Neil Patrick Harris: A különc varázsló

Myreille

Egy jó cím már félsiker. A különc varázsló pedig olyan cím, ami miatt a tízéves gyerekem a kezébe vette a könyvet, majd le se tette.

 

 

Neil Patrick Harris: A különc varázsló

Aki az “Így jártam anyátokkal” című sorozaton kívül is figyelemmel kíséri Neil Patrick Harris pályáját, tudja, hogy olyan színész, komikus, énekes és író, akinek gyerekkora óta hobbija a bűvészkedés. Első – és azonnal négy részesre tervezett ifjúsági regény(folyamában) – is a varázslat kapja az egyik főszerepet: A különc varázslóban remekül elegyíti a klasszikus mesei elemeket saját formabontó stílusával és a bűvészkedésre oly jellemző figyelemeltereléssel.

NPH olykor kiszól az olvasóhoz, történeteket tanít vagy éppen összefüggésekre hívja fel a figyelmet. Egyértelműen széttöri a hagyományos történetmesélés és nyomtatott könyv kereteit és közelít a 21. századi interaktív világához. Ugyanakkor időtlen is, mint az emberek vágyódása a varázslatok és csodák iránt.

A történet főszereplője Carter, aki ötévesen árvaságra jutott és bűnöző nagybácsihoz került. A szinte már unalomig használt klasszikus felütést NPH azzal teszi izgalmasabbá, hogy az idővonalakkal játszik. Így a regény izgalmas üldözéssel kezdődik, elkap minket az események sűrűje a figyelmünket pedig fogva tartja a lendületes történetmesélés. Carternek ugyanis elege lett tolvaj nagybácsijából és inkább lelépett. Egészen Bányavölgyig jutott, ahol mindenféle furcsa alakokba és szemkápráztató trükkökbe botlik. Carter a bűvésztrükkoket ismeri, legtöbbet ő maga is meg tudja csinálni, ám a varázslatban nem hisz. Így Mr. Vernon-nak se hisz, aki azt állítja, hogy a mágia valóban létezik. Persze ettől függetlenül Carter felkeresi Mr. Vernon Bűvös Boltját és ott valóban rátalál a varázslatra csak egészen másként, mint remélte. Barátokra talál és együtt megakadályoznak egy bűntényt is.

A különc varázslót nagyon jó olvasni. A fiam szerint azért mert izgalmas. Én ezenkívül még azért is szerettem, mert nagyon szerettem a szereplőket és a könyv hangulatát, hogy a jó dolgok mindig egyértelműek, az elfogadás nem erőfeszítés, hanem természetes és a szeretetnek valódi ereje van. Eh, ez így eléggé giccsesen hangzik, pedig a regény nem ilyen, sőt remekül egyensúlyoz a jó és a rossz, az igaz és a hamis között, és a könyvet olvasó gyerekeknek ezeket a tanulságot nem is kell elemezni, bőven elég, ha elmerülnek ebben a varázslatos-izgalmas világban.

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra