Nemzeti Gagyi: 44 betű és az élettől is elmegy a kedved

Myreille

Ízlésről vitatkozni bolondság, de az elsősöknek készült ABC betűit bemutató 44 hívókép bőven kimeríti a rettentő gagyi kategóriát! Sírok!

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet - Letölthető tankönyvek 1. évfolyam - Hívóképek

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet – Letölthető tankönyvek 1. évfolyam – Hívóképek

Kíváncsian ránéztem a letölthető tankönyvekre és ott is az elsősöknek szánt Hívóképekre kattintottam. Hiba volt és elkezdtem rettegni attól, hogy mit tesz majd a magyar oktatás a gyerekemmel.

A Hívóképek eleje még rendben volt, mondhatnám, hogy az almával és a bohóccal nem lehet nagyot hibázni, de az összes kártya ismeretében már egy jól megrajzolt alma is siker az Oktatásfejlesztő és Kutató Intézetnél. A dz-nél felhúztam a szemöldököm, az L-nél a homlokomra szaladt. Nem csak a My Little Pony csapta ki a biztosítékot, hanem a kártya alján jelzett kisbetű is. Én ilyet a magyar ABC-ben nem ismerek. Az Ny-nél elszomorodtam, az Ű-nél elkeseredtem, az X-nél már nem voltak szavaim, az Y-nál káromkodtam és végül a Zs-nél egyszerűen nem akartam elhinni.

Kevés ennél gagyibb gyerekeknek készült kiadványt láttam és tényleg volt ember, aki azt gondolta, hogy egy generáció ezekkel a kártyákkal megszereti a magyar nyelvet, a betűket és kedvvel tanul olvasni?

Ez milyen állat és milyen tipoval készült az l betű?

Ez milyen állat és milyen tipoval készült az l betű?

A Kék Nyúl

A Kék Nyúl

Ez tyúk?

Ez tyúk?

Mutass egy gyereket, aki erre azt vágja rá, hogy űrhajó, nem pedig azt, hogy rakéta!

Mutass egy gyereket, aki erre azt vágja rá, hogy űrhajó, nem pedig azt, hogy rakéta!

Nem tudom értelmezni a dz, q, x és y betűköz kapcsolt hívóképeket... De most komolyan, tangóznak?

Nem tudom értelmezni a dz, q, x és y betűköz kapcsolt hívóképeket… De most komolyan, tangóznak?

A zebra, a csíkokkal, megúszta. A lóval és a zsiráffal kegyetlenül elbántak.

A zebra, a csíkokkal, megúszta. A lóval és a zsiráffal kegyetlenül elbántak.

Ha nem sírnék, röhögnék!

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Egy hozzászólás a “Nemzeti Gagyi: 44 betű és az élettől is elmegy a kedved” című cikkhez.

  1. bluemoon szerint:

    Ahogy régi kedves imerősöm mondta, nevettünk, nevettünk mi is, de nem olyan jóízűen…
    Ami kis l betűt illeti, hát most hogy így írod…
    Aztán feltűnt ám nekem, hogy a cikkedben szereplő összes kis l betű pont olyan, mint a förmedvény kártyán álló.
    Arról meg nem esett szó, hogy ezeket a kártyákat még a kedves szülőknek fel is kell vágni, mert ezek táblában érkeznek ám a kedves szülőkhöz, amit neki kell ollóval, snitzerrel, vagy ha van olyan szerencsés kézi vágógéppel kértyákra szabdalni. Aztán meg a gyufaskatulyákból kis komódot ragasztgatni a számoló korongok meg egyéb kis mütyűrkék tárolásához.
    És végül majd rávilágít a kedves nagyszülő, hogy nem változott itt semmi azóta, hogy ő a hatvanas években elindult első osztályba. Neki is pont ilyen borzalmas betűkártyái voltak. Ha kell akár elő is veszi és megmutatja.
    Nesze neked 21.század. Sőt, XXI. század!

    VálaszVálasz

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra