Love, Rosie – Ahol a szivárvány véget ér

Myreille

Egy fiú és egy lány, akik mindig is egymást szerették és talán örökké egymást fogják szeretni, mégse egymással házasodnak. Egy igazán peches szerelem története.

Részlet az Ahol a szivárvány véget ér (Love, Rosie) című filmből

Részlet az Ahol a szivárvány véget ér (Love, Rosie) című filmből

Cecelia Ahern az Ahol a szivárvány véget ér című regényében nem azt meséli el, hogyan virágzik ki a szerelem és nem a friss szerelem elsöprő erejéről ír. Ő a szerelmet elve elrendelt, állandó dolognak tekinti, és azt vizsgálja, mi mindent bír el az ember és a szerelem, ha a férfi és a nő eltérő ritmusban “rezeg”.

Rosie és Alex gyerekkoruktól a legjobb barátok és olyan magától értetődően szeretik egymást, ahogy levegőt vesznek, de mielőtt átlépnék a barátság határát, az “élet” elsodorja őket, majd kapcsolatból kapcsolatba dobálja. Hullámhegyeik és -völgyeik kioltják egymást, sohasem ugyanabban az időben vágynak egymásra, többször oltár elé állnak, de sohasem egymással házasodnak, életük fordulópontjai ellehetetlenítik, hogy több legyen közöttük, mint barátság. És ők megmaradnak egymás legjobb barátjának.

A regény felénél már nem is az a kérdés, hogy létezik-e barátság férfi és nő között – dehogy, akik ennyire közel vannak, azok már szerelemesek! -, hanem az, hogy egymásra találhatnak-e, kaphatnak-e esélyt arra, hogy ne csak barátok, hanem szeretők, társak legyenek. Képesek-e úgy rendezni az életüket, hogy teret és helyet nyissanak a másiknak úgy, hogy közben másoknak sem okoznak fájdalmat.

aholaszivarvanyvegeter02

Az Ahol a szivárvány véget ér levelek és chat-elések gyűjteménye és nem túl érdekfeszítő ezeket a leveleket olvasni, ráadásul rengeteg mellékszál is gördül, így a regény terjengős, ám amiért senki – így én se -, hagytam félbe a történetet, az maga a remény – oldalról oldalra azt reméltem, hogy egyszer majd történik valami váratlan és felkavaró, amiért nem elvesztegetett időnek fogom érezni, amit a könyvre szántam –  és hajtott a kíváncsiság, tudni akartam, mi történik Rosie-val és Alex-szel, tudni akartam, hogy egymásra találnak-e vagy csak őrült nagy illúzió, hogy a szerelem mindent legyőz…

Cecelia Ahern regénye először Ahol a szivárvány véget ér (Where Rainbows End) címmel jelent meg, majd filmet forgattak belőle és a legújabb angol kiadások, már a filmcímmel Love, Rosie-val jelennek meg.

A film előzeteséből egyértelmű, hogy a forgatókönyvben itt-ott nagyvonalúan bántak az eredeti történettel, de ez nem árt a sztorinak.

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra