Mada Powa: Lélekgyötrő-simogató zenék (A oldal)

Myreille

madapowa02

“Néha jó, néha rossz, néha nem.” Zene búbánatos lelkeknek, irodalmi vénának, mosolyoknak. Csukott szemmel tedd a zenét a fejedbe!

1. Little G Weevil – On My Way to Memphis

Néhány héttel ezelőtt én még nem szerettem a blues-t, most meg végtelenítve tudok egy-egy Little G Weevil dalt hallgatni. Ez a legnagyobb kedvencem:

2. Vad Fruttik – Szemben a nappal

A Vad Fruttik a Lehetek én is-sel írta be magát a szívembe, majd a Szemben a nappal szövegével rovátkákat vágott a lelkemben. Vagy régi rovátkákat rajzolt újra. Mindegy.

“Néha jó, néha rossz, néha nem.
Néha nem foglalkoztat semmi sem.
Végül minden végső helyére kerül,
maradok – ott, ahol voltam – egyedül.
Beborítva sugarakkal,
szemben állok a Nappal.”

3. Halott Pénz – Ugyanúgy hallasz

Az ész azt diktálná, hogy én az “ilyen” zenéhez már öreg vagyok – nem az én műfajom -, de egyszerűen jó, szeretem. Illik a végleteimhez.

4. Anna and the Barbies feat. Kiss Tibi: Márti dala

Nem maradhatott ki.

5. Magashegyi Underground feat. Beck Zoli – Árnyékok

Ez sem. Imádom a versét.

6. Fluor – Képkockák

A “két kicsi lego” vicces volt, könnyű, szemtelen. A Képkockák egészen más.

7. The Biebers – Summer Love Ghost

Holnap is lesz nap. Legyen vidám…

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra