- moksha.hu - https://www.moksha.hu -

Őrség-tetralógia

orseg Négy vaskos kötet. Hiába, hosszúak a kazah esték, és Szergej Lukjanyenko hozzászokott az ezer oldalas történetekhez. A szakértő publikum szerint az Éjszakai őrség újszerűsége és izgalma a Nappali, az Alkonyi és az Utolsó Őrségre elfogyott. Nekem minden kötet egyforma. Az eleje zavaros, közepe izgalmas, a vége banális, közben pedig minden a jó és a rossz örök harcáról szól. A legidegesítőbb a tetralógiában: a Piknik, Voszkreszenyije, Szplin és Blackmore’s Night együttesek dalszöveg részletei.

A hétköznapi és nagyon emberi világ mellett léteznek a Másfélék, boszorkányok, vámpírok, alakváltók, mágusok és varázslónők, akiknek örök küzdelem a jó és gonosz egyensúlyának megtartása. A történetek mesélője Anton, aki a Fényt választotta, a moszkvai Éjszakai Őrség tagja, őrködik a Setétek felett, és valahogy mindig úgy fordulnak a dolgok, hogy mágikus igézetekkel és amulettekkel vívott csatákba keveredik.

Az egyes könyvek önállóan is megállják a helyüket, de nem érdemes a sorrendet felborítani, mert az utolsó kötet utolsó 20 oldala lukjanyenkoi mércével felér egy teljes megvilágosodással. Kicsit giccses.

Az Éjszakai Őrségben azt szerettem a legjobban, hogy férfiszagú, kemény, de okos, a történet jól tekereg. A Nappali Őrségben még tartott a lendület, de éppen ez a könyv hagyta bennem a legkisebb nyomot. Utána gondolkoztam, hogy megvegyem-e az utolsó két részt, de Emberem bejelentette, hogy ő szeretné elolvasni a folytatást. Megvettem. Én is elolvastam. Az Alkonyi őrségben (jobb lett volna a Homály Őrség cím, mindegy) már meglebben a nyugdíjas vámpírvadászok hangulata – hiába, Anton se hisz már annyira az éles határokban Fény és Setét között meg én is vesztettem szentimentalizmusomból az évek alatt (az Éjszakai őrséget éppen 2 éve olvastam) – de van benne spiritusz. Az Utolsó Őrség már egészen ölős-gyilkolós és Poirot-san nyomozós, viszont amilyen kemény a nagyja, olyan szirupos a befejezése.

A Gyűrűk Ura után majd odaadom a fiamnak is, hogy olvassa el.