Sorsfordító – kísérleti webregény, 3. fejezet

Myreille

Reggel 10-ig háromszor vesz száznyolcvan fokos fordulatot az élet. Minden a cipővel kezdődik és az úttal, amelyre léptem.

A cipő töri a lábam. Hiába bőr, nem tágul olyan gyorsan, mint szeretném. Már 10 perce türelmetlenül várom, hogy a drága olasz bőr megadja magát, de makacsul ellenáll. Úgy számolom, hogy legalább három vízhólyagom lesz lábanként nap végére. Minden lépés fáj.

Nyolc előtt 10 perccel érkezem. Büszke vagyok magamra. Végre valamit jól csináltam! Azonban nem érek el az íróasztalig, amikor egy harcedzett matróna ugrik elém– a kontya önmagában büntet, és esküszöm, hogy a 70-es évekből teleportált ide -, és egy levegővétellel közli, hogy mégse szerződnének velem, természetesen kárpótlásként kéthavi bérem utalják, köszönik a fáradozásaimat.

Nem igazán tudom, hogy most mit kellene tennem. Elképedés, düh és csalódottság hullámai csapnak át fejemen. Vörös lehetek, mint egy rák. A szomszédos irodákból senki sem néz rám, mindenkinek roppant fontos dolga van, amiből nem lehet felpillantani. Konty őnagysága szemében nincs könyörület, csak arra vár, hogy kisétáljak.

Rohadtul fáj a lábam.

Ráncigálom az ajtót. Kifelé lököm, lökdösöm, majd kapcsolok, befelé nyílik.

Az ajtó becsapódik.

Mit nekem pesti kutyaszar, leveszem a cipőmet. Benyúlok a szoknyám alá és a harisnyát is lehámozom magamról. Jó lenne valakit felhívni, jó lenne valakihez odarohanni, hogy a karjába kapjon, megmentsen és feloldozzon. Valaki mondja, hogy nem én vagyok a hibás!

Nem értem, mi történt. Nem értem, mit rontottam el. Ehhez hasonlóról sem hallottam. Fél kilenc, illik ilyenkor pálinkát inni?

Rohadtul alszik még a város. A zöldséges most hozta meg az árut a nagybaniról, a járdán parkol. A kávéház ajtaján ott a zárva tábla, a pincérek az utcát locsolják, és az asztalokat, a székeket rakják szét. Egy Jaguar lassít mellettem. Szeretem ennek a kocsinak az elejét, az ugró „cicát”, a króm csillogását.

Küszködök feltámadó üldözési mániámmal. A Jaguar követ engem. Nincs forgalom, de éppen az én tempómban gurul mellettem. Félelmemnél erősebb kíváncsiságom. A volánnál Kállai Péter személyesen.

Dögölj meg!

Megáll mellettem és kiszól:

– Elvihetlek?

A harag kirobbanthatatlan dugóként szorul a torkomba.

– Gyere! Szállj be! – noszogat kedvesen.

Szó nélkül kinyitom az ajtót, beülök, az ajtót úgy vágom be, mint a klozetajtót. Apám legalábbis ezt mondaná. A szél sodorja a hajamat, kifelé tartunk a városból. Egy pillanatra felrémlik bennem, hogy egy sorozatgyilkos áldozata lettem önszántamból és négy darabban fogom végezni egy erdő mélyén.

Mégis biztonságban érzem magam, olyan nyugodt vagyok, mint gyöngy a kagyló gyomrában.

Fekete a talpam, jut eszembe.

Az autó gyorsít, belesüppedek az ülésbe. Nem nézek balra.

Korábbi fejezetek>>

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

3 hozzászólás a “Sorsfordító – kísérleti webregény, 3. fejezet” című cikkhez.

  1. lillamilla szerint:

    izgalmas. de kevés :D még olvasni tudnám órákig, amíg el nem fárad a szemem és még azután is.

    VálaszVálasz
  2. Anita szerint:

    A jaguar jo valasztas!!!

    VálaszVálasz

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra