Csömöröm van a romantikus vígjátékoktól, bár ez megdőlni látszik az utóbbi kettőnél. Igaz, egyik sem tipikus hollywoodi produkció.
Kihagyhatatlan romantikus vígjátékok
Hiszem, hogy a könyvek úgy találnak ránk, mint az emberek: sorsszerűen. Nekem túl eleven még az emlék, milyen volt vágyni a gyereket és meglátni a két csíkot a terhességi teszten, ezért az első mondatok után állandósult a heves szívdobogásom. Azonban a történet nem csak a “lombikbébi-eljárás hajnaláról” szól, hanem a hétköznapi csatákról, amelyeket mindannyian annyira hasonlóan vívunk meg.
Több könyvnek nekikezdtem az elmúlt hónapokban, de ez volt az első, amire minden nap szorítottam egy kis időt, és borzasztóan bánom, hogy ilyen vékonyka könyv, még háromszor-négyszer ennyit is elbírnék belőle.
Voltak oldalak, amikor kacagtam, voltak, amikor csorogtak a könnyeim, máskor meg úgy szíven talált, hogy belül ordítottam, igen, én is ilyen kis pisis vagyok.
Akkor még nem írtam blogot, így nem tudom napra pontosan felidézni, de majdnem napra pontosan 7 éve, a függetlenségem megünnepelendő és tombolásom levezetéseként megvettem a Kosheen CD-t. Baromi drága volt és rongyosra hallgattam. Évekkel később, talán 2004 nyarán, kölcsönadtam egy fiúnak, akit nagyon szerettem, de ő sohasem adta vissza. Megjegyeztem, bár CD-t évek óta nem hallgatok. Viszont az ilyen napokon, amikor minden túlságosan kiszámítható és bennem feléled a tombolás, mindig ezzel az albummal kezdek.
