Bódog a félelmetes

Vidra

bodogfelelmetes2

Szükségszerűen ellensége egymásnak az, aki kutyát tart és aki a kutyától tart?

Bódog nagy, ezt le kell szögezni. Mivel számomra érthetetlen okokból a nagy kutyákat mindenki félelmetesebbnek tartja, mint a kicsiket, Bódogtól sokan már messziről megijednek. De csak kevesen vannak, akik ezután közelről is megvizsgálják a félelmetes fenevadat, hogy aztán rájöjjenek, mennyire barátságos és jámbor kutya.

Meg tudom érteni és el tudom fogadni a félelmeket, még az irracionálisokat is. Nem kívánom, hogy mindenki szeresse a kutyákat. De szerintem pont a kutyától való félelem az egyik olyan, ami (hacsak a félelem nem valami igazán durva traumából fakad) könnyedén orvosolható, vagy legalább semlegesíthető, és legfőképp megelőzhető. Persze lehet, hogy naiv vagyok.

A már sokat emlegetett felelős kutyatartás mellett a korai ismerkedést és tanítást egész célravezetőnek tartanám. Úgy értem, nagyon korai ismerkedést.

Mindig elszomorodok, amikor egy kisgyerek közelítene a boldogan csóváló Bódoghoz, de anyukája félelemmel teli hangon felvisít: „jajj, ne menj oda a kutyához!”. Jobb esetben legalább azzal a kiegészítéssel hangzik el, hogy „ne menj oda, mert ÉN félek tőle”. Rosszabb esetben meg az a jóslat dörög, hogy „vigyázz, mert megharap!”. Ezekkel a mondatokkal gyakorlatilag nulla energiabefektetéssel egy életre el lehet ültetni a gyerekben a félelmet.

Csomó veszélyes dologgal találkozunk nap mint nap, de amint megismerkedünk velük, tudjuk a „félelmetességüket” kezelni. Nyilván megtanuljuk például, hogy a gyorsan száguldó autó veszélyes, de ettől még nem kezdünk sikítozni minden egyes gyorsan száguldó autó láttán.

Valahogy így kéne ezt a kutyákkal is.

Összetett, de nem végtelenül bonyolult viselkedésű állatról beszélünk, akinek jól olvasható és értelmezhető a testbeszéde. Könnyű „megtanulni” a kutyát legalább annyira alapfokon, hogy eldönthető legyen: bátran lehet-e vele haverkodni, vagy jobb a távolság. Persze egy kis emberismeret sem árt: a gazdából kiindulva egész jól meg lehet saccolni a kutya habitusát.

Volt egy ilyen kezdeményezés, a Frakk Program, amelynek keretében kisgyerekeket és szüleiket tanítottak kutyául. De amennyire az oldalon látom, nem túl aktív a program. Nagy kár. Szívesen támogatnám a dolgot, a kutyák és az emberek érdekében is.

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

5 hozzászólás a “Bódog a félelmetes” című cikkhez.

  1. tihi szerint:

    kedvenc esetem, amikor nagymama és 4 év körüli unokája találkozott a kutyámmal. gyermek boldogan robog a kutya felé, és öleli magához, nagymama sápítozik, én megnyugtatom, hogy semmi baj, ez a kutya szereti a gyerekeket, nagymama erre közli velem, hogy, “de a gyerek fél a kutyáktól”!

    VálaszVálasz
  2. Kriszta szerint:

    Jájj, az ilyen emberektől feláll a szőr a hátamon!! Mi is sokat beszélgettünk már erről kutyás barátnőmmel, ő főleg tudja németjuhász gazdiként… Elhiszem én, hogy az ember félti a gyerekét, csakhogy ésszel kéne félteni, gondolva a következményekre. Sajnos azért utálják annyian felnőttként is a kutyákat, mert soha nem tapasztalhatták meg, milyen jó érzés lehet kapcsolatba kerülni egy kutyával.
    Egyébként én személy szerint sokkal jobban tartok a földszintes méretűektől. Tapasztalat szerint minél kisebb a kutya, annál harciasabb jellem (persze ez se jellemző minden fajtára).

    VálaszVálasz
  3. Myreille szerint:

    Én a városban barátkoztam meg a kutyákkal, mert a városi kutyák sokkal barátságosabbak és jobban kijönnek az emberrel, legalábbis szerintem, bár nem vagyok szakértő a kérdésben, mint a falusi, láncon tartott társaik. Illetve én az a felnőtt vagyok, akit úgy neveltek, hogy félni kell a kutyáktól, így elég nehezen barátkoztam meg velük. Azóta sem szeretem a kutyákat – így nagy általánosságban -, de van egy-két kutya (pl. Bódog), akit nagyon kedvelek.

    A fiam kapcsán pedig találkoztam egy igen furcsa esettel. Zsombor nagy szeretettel közelít a kutya felé, viszont a kutya megmorogja. Mint kiderült volt előzmény: a kutyát régen egy Zsombor méretű gyerek régen rendszeresen piszkálta és a kutya nem kedveli a gyereket. Szóval ismerős kutyához nagyon szívesen odaengedem a gyereket, de az idegen kutyákkal óvatosabb vagyok. Mert nekem a gazdában is bíznom kell nem csak a kutyában.

    VálaszVálasz
  4. Vidra szerint:

    Erről szól a dolog: nézd meg a gazdát, nézd meg a kutyát, és inkább te kérdezd meg, hogy odamehet-e hozzá a gyerek, mint hogy egyik kutyához se engedd oda. A falusi kutya tényleg más tészta, de hát azzal jó esetben nem is fogsz a parkban/utcán találkozni…

    VálaszVálasz
  5. Révész Andi szerint:

    Engem kis termetű kutya harapott meg, össze kellett varrni a tenyeremet. Mégis igyekeztem a félelmet titkolni a kisfiam előtt, és nem akartam, hogy benne is olyan érzések keletkezzenek, mint bennem. Nem volt könnyű. Aztán lett saját kutyánk, mára több is van/volt, de az idegen kutyáktól még mindig úgy félek, mint annak idején. A saját családtagtól persze nem. A gyermekem felnőtt, kutyát tart. A kutyatartásnak több előnye is van: igazi családtag, társ, segít a lustaság legyőzésében, lemondásra és áldozathozatalra tanít.

    VálaszVálasz

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra