Home at last – Pocsai Kriszta hazaért!

Klara

Kriszta bársonyos hangja minden szívet megolvaszt, ráadásul “Home at last” albuma abban a boldogságban született, amikor egy nő révbe ér.

Megjelent Pocsai Kriszta első önálló előadói-szerzői lemeze “Home at last” címmel! Kriszta az ország egyik kiemelkedő jazzénekese, hangja olyan finom és bársonyos, hogy a legfagyosabb szívet is felolvasztja. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolát klasszikus zongora szakon végezte el. 1998-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszékén jazzének szakon diplomázott. Ezt követően az ország különböző városainak művészeti, illetve zeneművészeti iskoláiban tanított jazzéneket, zongorát és szolfézst. Rendszeresen fellép jazzénekesként, de több hazai könnyűzenei együttesben énekelt (Freeport, Not For Sale) és számos lemezen is szerepelt vokalistaként.

Műsorvezetőként öt évig volt házigazdája a Magyar Rádió márványtermi jazz koncertsorozatának. 2004-ben megjelent “But Beautiful” című balladalemezén a magyar jazz nagy formátumú alakjai, Szakcsi Lakatos Béla és Tomsits Rudolf voltak a legfontosabb közreműködők. Évek óta muzsikál együtt zenekarával, a honi jazz neves képviselőivel Barcza Horváth József bőgőssel, Mohay András dobossal, Cseke Gábor zongoristával, akik nélkül ez az album nem születhetett volna meg.

Az énekesnő az elmúlt hat évben két gyermeket is hordott a szíve alatt, kislányát Pankát és az első önálló előadói-szerzői lemezét, amelynek címe “Végre itthon”, hiszen megadatott neki, amire egy nő igazán vágyik, megtalálta a párját, megtalálták közös otthonukat és megérkezett első gyermekük.

A lemezen többnyire Kriszta angol nyelvű saját dalai és hangszerelései valamint általa megzenésített spanyol versek hallhatók, de emellett Cseke Gábor is kivette a részét a hangszerelésből. Az énekesnő férje, a kiváló basszusgitáros Frey György is bábáskodott az album születésénél, olyannyira, hogy közös szerzeményük a “Home at last” lett a címadó dal.

Az összeszokott zenekar kiváló kíséretet biztosít Krisztának, és a közös munka nem csak számukra szerez örömet. Bizton állíthatom, hogy 45 perc kellemes kikapcsolódást nyújt majd a hallgatóknak.

Ízelítőül szóljon a személyes kedvencem, a “Really Tricky”:

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Egy hozzászólás a “Home at last – Pocsai Kriszta hazaért!” című cikkhez.

  1. Vidra szerint:

    Van nekem valahol egy régi, dedikált Not For Sale CD-m, az a formáció erős közepes, de P.K. hangja már azon is nagyon jó volt

    VálaszVálasz

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra