Izgalmas film hülye zenével

Myreille

Már a legelső képkockáknál átszáguldott a gondolat a fejemen, hogy a jelenetben semmi izgalmas vagy félelmetes sincs, csak a zene keménykedik. Feleslegesen. Mert minek a drámai hatás, ha nekem még szabadon kószálnak a gondolataim.

A forgatókönyv Dennis Lehane regénye alapján készült és a filmet Martin Scorsese rendezte, és tulajdonképpen a Viharszigetben minden megvan, ami ahhoz kell, hogy egy estét kellemes izgalmak, ám nagyobb érzelmek nélkül töltsek el. A mozi izgalmas, felkavaró, de mégis a hideg fejjel gondolkodás tipikus esete, szépen fényképezett és jól rendezett.

A hidegháború kellős közepén, 1954-ben járunk. Teddy Daniels rendőrbíró (Leonardo DiCaprio) és új társa, Chuck Aule (Mark Ruffalo) azt a feladatot kapja, hogy a Viharszigeten vizsgáljanak ki egy első hallásra képtelennek tűnő esetet. A tökéletesen őrzött Ashecliffe kórház bezárt cellájából megmagyarázhatatlan módon eltűnt egy ápolt. Egy zseniális nő, aki többszörös gyilkos. A távoli szigeten a két rendőrnek különös észjárású pszichiáterek és közveszélyes, elborult elméjű pácienseik között kell kideríteniük az igazságot. A hátborzongató hangulatú zene és az égen a sötét felhők – azok a sötét felhők, amelyek nekem egyébként nagyon tetszenek – a kezdettől azt kellene sugallniuk, hogy a szigeten semmi sem az, aminek látszik. A nyomozókra lecsap a hurrikán és a szigeten ragadnak és a nyomozás is egyre érdekesebb szálakat tár fel.

A dramaturgia sablonos: a vihar egyre jobban dühöng, a rejtélyek sokasodnak, és egyik ijesztőbb, mint a másik. Egyre több dolog utal arra, hogy sötét összeesküvések munkálnak a háttérben, az intézményben embertelen orvosi kísérleteket folytatnak, az ápoltakat titkos börtönőrök tartják rettegésben, sőt még az is felmerül, hogy a természetfölöttinek is köze lehet a baljós eseményekhez. Teddy alámerül a kórház rémisztő világában, ahol a minden hájjal megkent fogva tartottak szörnyűségeket művelnek, és nem tudni, pontosan mivel is foglalkoznak a szintén agyafúrt orvosok. A rendőrbíró érezni kezdi, hogy minél többet derít ki a nyomozás, annál inkább szembesülnie kell legmélyebb és leggyilkosabb félelmeivel. Arra is rájön: talán sosem menekülhet a szigetről.

Durvább spoilerezés nélkül annyit mindenképpen el lehet mondani, hogy a film vége kerekké teszi az olykor kuszának tűnő filmet, és a vége főcím alatt azon gondolkodtam, honnan is ilyen ismerős nekem a “megoldás”, és Leonardo DiCaprio nem szépen öregszik.

Nem szeretek ennyit gondolkodni, ennyi apró részletet észrevenni egy filmen, amikor először látom. A film ragadjon el és vigyen magával, csak a vége főcímnél eszméljek arra, hogy az én életem innen és most (azaz a moziszékből) folytatódik. A Viharsziget nem tervezem újra megnézni, viszont egyszer, a sok gondolkodás ellenére, jó volt.

Viharsziget könyvben (részlet)>>

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra