Sorsfordító – kísérleti webregény, 5. fejezet

Myreille

Kaland bármikor, bármennyi, de a szívemet nem adom. Papírkutya vagyok a szerelemben, harcias az életben, isten óvd a férfiakat.

Az utolsó egy órában azzal húztam magam, hogy a lepedő műszálas lesz, agyonmosott és olcsó. Éppen olyan, mint az étterem asztalán az elmúlással kacérkodó rózsaszín gerbera. Fáradt rózsaszín. Minden cicoma nélkül egy régi borospalackba állították – mintegy ellensúlyozandó a több ezer barázdát, amelyet a pizzakés hagyott, szárát legalább ötször visszavágták, hogy a vágott virág haldoklását elnyújtsák, az egykor babarózsaszín szirmok (álmok) megfakultak, sőt az egyik oldalon már barnára száradtan lógtak (halottak).

A szoba gyönyörű, divatos, minden újnak vagy legalábbis annak tűnik. Frissen vasalt, keményített, tökéletes. Pont, ahogyan szeretem. A pizza is olyan volt. Vékony tészta, sajt, paradicsom, semmi barokkos túlzás.

Az utcáról a beszélgetés moraja még mindig hallatszik. Boldogan gurulnak szét a hangok és a nevetések. Ugyanilyen idegen voltam akkor is, amikor közöttük ültem, mint most, amikor a szobából hallgatom őket.

Vajon a lelkiismeretemmel küzdök? Éppen most támad fel bennem a lojalitás a női nemmel?

A fürdőből kiszűrődik a víz csobogása. Az ágyat méregetem. A párnák tökéletes szimmetriában, a takaróhoz nem ért senki, amióta felrázták. Csak azért sem ülök rá, de ennek semmi köze a rigolyához, hogy utcai ruhában nem ülök az ágyra.

Minden, amit vettünk, az íróasztalon hever egy nejlon zacskóban. A vásárlás céltudatos és gyors volt, vajon a szex is ilyen lesz?

Halkan kattan mögöttem az ajtó, ha most nem adnak el leánykereskedők, akkor soha. A recepción felkapok egy térképet, de bele se nézek. Könnyedén és széles mosollyal mondom, hogy Addio!, de két sarok múlva már nem vagyok ilyen bátor. Fogalmam sincs, hogy merre induljak, mit csináljak. Nem tudom, hogy merre van a haza és egyáltalán, miért kerültem ide.

Farzsebemben mocorog a telefon. MINDENT TÖNKRETETT! írja csupa nagy betűkkel a Féltékeny nő.

Ez a nő bolond, Georgenak pocsék a humora. Oké, értem én az üzenetet, felfogtam, de ugye nem gondolja komolyan, hogy visszamegyek…

Kulcs nélkül közel sem olyan egyszerű elegánsan besurranni, mint ahogy kisurrantam. Kopogni szánalmas, inkább toporgok. Éppen csak megérintem az ajtót, azonnal felpattan.
– A fene essen beléd!
– Én is szeretlek! – mondom könnyedén, de meg se hallja, ömlik belőle a düh.
– Egy kicsit lehetnél tekintettel rám is! Mit képzelsz magadról? Kinek képzeled magad? Felelős vagyok érted! Hogyan vigyázzak így rád?
– Bemehetek?
Két levegővétellel hosszabb a csend, mint reméltem. Rohadt barna szemek!
– Be! – feleli dacosan és végre egy filmbe illő jelenet: csak annyira lép arrébb, hogy amikor belépek mellette, megcsap az arcszesze és fülem mellett fújja ki az utolsó dühös levegőt. Most kellene hasba vágni azzal, hogy az előbb írt nekem egy sms-t a feleséged, villan át a fejemen, de inkább megcsókolom.

A kérdések megválaszolatlanul maradnak és csak egyetlen új kérdést kapok, amelyre egyértelműen igen a válasz. Mert valószínűleg elment az eszem, hogy eljöttem, de annyira nem hülyültem meg, hogy óvszer nélkül dugjak.

Korábbi fejezetek a Sorsfordítóból>>

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Egy hozzászólás a “Sorsfordító – kísérleti webregény, 5. fejezet” című cikkhez.

  1. Dhiriam szerint:

    tetszik :)…csak olyan sokat kell rá mindig várni…

    VálaszVálasz

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra