Bódog világot lát

Vidra

viccesful Amilyen szőke vagyok, képes lettem volna elvonszolni a kutyát az okmányirodába, de szerencsére még időben kiderült, hogy neki nem ott készül az útlevél.

Bódognak azért kellett ilyen okmány, mert meghívást kapott külföldön élő kutyahaverjától, ahová sofőri és idegenvezetői minőségben mi is elkísérhettük. Kiderült tehát, hogy a kutyaútlevélben se profilból, se szemből nincs igazolványkép, helyette viszont kapott chipet a nyakába, amivel már megkezdhette a világjárást (bár egyelőre Európában maradtunk).
Régóta nézegettem irigykedve külföldön mindenfelé, hogy a kutyáknak nem kell otthon kuksolniuk, ha a gazdának ügyintézhetnékje, vásárolhatnékja, kocsmázhatnékja van: a kutya szinte mindenhová mehet, ahová a gazda is beteszi a lábát. Miután nálunk ez nem szokás, és a tiltások miatt a legtöbb kutya nincs is így szocializálva, itthon valószínűleg komoly káoszt okozna eleinte, ha hirtelen mindenki mindenhová vihetné az ebet. Egyszerűen azért, mert a hazai kutyák nincsenek kölyökkoruktól ahhoz szokva és szoktatva, hogy 1. minden épületen belül szobatiszták legyenek; 2. sok láb között, nagy tömegben is nyugodtan sétáljanak pórázon; 3. ne ugassanak-acsarkodjanak csak azért, mert a zárt térben meglátnak egy másik shoppingoló kutyát.
Nyilván Bódog sem szokhatott hozzá ezekhez igazán, mert itthon legfeljebb csak romkocsmákba és szabadtéri kajáldákba tud velünk jönni (sokszor csak telefonos egyeztetés után, hogy TÉNYLEG lehet-e kutyát vinni), úgyhogy az utazást, illetve az ottlétet mi is izgatottan vártuk.
Eleinte Bódog nagyon nem értette, hogy miért van rajta állandóan póráz, az utcákon hömpölygő nagy embertömeg miatt pedig folyamatosan azon parázott, hogy valamelyikünket elveszti: ha észrevétlen eltávolodtam tőle pár métert, mert mondjuk fotózni akartam, nagyon gyorsan jött a pánik és a kétségbeesés, hogy jajjaj, szétszaladt a nyája. Az idő és a fáradtság aztán megtette a magáét: délutánra már senki meg nem mondta volna, hogy csak pár órája kezdte turista-karrierjét, profin, higgadtan, jólnevelten csinálta a városnézést. Plázázni nem mentünk, mert oda mi sem szeretünk járni, de jutalomképp este étterembe vittük. Ahol tőlünk még meg se kérdezték, hogy mit akarunk egyáltalán, de Bódognak már hozták a vizet, rendes kutyatálban. És később sem morgott senki, hogy apró testével eltorlaszolja a mosdókhoz vezető utat: pincérek és vendégek is a legnagyobb természetességgel lépkedtek át a fekvő kutyán, beszólásból pedig csakis pozitív hangvételűt kaptunk.
Tudom, hülye kérdés, és rengeteg múlik a gazdákon is, de nem lehetne, hogy inkább ez a semleges/pozitív hozzáállás harapózzon el itthon is? (Próbálkozások voltak már, a vizslások kezdeményezésére volt párszor kutyás hétvége valamelyik plázában, de ezen kívül nem hallottam, hogy bármilyen intézmény/szervezet komolyan nyitna ebbe az irányba.)

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra