term ID:
parent cat ID:44
parent cat ID 1:
post ID:27501
category_44 #ff9500

Hotel Nemzeti Budapest: régi és új szédületes találkozása

Visszaugrás a navigációra
Az oldal cikkei bevezetőkkel:

Hotel Nemzeti Budapest: régi és új szédületes találkozása

Myreille - Publikálva:

nemzetihotel01

A Blahán a villamosmegállóból milliószor nézegettem a Nemzeti Szálló homlokzatát és próbáltam kitalálni a múltját és a jelenét. Mindkettő hihetetlen.   Ahogyan egy 117 éves épületnél lenni szokott, a Hotel Nemzeti Budapest, vagy leánykori nevén a Nemzeti Szálló múltja ugyanolyan gazdag, mint a homlokzat díszei. 1896-ban Rémi Róbert, neves pesti vendéglősdinasztia tagja, Rémi szálló néven indította útjára a szállodát. A Schannen Ernő építész által tervezett, eklektikus stílusú épület az 1900-as évek elején a művészi világ kulturális központja és a művészek kedvenc találkozóhelye volt. A körúti hoteltől a Rémi család 1929-ben vált meg. A Nemzeti Színház közelsége miatt, ekkor kapta meg a szálloda a Hotel Nemzeti nevet. A Hotel Nemzetinek már a nyitás évében számos előkelő vendége volt. Itt szállt meg a svéd királynő, a belga herceg a feleségével, Ward Klárával, Rigó Jan­csi, Jászai Mari, Bajor Gizi és a legendás színésznő, Blaha Lujza, akinek emlékét a szállodában található bronz szobor őrzi.

nemzetihotel02

Blaha Lujza szobra a Hotel Nemzeti Budapest előcsarnokában (Fotó: Myreille)

nemzetihotel03

Hotel Nemzeti Budapest belső udvara

nemzetihotel04

A lépcső és a korlát is az eredeti – Hotel Nemzeti Budapest

nemzetihotel042

Eredetileg is hotelnek épült. – Hotel Nemzeti Budapest (Fotó: Myreille)

nemzetihotel08

Régi és új jó arányban – Hotel Nemzeti Budapest

nemzetihotel09

Az új – Hotel Nemzeti Budapest (Fotó: Myreille)

A szálloda teljes körű felújítást követően 2012 decemberében nyitott meg újra az Accor Csoport felső kategóriás MGallery márkájának első magyarországi tagjaként. A szálloda 80 szobája egyaránt magán viseli a klasszikus és a modern stílusjegyeket. Régi és új, a 100 éves kovácsolt korlát és a legújabb design bútorok elképesztő elegyet alkotnak. A szálloda minden négyzetcentiméterén érezhető a súlyos és mozgalmas múlt, mégis minden előre mutató, elegáns és inspiráló. A körút forgatagában a szobák fekete és fehér szigetek, elegáns menedékek, amelyek folytatják a Nemzeti Szálló hagyományait és művészettel vannak átitatva. Adja magát: ha egy hotel aktív szerepet kíván betölteni a város kulturális és művészeti életében, a közösségi terekben kortárs magyar művészek mutatják be műveiket, de a Hotel Nemzeti Budapest minden részletében – még a fürdőszoba ajtókon is – megjelenik ez a szellemiség. A tapéták szimbolista költemények, a felületek minimalista festmények és és az a bizonyos ajtó egy egész regény.
nemzetihotel07

Fekete és fehér szobák vannak. A fekete roppant férfias, a fehér kecsesen nőies. – Hotel Nemzeti Budapest

nemzetihotel11

Fekete, fehér és vörös. – Hotel Nemzeti Budapest

nemzetihotel051

Ezért jó szín a fekete… – Hotel Nemzeti Budapest (Fotó: Myreille)

nemzetihotel056

A fürdőszoba ajtaja… – Hotel Nemzeti Budapest (Fotó: Myreille)

nemzetihotel057

És a fürdő fala is ilyen elképesztő. – Hotel Nemzeti Budapest (Fotó: Myreille)

nemzetihotel043

Hotel Nemzeti Budapest (Fotó: Myreille)

nemzetihotel044

Amiért jó belépni egy szálloda fürdőszobájába – Hotel Nemzeti Budapest (Fotó: Myreille)

nemzetihotel031

A “fehér” szoba – Hotel Nemzeti Buapest (Fotó: Myreille)

nemzetihotel030

Apró részletek – Hotel Nemzeti Budapest (Fotó: Myreille)

nemzetihotel045

A részletek is tökéletesek – Hotel Nemzeti Budapest (Fotó: Myreille)

nemzetihotel046

A hotelben rengeteg a tükör, de itt mégis a fürdő ajtaját érdemes figyelni. Ez az egyik kedvencem a hotelben. – Hotel Nemzeti Budapest (Fotó: Myreille)

nemzetihotel047

Fürdőszobaajtó. A legjobb – Hotel Nemzeti Budapest (Fotó: Myreille)

nemzetihotel10

A tárgyaló nem csak elegáns, de inspiráló is. – Hotel Nemzeti Budapest

Visszaugrás a navigációhoz

Visszaugrás a navigációra