Sorsfordító – kísérleti webregény, 4. fejezet

Myreille

Hasonló emberek felismerik egymást vagy csak álomképeket kergetünk? Egyre közelebb képzelem magamhoz…

Siófoknál megfordul, majd visszahajt Pestre. Az egész út alatt egyetlen kérdés hangzik el:

– Hol laksz?
– Victor Hugo 9. – válaszolom, de érzem feleslegesen. Minden “száraz” adatot tud rólam. Persze, ebben nincs semmi misztikum, a jelentkezésem mellé csatoltam önéletrajzot, ami egyértelműen az íróasztalán landolt.

Két sziából áll a búcsúzás.

Fogalmam sincs, hogy mit akar tőlem. Egy dugásért ennyit egyetlen férfi sem autózik. Mintha pillangók bontogatnál a szárnyukat a hasamban.

Az e-mailjeim között levelet találok tőle, még reggel küldte:

Friedrich Nietzsche

ECCE HOMO

Úgy van! Tudom, honnét jöttem!
Telhetetlen láng-gyönyörben
égek, izzok, pusztulok.
Fény lesz mind, amihez érek,
szén, amiből már nem kérek:
úgy van, úgy van, láng vagyok!*

Nem válaszolok a levélre, de nem is törlöm ki.

Két nap csend után csütörtökön reggel sms-re ébredek. „Fél óra múlva ott vagyok érted.” Nincs aláírás, mégsem kell hozzá nagy ész, hogy kitaláljam, ki küldte. Törlöm az üzenetet, a számot nem mentem el.

Az elmúlt két napban voltak olyan pillanatok, amikor azt éreztem, hogy szerelmes vagyok és voltak olyanok, amikor azt gondoltam, sohase találkozunk többet. A legbiztosabb módszert vetettem be az érzelmi káosz elkerülésére: flörtöltem és lefeküdtem egy idegennel. Közepes szex. Érzelemmentes ölelkezés, az ösztönök csatája.

Visszakucorodtam lelkem legmélyére. Közben a vers napi mantrám lett. Mondogatom a villamoson, fürdés és futás közben.

20 perc alatt elkészülök, még fél órát üldögélek menetre készen a székben. Úgy nyitom ki az ajtót, hogy arra készülök, nincs ott. Én ennyit nem várnék. Ő azonban nem olyan mint én. Ott van. Vár.

Folytatódik a néma autózás. Másodjára nem annyira érdekes, viszont a nyugalom, amit mellette érzek, megrémít. Otthon érzés. Biztonság.

Szerencsére a napnyugtát lekéssük a Balatonnál. Elorozzuk egy horgász stégjét és hanyatt fekve a csillagokat bámuljuk.

– Ne haragudj, nem lehettél az asszisztensem!
– Rájöttem.
– De nem is vagy asszisztensnek való.
– Ne akarj ezzel könnyíteni a lelkeden.
Elneveti magát.
– Ezt szeretem benned.
– Nem is ismersz.

Oldalra fordulok, a fejem ráteszem a mellére. Nincs rajtam alapozó, se szempillafesték, se rúzs. Semmi, ami nyomot hagy.

Szabályos ütemet ver a szíve.

– Veronába kell mennem. Eljössz velem?
– Talán.
– Szerdán már megint Budapesten leszünk.
– Nincs macskám, aki hiányolna. Nincs munkám, ahol hiányoznék. Anyut azért felhívom.

A szlovén-magyar határnál megtörik a csend, de nem olyan praktikus dolgok kerülnek elő, hogy honnan lesz fogkefém vagy tiszta fehérneműm, illetve azt se vallom be, hogy meghalok egy tojásos szendvicsért olyan éhes vagyok, illetve arra se kérdezek rá, hogy hol fogunk aludni és hozott-e óvszert.

– 15 évvel vagyok nálad idősebb. Abban az évben, amikor megszülettél. meghalt az anyám, és apám úgy döntött, visszaköltözik Firenzébe. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy anyám halála megviselt. A költözés sokkal nagyobb sokk volt. Utáltam, hogy elhagyom a barátaim, hogy olaszul kell majd beszélnem. Szerelmes is voltam egy Eszter nevű lányba, aki egészen könnyen adta magát, hogy félárva lettem. 1 hónap múlva azonban nem gondoltam Budapestre, se az itt maradt barátokra. Hűtlennek éreztem magam, vágyódni szerettem volna haza, de Firenze bekebelezett. Gyorsan találtam barátokat, jött új szerelem, és nagyon sok időt töltöttem a nagyszüleimmel. Hirtelen egy nyüzsgő olasz családba csöppentem, ami újdonság volt anyám savanyúsága után. Évekkel később értettem meg, hogy apám legnagyobb tévedéséből születtem, és a 15 év alatt, amíg együtt élt az anyámmal, egyre jobban meggyűlölte. Miattam maradt az anyámmal, de a boldogtalanság szétrágta. Néhány évvel később, éppen annyi idősen, mint most én vagyok, újra megnősült és született két húgom. Igen, fiatalabbak nálad, ne nézz ilyen elképedten. Apám azóta egy szót sem beszélt magyarul, mintha az a boldogtalanság nyelve lenne.

*Fordította: Szabó Lőrinc

Korábbi fejezetek a Sorsfordítóból>>

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra