Magyari Péter: Bence és a tükiz Nabu

Myreille

A 444-es Magyari Péter olyan könyvet írt, amit a Harry Potter mellé kell tenni a kedvenc könyvek polcán.

Csak sejtem – gyerekkísérleteket nem folytattam, meghagytam a fiaimnak önálló olvasásra -, hogy a célközönségnek, azaz a kiskamaszoknak mennyire teszik Magyari Péter valóságból erősen táplálkozó meséje – nagyon -, mert én, a kétgyerekes anya roppantul odavoltam érte. (Ugye, lesz folytatása?)

Cinkos mosolyom már a cím láttán felkúszott az arcomra – a 444-en állandó téma a bencézés és ezek után igencsak pikírt bátorság előállni egy olyan könyvvel, aminek a címe Bence és a türkiz Nabu -, és akkor is ott maradt, amikor az érzelmi felkavarodásban bepárásodott a szemem.

 

Magyari Péter: Bence és a türkiz Nabu, Lanczinger Mátyás rajzaival

Magyari Péter: Bence és a türkiz Nabu, Lanczinger Mátyás rajzaival

 

Első felütésre a könyv tipikus gyerekes-sulis-szuperhősös történet, tipikus ifjúsági regény – bár valószínűleg van ennél trendibb jelző is rá -, jól felrajzolt, megunhatatlan és ismert karakterekkel. (Mindenki életében van egy Nagy Pelva és a Kornus néni, az Utána, srácok!-at pedig túl sokszor láttuk az elmúlt 20 évben.) Az első oldalaknál még aggódtam, hogy ennyi sablonosság után hova is fog kifutni a történet – miért is kellett megírni ezt a könyvet? – aztán az események elkezdtek sűrűsödni, és nem a mesei elemek szaporodtak meg, hanem a hétköznapiság, a “rideg valóság”, amikor anya minden titkot felfedez, amikor a legjobb barátod árul el és van egy pillanat, amikor az egész világ ellened dolgozik és egyik problémából a másikba esel..

A történet konfliktusa, hogy Nagy Pelva elveszi Bence türkiz Nabuját – akinek öt fegyvere van: egy kés, egy aknavető, egy pisztoly, egy dobócsillag és egy elektromos sokkoló –, amire Bence nagyon régen vágyott, nagyon drága volt és el se vihette volna a suliba. Innentől Bencének egyetlen cél lebeg a szem előtt: vissza kell szerezni Nabut és ebben Rigl Zoli, a barátja is segít neki és meglehetősen furcsa kalandokba keverednek, miközben az életük nagyon is tipikus, egybevág minden most – és egykor volt – harmadikos életével.

Bence és a türkiz Nabu nagyon fiús könyv. Vagány, belevaló, vicces, tele nagy tervekkel, szuperhősös csatákkal, némi focival és csótánnyal. Ugyanakkor gyermekien gátlástalan, naív és felkavaró. Az első szótól az utolsóig derűs, miközben az érzelmek széles skáláját mozgatja meg. Szellemes és érzékeny, ám az utóbbit is nagyon fiúsan csinálja. (Képes volt könnyet csalni a szemembe. De ez, persze, csak félig ér, mert amióta gyerekem van, én mindenen képes vagyok bőgni.)

És végül egyértelmű, hogy még párszor el fogod olvasni, mert nagyon szeretted olvasni és nem lehet máshol a helye, mint a kedvenc könyvek között.

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra