Nőnek a motorosmacskák

Vidra

macsk07 Cseperednek szépen, bár dráma is volt közben, de kettőhöz még szabad a gazda.

Különösképp nem kívántam ezt megtudni, de megtudtam, hogy az egész apró macskának attól is lehet tüdőgyulladása, ha félrenyel. És ettől a tüdőgyulladástól meg is halhat, minden segítség dacára.

Háromból ketten maradtak hát a fekete kismacsekok a motorszerelőnk műhelye táján, nekik viszont világba jó dolguk van; sok száz százalékosan agyonkényeztetett jószágot kap, aki majd örökbe fogadja bármelyiket. A macskákat egyébként utáló, továbbá a macskákra kimutatottan allergiás motorszerelőné kis túlzással álló nap a keblén melengeti a vakarékokat, a többiek pedig képesek a városhatáron túlra eljárni, hogy igazán jó minőségű, megfelelően zsíros kecsketejet vegyenek a most már nyitott szemű ikerpárnak, és továbbra is fáradhatatlanul etetik, ápolják, szeretgetik őket.

Pedig a szeretgetés az nem könnyű feladat, mint azt férfias tenyerű, ereje teljében lévő motorszakértőnktől megtudtuk. A vézna kis lényeket ugyanis szerelőmancsaival nem tudja elég gyengén simogatni, de sebaj, kitalálta a megoldást.

Orr.

Orral tökéletesen tudja cirógatni a kormosokat. Igaz ugyan, hogy az egyre aktívabb kölkök boldogan vadásszák le kitolt karmokkal és nyitott szájjal a Közelítő Orrot, de ezt az Orr tulajdonosa férfiasan tűri. Viszont ilyen fotót nem volt hajlandó küldeni.

Az újabb fényképeken érdemes megfigyelni az egyre veszedelmesebbnek tűnő karomszerkezeteket.

macsk02

macsk03

macsk04

macsk05

macsk06

macsk07

macsk01

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra

Visszaugrás a navigációra