Bódog olvas

Vidra

bodogb Emlékszem, mikor (még évekkel Bódog előtt) először hallottam a kutyapszichológusokról, veszettül röhögve vizionáltam, ahogy a kutya hever a díványon, a szakállas-szemüveges doktorember meg arról kérdezgeti, hogy mi a problémája és akar-e róla beszélni.

Bódog rendkívül művelt kutya, már gyerekkorában átrágta magát egy csomó könyvön. Miután nem számítottunk egy kutya hirtelen beköltözésére, nem is nagyon voltak kutyás könyveink. Én úgy tudtam, hogy egy sincs. Ennek ellenére Bódog, aki rögtön az első napokban felfedezte a földig érő könyvespolcot, tökéletes érzékkel választotta ki elsőre a legmegfelelőbb könyvet: ez volt az Ember és kutya Lorenztől. Mivel jelnek vettem, hogy csak levette a polcról, de nem szaggatta darabokra, nekiálltam újra elolvasni. Érdemes volt felfrissíteni már megkopott ismereteimet a kutyák viselkedéséről.

Bódog ezután fajsúlyos irodalmi művekkel is próbálkozott, én pedig pár hónapig nem mertem ágyon, asztalon, elérhető helyen könyveket hagyni, mert a tudásszomj (és növekvő új fogak) lázában élő kiskutya mindenre lecsapott, ami papír. Viszont ha már így felhívta rá a figyelmem, elkezdtem kutyás könyveket kutatni. Az alapellátással (etetés, szobatisztaságra szoktatás, egyszerűbb parancsok) kapcsolatban nemigen voltak kérdéseim, de ahogy Bódog sihederedett, viselkedési és nevelési kérdések-problémák egyre gyakrabban felmerültek. Végül egy másik kutyástól hallottunk Jan Fennel Kutyapszichológia című könyvéről, és bár sokan kétségbe vonják a nő elméletének hatékonyságát vagy létjogosultságát, nálunk jól beváltak a tanácsok.

Talán túlzóan leegyszerűsítettnek tűnhet, hogy minden magatartásproblémát a hierarchia-sorrend meglétére vagy nemlétére vezet vissza, de szerintem nem hülyeség. Ráadásul ellenzi a fenyítést: a jutalmazva tanítás, pozitív megerősítés, amolyan Suttogó-módszer híve. Elmélete szerint sok kutya azért viselkedik agresszívan, dominánsan, és/vagy azért nem szófogadó, mert érzése szerint a gazdája vagy gazdái nem igazi főnökök – márpedig egy falkában olyan nincs, hogy ne legyen főnök, tehát úgy hiszi, hogy ebben az esetben neki kell felvállalnia az alfahím szerepét. Márpedig társállatként a kutyának ez nem dolga, és nem is érzi jól magát a szerepkörben. Nem csoda hát, hogy mindent egybevéve a határozott gazda nélküli kutya tényleg kezelhetetlenné tud válni.

A hierarchiát egyébként egyszerű dolgokkal lehet helyreállítani – pl. nem mindegy, hogy ember vagy kutya megy be/ki előbb egy ajtón, a gazdától függ-e az evése, vagy bármikor hozzájuthat kajához –, de az is igaz, hogy időről időre meg is kell erősíteni a pozíciónkat, pont úgy, ahogy a falkában is történik. Aki látott már akár egy részt is a Póráz két végén című, szerintem nagyon jó sorozatból (It’s Me or The Dog), az nagyjából sejtheti, hogy mikről van szó.

Szóval ezt a könyvet minden kezdő és haladó kutyatartónak jó szívvel ajánlom (azt nem tudom, kapni lehet-e még bárhol), senkinek nem árt, ha legalább egyszer elolvassa.

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra