Bódog a lakásban

Vidra

bodogtalp Kutya nem való lakásba. Azt hiszem, ezzel a kifogással találkozom leggyakrabban, ha arról van szó, hogy ki miért nem tart kutyát.
Cáfolnom kell: a kutya igenis való lakásba. Az más kérdés, hogy nem mindenki tud együtt élni egy kutyával.
A kutyát ma már a legtöbben nem munkára, hanem társállatként tartjuk, kis túlzással családtagként. A kutyáról pedig tudni kell, hogy falkaállat, és ebben az esetben a humanoidok az ő falkája. Vagyis a kutya akkor boldog, ha a nap jelentős részét a falkatársaival töltheti, nem pedig egyedül a kertben, rosszabb esetben akár kikötve. A lakásban tartott kutyát azért szokták sajnálni, mert szegény be van zárva és nem mozoghat eleget. Na most egyrészt a kutya nem örökmozgó: a napja nagy részét átszundikálja, akár lakásban, akár kertben van. Másrészt pedig megfigyeléseim szerint pont a kertben tartott kutya él ingerszegényebb környezetben: neki általában sokkal kevesebb séta és foglalkozás jut, mondván hogy úgyis kint van a kertben egész nap. Így aztán nem találkozik kutyahaverokkal, új szagokkal, élményekkel: ő van igazán bezárva, nem a lakásban élő kutya, aki jó esetben napjában háromszor-négyszer is kalandozni indulhat a gazdájával a környéken.

Bódognál nagyon jól megfigyelhetőek a természetes preferenciák: ha vidéken vagyunk, egész nap kolbászolhatna a hatalmas kertben, de nem teszi. Ha mi a házban vagyunk, ő is jön. Ha nagyon hosszú a séta, ő is elfárad, és alig várja, hogy felborulhasson pihenni. Ráadásul annak, hogy eredetileg panelkutya, van egy érdekes hozománya. A szobatisztaságot a kertre is kiterjeszti: területen belül nem hajlandó elvégezni a dolgát, azzal megvárja a sétát.
Úgyhogy maradjunk annyiban, hogy aki szerint nem való kutya a lakásba, az csak a rendszeres sétáltatást és foglalkozást, a plusz takarítást kívánja elkerülni. Meg esetleg a szőrhegyeket. Mert abból tényleg jut, nem kevés.

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra