Bódog udvarol

Vidra

bodogudvarol2

Képtelen vagyok nem észrevenni a párhuzamot bizonyos kankutyák és egyes humán hímek csajozási manőverei között.

Bódog mindig is nagy rajongója volt a kutyalányoknak, ha lehetett választani, már kölyökként is inkább melléjük csapódott, és lelket tépően nyüsszögött, ha mégse engedtük oda, vagy netán egy egész úttest választotta el szíve aktuális szerelmétől (és ezt a szokását még mindig tartja).

Ahogy nagyobb lett, és kezdett alfahímes allűröket felvenni, a fiúkutyákat egyre kevésbé tűrte meg maga körül, viszont a szukákkal jól láthatóan már nem az orruk felől akart játszani. Ezt bárdolatlan, bumfordi bájjal kezdte: különösebb elterelő hadművelet nélkül – nem tudok rá jobb szót – kanyarban rácsavarodott egy szempillantás alatt a kiszemelt nőstényre, átkarolta a derekát (már ha van ilyenje egy kutyának), örült, ha nem esett le a két lábáról, és lelkesen árnyékolt. Később a rutinnal egyre tökéletesítette ezt a koreográfiát, ráadásul a lelkesedését se lehetett megtörni: mindegy, hogy hányszor szólt rá a zaklatott szuka, Bódog n+1-ik alkalommal is nekilátott a heves széptevésnek. Aztán amint mesteri szintre fejlesztette az észrevétlen hátrakerülést, elkezdett válogatósabb lenni, jól felismerhetően több kategóriába kerültek a szukák, de nem méret, kor vagy fajta szerint.

Mindegyikhez ugyanazzal az óriási lendülettel rohan oda, de utána már változik a viselkedés. Vannak, akiket legfeljebb körbeszagol, aztán megy tovább a dolgára. Van, akit párszor megpróbál levenni mind a négy lábáról, de idővel inkább hagyja a macerát a francba. Azokat a tartás nélküli kis szukákat, akik egyből hanyattvetődnek neki, csak játszótársnak használja, egy rövid kergetőzés erejéig. És van Bódognak néhány igaz szerelme, akiről és akitől képtelen elszakadni, mindegy, hogy hány másik szuka van még a helyszínen. Ez a lángoló szerelem persze nem akadályozza abban, hogy a két másik szerelmének ugyanezt előadja, mázli, hogy nem egy társaságba tartozik a három hölgy, azt nem tudom, hogy oldaná meg. Persze mély érzelmei abban sem akadályozzák meg, hogy a köztes időben útjába kerülő, bármely kategóriába tartozó többi szukával azért elszórakozzon.

A hímszerepei közül mindenesetre a páva a kedvencem. Adott a komótosan, már-már lustán lófráló kutyám, szétesően laza mozgással, aki egyszer csak elér ahhoz a kerítésszakaszhoz, amelytől egy egész úttest választja el, ám a kerítés mögött egy ígéretesen csinos német juhász figyeli, minden áldott nap. Amint Bódog eléri azt a pontot, ahonnan már látja a szukát (ergo: a szuka is látja őt), olyan csodás átalakulást produkál, hogy a Transformers-bagázs ahhoz képest nulla. Fejét magasra emeli, mellkasát büszkén kidülleszti, járása peckessé válik, és ha van a közelben egy irdatlan méretű, jó nehéz faág, azt is a szájába veszi, és könnyed díszügetésben vonul fel-alá az érintett szakaszon. Ő a világ ura, minden hímek leghímebbje azon a száz méteren. Aztán ha már biztos kiért a szuka látómezejéből, hatalmas döndüléssel leejti a földre a gerendát, és én visszakapom a megszokott, lomha kutyámat.

Na, a szájban tartott gerendát leszámítva, ismerős a viselkedés?

Kapcsolódó cikkek:

Nyomtatás

Cikkeket csak regisztrált felhasználok tudnak elmenteni! Regisztrálj most!

Visszaugrás a navigációra

Szólj hozzá!

Szólj hozzá

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra