Pegg rendkívül inspirálónak tartja a kirándulást. „Rengeteget tanultunk a tájról. Egyszerre volt vendégszerető és barátságtalan, de mindig gyönyörű.”

A másik váratlan tényező az volt, hogy rájöttek, mekkora fába vágták a fejszéjüket. „Nem gondoltunk bele, hogy Amerika milyen hatalmas ország –világít rá Frost. – Az ember csak úgy lazán ránéz a térképre, és azt mondja, oké, három-négy nap alatt megtesszük ezt a távot. Aztán vezettünk 10-11 órát, mentünk 300 mérföldet, és még előttünk van 2000. Semmi mást nem csináltunk, mint vezettünk reggel nyolctól este tízig. Aztán ott az időjárás. Amikor Nevadába értünk, elkezdett havazni, és abba sem hagyta az út végéig. Wyoming és Colorado egyes részein olyan hideg volt, hogy a sör megfagyott a hűtőben, a sampon meg a flakonban. Azt hiszem, teljesen kinyírtuk a lakóbuszt.”

Az úton szerzett tapasztalatok egy részét beleírták a forgatókönyvbe. „Elértünk egy kisvárosba, amit úgy hívtak: Little A’Le’Inn. Itt futottunk össze a helyi menő csávókkal – veszi át a szót Pegg. – Bár ez a két figura nem volt olyan ijesztő, mint a filmben, azért meglehetősen fagyossá vált a levegő. A szélvédőnek ütköző madár szintén saját tapasztalat. Mindennap történt valami rendkívüli. Izgalmas élmény volt, e kiruccanás nélkül meg sem tudtuk volna írni a forgatókönyvet.”

A kirándulás végeztével az alkotók megnéztek több mint ötven filmet, amik vagy földönkívüliekről, vagy kalandos kiruccanásokról szóltak. „Aztán leültünk egymással szemben, és elkezdtük megszülni a forgatókönyvet, mondatról mondatra – emlékszik vissza Frost. – Simon egy időre otthagyott, hogy megcsinálja a Hogyan veszítsük el barátainkat és legyünk magányosak című filmjét (How to Lose Your Friends & Alienate People), én meg, mivel már kellet egy vázlatos forgatókönyv, hetekre bezárkóztam, és összeraktam egy 180 oldalas könyvet. Aztán amikor Simon visszatért, fogtuk ezt a monstrumot, és teljesen szétcincáltuk. Ami jó volt, megtartottuk, ami nem, ment a kukába. Simonnak jó nagy monitora van, úgyhogy a válla fölött néztem, miket irkál. Minden mondatot külön megcsócsáltunk, volt, amelyiket órákon keresztül.”

Végül olyan kalandvígjáték született, amelyben nem csak egyetlen szereplő keveredett el messzire az otthonától. „Ebben a filmben bizonyos szempontból mindenki idegen egy kicsit – mondja Pegg. – Az alapötlet ez volt: ezek a karakterek nem ott vannak, ahol lenniük kéne, és meg kell tanulniuk, hogyan lehet megbirkózni ezzel a sajnálatos adottságukkal.”

 

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra