Egy jó cím már félsiker. A különc varázsló pedig olyan cím, ami miatt a tízéves gyerekem a kezébe vette a könyvet, majd le se tette.
Aki az “Így jártam anyátokkal” című sorozaton kívül is figyelemmel kíséri Neil Patrick Harris pályáját, tudja, hogy olyan színész, komikus, énekes és író, akinek gyerekkora óta hobbija a bűvészkedés. Első – és azonnal négy részesre tervezett ifjúsági regény(folyamában) – is a varázslat kapja az egyik főszerepet: A különc varázslóban remekül elegyíti a klasszikus mesei elemeket saját formabontó stílusával és a bűvészkedésre oly jellemző figyelemeltereléssel.
NPH olykor kiszól az olvasóhoz, történeteket tanít vagy éppen összefüggésekre hívja fel a figyelmet. Egyértelműen széttöri a hagyományos történetmesélés és nyomtatott könyv kereteit és közelít a 21. századi interaktív világához. Ugyanakkor időtlen is, mint az emberek vágyódása a varázslatok és csodák iránt.
A történet főszereplője Carter, aki ötévesen árvaságra jutott és bűnöző nagybácsihoz került. A szinte már unalomig használt klasszikus felütést NPH azzal teszi izgalmasabbá, hogy az idővonalakkal játszik. Így a regény izgalmas üldözéssel kezdődik, elkap minket az események sűrűje a figyelmünket pedig fogva tartja a lendületes történetmesélés. Carternek ugyanis elege lett tolvaj nagybácsijából és inkább lelépett. Egészen Bányavölgyig jutott, ahol mindenféle furcsa alakokba és szemkápráztató trükkökbe botlik. Carter a bűvésztrükkoket ismeri, legtöbbet ő maga is meg tudja csinálni, ám a varázslatban nem hisz. Így Mr. Vernon-nak se hisz, aki azt állítja, hogy a mágia valóban létezik. Persze ettől függetlenül Carter felkeresi Mr. Vernon Bűvös Boltját és ott valóban rátalál a varázslatra csak egészen másként, mint remélte. Barátokra talál és együtt megakadályoznak egy bűntényt is.
A különc varázslót nagyon jó olvasni. A fiam szerint azért mert izgalmas. Én ezenkívül még azért is szerettem, mert nagyon szerettem a szereplőket és a könyv hangulatát, hogy a jó dolgok mindig egyértelműek, az elfogadás nem erőfeszítés, hanem természetes és a szeretetnek valódi ereje van. Eh, ez így eléggé giccsesen hangzik, pedig a regény nem ilyen, sőt remekül egyensúlyoz a jó és a rossz, az igaz és a hamis között, és a könyvet olvasó gyerekeknek ezeket a tanulságot nem is kell elemezni, bőven elég, ha elmerülnek ebben a varázslatos-izgalmas világban.
