Neil Gaiman új regénye az Óceán az út végén

Myreille

neil-gaiman-ocean-az-ut-vegen01

Neil Gaiman legújabb regénye az év legjobban vár könyve. A kérdés egyszerű, a tét 3 db könyv, gyertek játszani!

“Amikor egy emlék felenged, a múlt szivárog ki belőle.”

2013. június 18-án, a nemzetközi megjelenéssel egy időben jelenik meg Magyarországon is Neil Gaiman új regénye. Azonfelül, hogy közel öt év szünet után publikál újra regényt Gaiman, még azt érdemes tudni az Óceán az út végén című könyvről, hogy az emlékekről, a varázslatról és a túlélésről szól. A történetek erejéről és a bennünk lakozó sötétségről.

Mit tehet egy hétéves fiú, ha az addig nyugodt, vidéki életet megzavarja valami, ami nagyobb nemcsak nála, de az általa ismert felnőtteknél, sőt az általa ismert világnál is? Hirtelen elszakad a saját családjától, és egyetlen hely van ahová mehet, egy ház a földút végén. Ebben a házban három nő lakik, három nemzedék, nagymama, anya és lánya, akik sokat láttak és még többet tudnak. Ismerik a titkos utakat és lebegő járatokat, értik a halk szavakat és a néma igéket, jártak a földeken innen és a vizeken túl. Ők segíthetnek, csakhogy mint mindennek, a segítségnek ára van.

Az Óceán az út végén a gyermekkor varázslatát mutatja a felnőttlét karcos szemüvegén át, az ártatlanság elvesztését a tapasztalat párás tükrében. Neil Gaiman hírnevéhez méltóan megint egy olyan történetet mesél el, amely semmihez sem hasonlít.

neil-gaiman-ocean-az-ut-vegen02

Neil Gaiman új regénye

A moksha.hu és Neil Gaiman műveinek magyar kiadója, az Agave közös játéka hív benneteket. A kiadó felajánlott 3 db ajándék könyvet az új regényből, az Óceán az út végéből a moksha.hu olvasóinak. Nem kell mást tenni, mint megválaszolni az alábbi kérdést, és lehet, hogy tiéd lesz az egyik könyv.

Melyik Neil Gaiman regényből készült film, amelyben Michelle Pfeiffer, Robert De Niro és Sienna Miller is játszott?
a) Anansi fiúk
b) Sosehol
c) Csillagpor

A játék időtartama: 2013. június 10 – június 18.
A megfejtéseket a [email protected] címre küldjétek és a levélbe írjátok bele a neveteket, címeteket és a telefonszámotokat. (Csak akkor tudjuk elfogadni a helyes megfejtést, ha név,cím, telefonszám is szerepel a levélben. Az adatok azért fontosak, hogy az ajándék könyvek kézbesítése zökkenőmentes legyen. És mivel az egyszerű dolgokat szeretjük, ezért aki megfejést küld, hozzájárul, hogy a játék időtartalma alatt, az adatait megőrizzük.)

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra